Újraindulnak csütörtöktől a megelőzést szolgáló, szervezett onkológiai szűrővizsgálatok – jelentette be közösségi oldalán Kásler Miklós miniszter. A Magyar Kórházszövetség szerint már nagyon várták ezt a döntést, az intézmények felkészültek az érintettek fogadására - számol be az Infostart.
Lesújtó a magyarok egészségügyi állapota, a szívkoszorúér-betegségek és agyi érbetegségek vezető halálokként szerepelnek a statisztikákban. Magyarországon több mint 3 millióan szenvednek magasvérnyomás-betegségben, ami az egyik fő hajlamosító tényező a szív-érrendszeri betegségek kialakulásában. A kulcs a megelőzés lenne, a megoldást a rendszeres szűrővizsgálatok jelentik. A járványhelyzet egyik következménye, hogy az emberek többsége halogatja az esedékes vizsgálatokat, mert nem szeretne felesleges kockázatot vállalni. Pedig óriási veszélynek teszi ki magát, aki nem jut időben megfelelő kezeléshez. Az pedig, hogy a szív-és érrendszeri problémák csak az idősebbeket érinti, tévhit. A Dr. Rose Magánkórház szakorvosai kiemelték, bizonyos esetekben már a húszas-harmincas korosztálynak is évente javasolt egy átfogó vizsgálat.
A koronavírus fertőzésből felgyógyultak esetében már ismertek azok a szövődmények, maradványtünetek, amelyek hosszabb távon egészségügyi problémákat okozhatnak. Nem meglepő, hogy a magánszolgáltatók gyorsan reagáltak és úgynevezett post-covid szűrőcsomagokkal álltak elő, hogy feltérképezzék a szövődményeket. A Pénzcentrum körképéből kiderül, hol és milyen árban vannak ezek a csomagok és pontosan milyen vizsgálatokat tartalmaznak.
Egyre nő az egészségügyi magánszolgáltatások forgalma, miután az állami ellátórendszer leterhelt, és egy-egy vizsgálatra akár hosszú hónapokat kell várni. A Pénzcentrum megnézte, nagyjából milyen árakra számíthat az, aki a magánszektort keresné fel különböző szűrővizsgálatok elvégzése miatt.
A korábbi rendelkezésben szereplő pénteki időpont helyett jövő hétfőtől kell negatív koronavírusteszt-eredményt felmutatniuk azoknak, akik külföldről utaznak Angliába - közölte Grant Shapps közlekedési miniszter csütörtök hajnalban.
A kormány a keddi közlönyben megjelent döntése szerint a szűrővizsgálatok új rendszeréről, valamint a céllakosság átszűrtségének növelését célzó intézkedésekről határozott.
Nem áll jól a betegségek korai felismerését szolgáló szűrővizsgálatokkal a magyar lakosság: egy tavalyi felmérés szerint a 65 éves férfiak 39 százaléka soha nem volt prosztatavizsgálaton, és a nőknek csak 15 százaléka járt emlőröntgenen a megelőző év során - ismerteti csütörtöki számában a Világgazdaság.
Kedvezőbbé vált a járványügyi helyzet Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlése szerint, ezért a szombati közlemény értelmében 2020. június 1-től lehetővé válik az egészségügyi ellátások további bővítése.
Ötéves kor felett mindenki jelentkezhet szűrésre az Egyesült Királyságban, ha észleli magán az új koronavírus okozta betegség tüneteit - jelentette be hétfőn a brit egészségügyi miniszter.
Tízmilliók számára vált hozzáférhetővé szerdától a koronavírus-fertőzöttség megállapítására szolgáló szűrés Nagy-Britanniában. A brit kormány célja napi negyedmillió szűrés elvégzése.
Mi sem mutatja jobban, hogy izzik a magánegészségügyi szektor, hogy mára már hetente több bejelentést tesznek a hazai piacvezető társaságok. Az Affidea ugyanis szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be: megnyitotta Magyarország első férfiegészség-központját a Sasadi úton.
Vastag- és végbélszűrési program indul ősztől, az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Kovács Attila országos tisztifőorvos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Előző cikkünkben azt tárgyaltuk, milyen betegségek kivizsgálására, szűrésére alkalmas a mammográfia, a CT és az MR. Folytatva a sort, következzék az ultrahangvizsgálat, a csontsűrűség-mérés és az angiográfia.
Az egészségbiztosítások fix díjfizetés mellett komplex egészségügyi szolgáltatásokat tesznek hozzáférhetővé, ezen belül meghatározott prevenciós vizsgálatokat is. Cikkünkből kiderül, mire nyújthatnak megoldást ezek a vizsgálatok és hol vannak annak határai.
Négy helyszín, négy kórház, tízezer ember, több mint hétezer elvégzett szűrés - foglalható össze a Richter Egészségváros tavaszi programsorozatának eredménye számokban.
Évente átlagosan 1490 nő szembesül a méhnyakrák ijesztő diagnózisával. Mivel a rosszindulatú folyamat kezdetben nem okoz tüneteket, gyakran csak előrehaladott állapotban fedezik fel a betegséget. Pedig ma már van hatékony módszer nem csak a daganatos elváltozás korai felismerésére, hanem a megelőzésére is.
Szűréssel a prosztata korai daganatos elváltozásai felfedezhetők, és korszerű daganatterápiával - a szexuális funkciók megtartásával - jó eséllyel gyógyíthatók. Ezért az önmagáért és a családjáért felelősséget érző férfi vállalja a prosztatavizsgálattal járó apró kényelmetlenséget, hogy biztosabban tervezze a jövőjét.
A daganatszűrés csak első hallásra tűnik félelmetesnek. Bőrvizsgálathoz elég egy tükör és egy erős lámpa, hogy bárki felfedezze a legapróbb gyanús jelet. A bőrrák ugyanis látható elváltozás: "a bőrre írja a jelét".