UBS: rövid távon már nincs eladáson a Telekom, de amúgy igen
Eltávolította a UBS a rövid távú eladási ajánlását a Magyar Telekom részvényeiről.
Eltávolította a UBS a rövid távú eladási ajánlását a Magyar Telekom részvényeiről.
625 forintról 700 forintra emelte meg a Magyar Telekom részvényeire adott célárfolyamát az Erste, de az ajánlása maradt tartás.
Az összefonódással érintett földrajzi területen a vezetékes telefon-, illetve kábeltelevíziós hálózatok - mint a hatásos, infrastruktúra-alapú verseny zálogai - egyetlen cégcsoport kezébe kerülnek - erre hivatkozva tiltotta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a Magyar Telekom Nyrt. irányítást szerezzen a ViDaNet Zrt. felett. A fúziót a versenyhatóság annak ellenére tiltotta meg, hogy a Magyar Telekom a döntés előtt tett vállalásokkal igyekezett orvosolni a felmerülő versenyjogi problémákat.
10%-os pluszba cibálták a befektetők a Synergon részvényeit, így a részvények jelenleg a kényszerpihenőjüket töltik.
A gyorsjelentés után továbbra is vételre ajánlja a Magyar Telekom részvényeit a Nomura, igaz már nem 830, csak 810 forintos célárfolyammal
Állítólag igen pesszimistára sikerült a Magyar Telekom tegnapi elemzői telefonkonferenciája, ami leminősítéseket hozhat a napokban.
Folyamatosan érkeznek az elemzői vélemények a Magyar Telekom gyorsjelentéséről, a leggyakoribb megállapítások az alábbiak:
Nem okozott nagyobb meglepetést a Deutsche Telekom ma reggeli második negyedéves gyorsjelentésével: a társaság a bevétel és a nettó eredmény szintjén az elemzői konszenzusnak megfelelő eredményekről számolt be. Az EBITDA azonban felülmúlta a várakozásokat.
A várakozásoknak megfelelő gyorsjelentést tett közzé ma hajnalban a Magyar Telekom, az abban szereplő profit warning azonban jelentős mértékű lett, így nem kizárt, hogy ez kiábrándítja majd a befektetőket. Mindeközben az eladósodottság látványosan visszaugrott a célsávba, ráadásul a részvények árazása egyre feszítettebb.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
Eric Schmidt, a Google vezére lelép az Apple-ből, miután a két cég egyre élesebb versenybe kerül egymással.
Nemsokára jelent a Magyar Telekom és kiderül, hogy a társaság valóban jobban tudott-e teljesíteni régiós szektortársainál, mint azt ahogy a Portfolio.hu által összeállított elemzői konszenzus várja. Fény derül majd arra is, hogy valóban profit warningra kényszerül-e a cég, vagy a félelmek eltúlzottak voltak.
Úgy tűnik, hogy a nemrég bevezetett áfa emelést a hazai mobil szolgáltatók arra használták fel, hogy megemeljék tarifáikat. Talán arra bazíroznak, hogy az áfa emelés miatt ezt a fogyasztók úgysem veszik majd észre.
A tegnap reggel publikált TPSA eredmény után este a Magyar Telekom cseh szektortársa is jelentett. A Telefónica O2 CR a lengyel párjához hasonlóan szintén nem ezt a gyorsjelentést teszi majd ki az ablakba.
A Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképességi Operatív Programja (GVOP) keretében megvalósult több mint fél milliárd forint értékű beruházás 36 ezer Pécsvárad vonzáskörzetében lévő kistérségi háztartásnak biztosít szélessávú internet hozzáférést.
Komoly árbevétel és profitcsökkenésről számolt be ma reggeli gyorsjelentésében a Magyar Telekom lengyel szektortársa, a TPSA. Az eredmények az elemzői várakozásoktól is elmaradtak, ráadásul a cég az előzetes tervekkel ellentétben nem juttat extra osztalékot a részvényeseknek.
Októbertől szabad a 900 megahertzes frekvencia a mobilinternet szolgáltatások előtt.
Mind elsőfokon, mind másodfokon jogszerűen járt el az NHH, amikor a negyedik mobilszolgáltató piacra lépésére kiírt pályázatot eredménytelenül lezárta, derül ki a Fővárosi Bíróság július 10-én kelt határozatából.
Egy napon, ma tette közzé az NHH a júniusi mobilpiaci statisztikáit és a Pannon a második féléves eredményeit. Az első publikációból kiderül, hogy az idei hatodik hónapban végre megakadt a mobilpiac lejtmenete.
A második jelentés mindeközben arról szól, hogy a Pannon tovább folytatta mobil szélessávú beruházásait, és a nagyobb mobil internetes forgalommal részben ellensúlyozta a készülékeladásból és a hangalapú előfizetői szolgáltatásokból származó árbevétel csökkenését.
3.7%-kal menetelt felfelé az AT&T árfolyama a nyitás előtti kereskedésben azt követően, hogy a cég közzétette második negyedéves eredményeit. Az amerikai távközlési óriás 0.54 dolláros egy részvényre jutó nyereséget ért el az időszakban, míg az elemzők 0.51 dolláros nyereségre számítottak.
2009 egyik legígéretesebb magyar szoftvere, a Kitchen Budapestből indult Prezi most az USA-ban is piacra lép, ugyanis a program legnagyobb érdeklődést ott aratta az elmúlt hónapokban és számos szakmai fórumon nyilatkoztak róla elismerően. Az eszközt fejlesztő cég, melyhez a Twitter egyik alapítója is csatlakozott, jelenleg az innovatív vállalatokra és szakemberekre összpontosít, elsőként őket célozza meg ajánlataival.
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi...
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak...
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési...
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!