Magyarországnak elsősorban a nők és az idősek foglalkoztatása terén kellene előre lépnie a következő évtizedekben, emellett a költségvetés számára nyomást jelenthet az elöregedéssel kapcsolatos kiadások emelkedése - derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közzétett tanulmányából. A szervezet közgazdászai szerint komoly reformok nélkül az egész régióban nehéz lesz fenntartani a foglalkoztatás jelenlegi szintjét.
Lezajlott egy kommunikációs és technológiai forradalom a globális kereskedelemben, de az olyan új technológiák miatt, mint a blockchain, az 5G vagy éppen az elektromos autók elterjedése, nem érdemes hozzászoknunk a jelenlegi világhoz. Közben a középosztály egyre nagyobbra hízik a világon, az életszínvonal pedig különösen fejlődik a feltörekvő piacokon, stimulálva ezzel a fogyasztást olyan országokban, mint Kína. Mindennek jelentős hatása lesz a globális kereskedelemre az elkövetkezendő évtizedben. A McKinsey legújabb, globális kereskedelmi változásokról szóló tanulmányából szemezgettünk.
Nem söpör el mindent a pénzügyi szektorban a mesterséges intelligencia (AI), hiába számít erre sok fintechcég, viszont sokkal jobban személyre lehet szabni egyes pénzügyi szolgáltatásokat vele, mint korábban bármikor. Mindez a hagyományos bankok javára válik, melyek a startupoknál sokkal nagyobb fejlesztési büdzsével vágnak vissza az innovátoroknak. Mindkét oldalon egyre többen kezdenek rájönni arra, hogy hosszú távon a partnerség sokkal kifizetődőbb lehet, mintha a bankok és a fintechek nulla összegű játékként tekintenek a piacra. A McKinsey friss tanulmánya alapján megnéztük, melyek lesznek a következő évek meghatározó trendjei a fintechpiacon.
Bár rengeteg vállalatvezető szerint jelent versenyelőnyt a blockchain alkalmazása, alig harmaduk foglalkozik ténylegesen a technológia kutatásával - derül ki a Deloitte tanulmányából.
A klímaváltozás visszafogása érdekében a nemzetközi tervekben megfogalmazott legmérsékeltebb hőmérsékletemelkedés is visszafordíthatatlan károkat okoz a jégsapkában szakértők szerint.
A diákhitel iránt idén jóval nagyobb az érdeklődés a korábbi évekhez képest a számos kedvező változás miatt - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.
20%-kal csökkentheti a gyártók fajlagos költségeit a mesterséges intelligencia (AI), éppen ezért 1000-ből 870 cégvezető már használná a következő három évben. A tettek mezejére mégis nagyon kevesen léptek csak: mindössze 16%-uk rendelkezik már működő AI-alapú rendszerekkel, a nagy ambíciók mellé sokszor még csak egy konkrét implementációs terv sem társul. A versenyt mindenesetre az Egyesült Államok, Kína és India cégei vezetik, és élenjárók az egészségügy és az energiaszektor szereplői - derül ki mindez a Boston Consulting Group (BCG) több mint 1000 cégvezető megkérdezésével elvégzett kutatásából. A mesterséges intelligenciáról egyébként a Portfolio Financial IT Konferenciáján is szó lesz.
Érdekes, első pillantásra meggyőző és lelkesítő, másodikra azonban elég meredek eredményeket produkáló kutatással álltak elő amerikai kutatók. Azt állítják, hogy a teherbe esések számából jó előre meg lehet mondani, hogy recesszió lesz-e a gazdaságban. Tényleg ennyire egyszerű lenne a válasz a sok évtizede hiába kutatott kérdésre?
Csupa jó hírrel állt elő a régiós bankszektor helyzetével kapcsolatban az UniCredit Group közép- és kelet-európai bankpiaci tanulmánya.
