támogatás

Zöldül az ország - Zajlik az őszi ültetési program

Zöldül az ország - Zajlik az őszi ültetési program

Az őszi ültetési program már javásban zajlik, 19 megyében, 514 településen történik faültetés, ahol összesen 14 ezer fát helyeznek a földbe a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek az adott térség állami erdőgazdaságával, valamint az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportjainak közreműködésével - közli az agrártárca.

Ismét megnyílt a kistelepülések cégeinek szóló pályázat

Ismét megnyílt a kistelepülések cégeinek szóló pályázat

A legkisebb hazai településeken működő, legkisebb vállalkozások november 9-től újabb 18,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban - tájékoztat az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Európai Számvevőszék: folyamatosan romlik az erdők állapota az EU-ban

Az uniós szakpolitikák foglalkoznak az erdők biológiai sokféleségével, megőrzésével és az erdőket érintő éghajlatváltozás kezelésével, azonban hiányosságok mutatkoznak a rendelet tagállami végrehajtásában, és gyakran hiányoznak az ellenőrzések az Európai Bizottság részéről - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke hétfőn.

Ingatlanba tennéd a pénzed?  Akkor ezt a rendezvényt nem érdemes kihagynod!

Ingatlanba tennéd a pénzed? Akkor ezt a rendezvényt nem érdemes kihagynod!

Több ezer új és használt, eladó ingatlan lesz elérhető a Lakás Kiállításon, offline és online is, személyes-tanácsadással, lakáshitel információkkal, vásárlási-eladási segítségnyújtással. Gyakorlati tudnivalók és szakértői előadások várják a látogatókat az egész országból 2021. szeptember 24 - 26. között a MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban.

Itt a nagy lehetőség a gyorsan növekvő cégeknek, de néhány dologra oda kell figyelni

Itt a nagy lehetőség a gyorsan növekvő cégeknek, de néhány dologra oda kell figyelni

Egy különleges pályázati kiírás jelent meg a Magyar Multi Programban, amelynek segítségével a kiemelkedően teljesítő cégek minden olyan fejlesztési igényt megpályázhatnak, amelyet egyébként nem tudnának megtenni ilyen nagy összegben, vagy ilyen összetetten – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjúban Décsi András. A PMG Hungary Kft. pályázati igazgatója rámutatott, hogy az akár 2,5 milliárd forintnyi feltételesen vissza nem térítendő forrás elnyeréséhez vezető út kulcsfontosságú lépése az előminősítés, és több tanácsot is megosztott azzal kapcsolatban, hogy erre hogyan érdemes felkészülnie a cégeknek. Décsi András bemutatta azt is, hogy konkrétan mely pontokon változott lényegesen a Magyar Multi Program az előző két pályázati körhöz képest és a mostanra jelentősen lazított szabályrendszer mellett is megfogalmazott még szakmai javaslatokat, amelyeket érdemes megfontolni a kiíróknak, hogy még több cég tudjon indulni a forrásért.

Indulhat az újabb roham - Ismét igényelhető támogatás elektromos kerékpárra

Indulhat az újabb roham - Ismét igényelhető támogatás elektromos kerékpárra

Már a tizedik fordulójánál tart az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a kormány eddig több mint ötezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá 550 millió forinttal.

Már 70 ezren kapták meg az egyszeri, 220 ezer forintos támogatást

Már 70 ezren kapták meg az egyszeri, 220 ezer forintos támogatást

Több mint két hónapja igényelhetnek 219 ezer forintos egyszeri támogatást az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: mostanáig több mint 77 ezer igénylés érkezett be összesen mintegy 17 milliárd forint értékben. Közel 70 ezer önfoglalkoztató esetében a kedvező döntések is megszülettek, a számukra kifizetett összeg elérte a 15 milliárd forintot.

Itt a hatalmas lakossági napelemes pályázat: 3-11 millió közötti ingyenpénzt osztanak

Itt a hatalmas lakossági napelemes pályázat: 3-11 millió közötti ingyenpénzt osztanak

Közzétették a lakosságnak szóló hatalmas uniós napelemes pályázat tervezetét, amelyet két hétig bárki véleményezhet, ősztől pedig meg is nyílik. A tervezetből kiderül, hogy háromféle konkrét beruházási célra összesen 3-11,5 millió forint közötti, 100%-ban vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el az országos átlagjövedelemnél kevesebbet kereső háztartások és önerő nem szükséges a pályázat megvalósításához. Megyénként lehet majd pályázni 4 szakaszban, leghamarabb várhatóan november 15-től. Mindezt a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében tervezi megvalósítani a kormány, hogy akár 35 ezer háztartás energiahatékony ingatlanban tudjon élni és így növekedjen az ő körükben az ellenálló képesség a jövedelmi, energiaárakbeli és éghajlati változásokkal szemben. Frissítés! A társadalmi egyeztetésre kitett pályázati verzióhoz két nap alatt rengeteg érdekes, hasznos, megfontolt javaslat érkezett, így van esélye, hogy a végső szabályrendszer majd ezek tükrében módosulni fog. További részletek ebben a frisebb cikkünkben érhetők el.

10 milliárdos támogatást ad a kormány a magyar startupoknak

10 milliárdos támogatást ad a kormány a magyar startupoknak

A kormány a Széchenyi Alapok alapkezelőn keresztül 10 milliárd forintot fektet be a magyar startup cégek támogatásába; ez az eddig volt legnagyobb ilyen program az országban - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten hétfőn.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.