román

Míg itthon csökken, Romániában csak lassult a fogyasztás növekedése

Míg itthon csökken, Romániában csak lassult a fogyasztás növekedése

Romániában a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az első négy hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden az országos statisztikai intézet (INS). Az első negyedévi növekedés még 5,2 százalékos volt. Magyarországon a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 10,4%-kal kisebb volt az év első négy hónapjában.

Esik a román infláció is

Esik a román infláció is

Márciusban 14,5 százalékra mérséklődött az éves infláció Romániában a februári 15,5 százalékról - közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet (INS).

Felpörgött a román építőipar

Felpörgött a román építőipar

Januárban nyers adatok szerint 5,8 százalékkal nőtt Romániában az építőipari termelés a tavalyi év első hónapjához képest - közölte kedden az országos statisztikai intézet (INS).

Különös dolgot mértek Romániában - Ez állhat mögötte?

Különös dolgot mértek Romániában - Ez állhat mögötte?

Míg más tagállamokban többnyire növekedett, Romániában jelentősen visszaesett az utóbbi években az Európai Unióba vetett bizalom - mutatott rá az erdélyi Krónika.ro hírportál, amely az Európai Parlament (EP) legutóbbi, kilencedik Eurobarométer felmérésének Romániára vonatkozó adatait ismertette vasárnap. A kutatás szerint az uniós tagság előnyeit firtató kérdésre adott válaszoknál már kisebb az eltérés a román és az uniós átlag között.

Ez történhetett Andrew Tate áldozataival

Ez történhetett Andrew Tate áldozataival

A bántalmazás súlyos hatást gyakorol az érintett emberek pszichés jóllétére, magasabb esetükben a depresszió, a szorongás, a káros szerhasználat, extrém esetben pedig az öngyilkosság esélye is – egyebek mellett erről beszélt Nyúl Boglárka társadalompszichológus, a Trentoi Egyetem posztdoktori kutatója a Portfolio Checklist különkiadásában, mely az Andrew Tate-ügyről szólt.

Áll a bál Romániában, a magyar vezetést vádolják

Áll a bál Romániában, a magyar vezetést vádolják

Adrian Cozma román parlamenti képviselő szerint Szatmárnémeti magyar vezetősége meggyalázta a románság latin gyökereit, mivel túl közel került egy közvécé az anyafarkas emlőiből táplálkozó Romulusz és Rémusz szobrához. A városi önkormányzat azonnal lépett, és hozzátették: a kivitelező hibája, hogy oda került a vécé, ők változtatták meg az eredetileg kijelölt helyet.

Nagyon aktívak az ukrán menekültek: Romániában már 152 új vállalkozást indítottak

Nagyon aktívak az ukrán menekültek: Romániában már 152 új vállalkozást indítottak

Több mint négyezer ukrán menekült dolgozik Romániában, az általuk alapított cégek száma pedig meghaladja a százötvenet; az ukrán állampolgárok tulajdonában levő cégek 20 százalékát az idén alapították - írta kedden a Maszol.ro kolozsvári magyar hírportál a Ziarul Financiar gazdasági lapra és a Confidas piackutató cég által összegyűjtött adatokra hivatkozva.

Megerősíti Amerika a balti országok védelmét

Megerősíti Amerika a balti országok védelmét

Megerősítjük csapatainkat a balti térségben, és fokozzuk a balti szövetségeseinkkel közösen végzett kiképzést, hogy ezzel tovább erősítsük harci képességünket a régióban - jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter lettországi látogatása első napján szerdán Artis Pabriks lett védelmi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján.

Koronavírus: felfutóban van a járvány a régióban

Koronavírus: felfutóban van a járvány a régióban

Ismét emelkedni kezdett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a régióban. Romániában kedden két hete először ismét ötezer fölé ugrott az esetszám. Szlovéniában is durvul a járvány, amelynek elindult a következő hulláma. Szlovákiában újabb hullám van kibontakozóban, Magyarországon is emelkedtek a számok. A következő napokban mindenesetre érdemes lesz figyelni, hogy hogyan alakul a trend.

Bizalmat kapott az új nagykoalíciós kormány Romániában

Bizalmat kapott az új nagykoalíciós kormány Romániában

Bizalmat szavazott a kétkamarás román parlament csütörtöki együttes ülésén a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével megalakult, Nicolae Ciuca (PNL) vezette nagykoalíciós kormánynak.

Miért élnek jobban a románok a magyaroknál?

Miért élnek jobban a románok a magyaroknál?

Nagyon furcsa, és sokak szemében hihetelen, hogy a román háztartások többet fogyasztanak (ez alapján mérve jobban élnek), mint a magyarok. A különbség ráadásul növekszik. Vajon igazat mondanak a számok? Ennek jártunk utána.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.