A közbeszerzések jelentősen túlárazottak Magyarországon, ami nagyon komoly veszteséget okozott a magyar társadalomnak - derült ki a Korrupciókutató Központ kutatásából, amely 2009 és 2016 között vizsgált több mint 150 ezer közbeszerzést. A kutatók becslése szerint 2090-3300 milliárd forint közötti az az összeg, ami társadalmi veszteségként azonosítható. Ebben az időszakban 15-24% közötti túlárazást állapítottak meg a szakértők. Egy korábbi elemzés, szűkebb közbeszerzési adatbázis alapján mintegy 1750 milliárd forintos túlárazást állapított meg:
Még gyorsabb a digitális támadók térnyerése a bankokkal szemben a pénzügyi szolgáltatások területén, mint azt a McKinsey két évvel ezelőtt előrejelezte. Főleg a marzsok szűkülésének eredménye, hogy a globális bankszektor tőkearányos megtérülése 8,6%-ra csökkent 2016-ban, a bevételek növekedése pedig 3%-ra lassult. Mintegy 700 milliárd dolláros profitnövelési lehetőség rejlik a bankok számára a digitalizációban, de reálisan ennek csak a fele jöhet nekik össze, így 2025-re még borúsabbak a banki kilátások. Egy átlagos univerzális bank csak akkor lesz képes a tőkeköltségét érdemben meghaladó megtérülésre, ha a banki szolgáltatásokon messze túlmutató, ügyfélélményre építő ökoszisztémá(ka)t épít maga köré. Kínában találhatók erre nagyon jó, főleg bankszektoron kívüli példák.
Ahogy egykor megjelentek a szupermarketek és szép csendben elkezdték egybegyúrni a kereskedelmi szektor különféle ágait, úgy mossa majd el a digitalizáció a határokat a telekommunikáció, a járműipar vagy a pénzügyi szektor között - vélik a McKinsey elemzői. A digitális világ a több szektoron átnyúló vállalatok szimbiózisát is erősíti majd, de egy adott piacon belül a verseny tempója is élénkül majd, győztesen pedig azok a vállalatok kerülnek majd ki ebből a piaci háborúból, amelyek kellő mennyiségű adatot tudnak kellő gyorsasággal feldolgozni ahhoz, hogy személyre szabott szolgáltatást tudjanak közvetíteni az ügyfélnek.
2020-ig nem kell rettegniük a bankoknak a fejlett technológiával ringbe szálló Fintech-cégektől, utána viszont már egyre öldöklőbb lesz a verseny. Ha meg akarják tartani a piacvezető pozíciójukat, a pénzintézeteknek át kell állniuk a "bionikus" értékesíti modellre, amelyben a tech-alapú értékesítést emberi erőforrásokkal kombinálják; nemcsak költséghatékony ez a módszer, de még az ügyfelek igényeit is így lehet a legkönnyebben kielégíteni - áll mindez a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb tanulmányában.
Átlagosan háromszor annyit kerestek az amerikai bankvezérek 2004 óta, mint a többi kontinensen dolgozó társaik - mutatja a Bernstein tanulmánya. Tavaly 3,26-szoros volt a különbség.
Ha szegénynek születtél, szegény is maradsz - ezt a régi igazságot támasztja alá a mai cikkében közölt adatokkal a Bloomberg.
A válság évei alatt szinte mindvégig felülmúlta a régiós bankok teljesítménye az eurózóna bankjaiét, ennek ellenére jelentősen csökkent a külföldi befektetők részesedése, nem csak Magyarországon. Az osztrák bankok három fekete bárány (Szlovénia, Ukrajna és Magyarország) kivételével jól jártak régiós szerepvállalásukkal az elmúlt 14 évben. A Raiffeisen Bank International legfrissebb régiós banki elemzéséből csemegéztünk.
A gyorsjelentést követően rég nem látott szintre emelkedett az árfolyam.
Nagy kihívás előtt az ország.
Napról-napra, egyre több találatot szenved Belbek.
Egyszerre két fontos szintet is letört a magyar fizetőeszköz.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?