világbank

Váratlanul lemondott a Világbank elnöke

Lemondott Jim Yong Kim, a Világbank elnöke, három évvel a megbízatásának lejárta előtt - írja a The Wall Street Journal. Február elsejével távozik és egy olyan vállalatnál folytatja a munkát, amely infrastruktúra beruházásokkal foglalkozik.

Nagyobb tűzerővel harcol a klímaváltozás ellen a Világbank

A Világbank megduplázná a klímapolitikára szánt támogatást, így 2020 után öt éven belül 200 milliárd dollárt szánna a világszerte a klímavédelem terén kezdeményezett projektekre - jelentette be Kristalina Georgiewa, a Világbank vezérigazgatója hétfőn a lengyelországi Katowicében.

Fontos rangsorban szerepelt le Magyarország

Fontos rangsorban szerepelt le Magyarország

Magyarország az 53. helyen áll a Világbank Doing Business rangsorában - közölte a Pénzügyminisztérium a friss rangsor alapján. A versenyképességi pontszámunk javult, a rangsorban viszont hátrébb csúsztunk. A helyezés azonban "nem vethető össze" a korábbi években elért hellyel, mert a Világbank több utólagos adatrevíziót hajtott végre. A lényeg azonban az, hogy csaknem az összes visegrádi, illetve szűken vett régiós ország előttünk áll a listán.

Egyre kevesebb a szegény ember a világon

Az extrém szegénységben élők száma 750 millió fő alá esett a Világbank legfrissebb jelentése szerint, ami a legalacsonyabb szám azóta, hogy 1990-ben a szervezte elkezdte az erre vonatkozó adatok gyűjtését. 25 év alatt így több mint egymilliárd emberrel kevesebb a szegény a világon.

Pénzt ad Magyarország két világbanki intézmény tőkeemeléséhez

Magyarország támogatja a Világbank-csoporthoz tartozó Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) tőkeemelését - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyminisztérium közleménye szerint, amikor hivatalában fogadta Franciscus Godts-t, a Világbank térségi országcsoport-igazgatóját.

Nagy tévedés, amit a bankszámlák terjedéséről eddig gondoltunk

Hiába nőtt három év alatt 61%-ról 67%-ra a bankszámlával rendelkezők aránya a világ népességében, az aktív számlahasználók aránya alig változott: 52%-ról 53%-ra nőtt 2017 végére - hívta fel a figyelmet a Quartz. Közkeletű tévedés, hogy a világban dinamikusan nő a bankszámlahasználat.

Feljebb húzta magyar gazdaság növekedési kilátásait a Világbank

Javította a Világbank Magyarország várható gazdasági növekedésének mértékét. A tavalyi 4,0 százalékos növekedés után az idei évre 4,1 százalékot jósoltak az elemzők, ami 0,3 százalékponttal haladja meg a januári várakozást. Jövőre 3,2 százalékot, 2020-ra pedig 3,0 százalékos GDP-növekedést valószínűsítenek, mindkét évre 0,1 százalékponttal emelték meg az előrejelzést. Hasonló kép bontakozik ki a világgazdaságra adott előrejelzésből is: idén gyors növekedés lesz a jellemző, de a következő két évben fokozatosan lassul az ütem és jelentős lefelé mutató kockázatok fenyegetik a növekedést a Világbank előrejelzése szerint.

Nagy változások a Világbanknál

Feltőkésítésről, Kína szavazati arányának növeléséről, valamint a már viszonylag nagy nemzeti jövedelemmel rendelkező fejlődő országok hiteltörlesztési költségeinek megemeléséről döntöttek a Világbank részvényesei az Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tavaszi washingtoni közgyűlésén. A döntést az IMF és a Világbank közös bizottsága, az IMF-World Bank Development Committee is jóváhagyta.

Fájdalmas jóslattal állt elő a Világbank

Fájdalmas jóslattal állt elő a Világbank

Több mint 140 millióan vándorolhatnak 2050-ig a világ három fejlett régiójába az éghajlatváltozások okozta jelenségek, így a mezőgazdasági termelés visszaesése, a vízhiány és a tengerek vízszintjének emelkedése miatt - figyelmeztetett a Világbank.

Lesújtó számok érkeztek a világ szegényeiről

Lesújtó számok érkeztek a világ szegényeiről

Jelentősen nőtt a globális vagyon 1995 és 2014 között, a közepes jövedelmű országok felzárkózása szemmel látható, ami leginkább az ázsiai országok gyors növekedésének köszönhető. A világszerte tapasztalható vagyonnövekedés ellenére a gazdagabb és szegényebb országok közötti vagyonkülönbségek továbbra is fennállnak, az alacsony jövedelemkategróiába eső országoknál például a népességnövekedés gyors üteme szab gátat az egy főre jutó vagyon növekedésének. A Világbank friss tanulmánya azt járja körül, miképpen tudnának a szegényebb országok felzárkózni a vagyonfelhalmozásban, mely tőkeforrás a hangsúlyosabb az egyes jövedelemkategóriáknál és mi az oka annak, hogy a nők humán tőkéből való hozzájárulása az összvagyonhoz kisebb, mint a férfiaké.

Egy közgazdász előállt, és leleplezte a világ egyik megbecsült intézményében zajló trükközést

Saját maga alatt robbantott bombát a Világbank: kiderült ugyanis, hogy az elmúlt években félrevezető és igazságtalan módosítások voltak a Doing Business rangsor mögöttes módszertanában. Politikai megfontolások is felsejlenek a háttérben, amelyek egy konkrét országhoz vezetnek. A szervezet közleményben magyarázkodik, a vezető közgazdásza pedig újabb részleteket közölt a vizsgálódásaiból.

Nap+szél+energiatárolás: megaprojekttel tör a csúcsra India

A világ legnagyobb hibrid nap- és szélenergia projektjét tervezi az indiai kormány. A projekt később modellül szolgálhat a további hasonló fejlesztésekhez is, amelytől azt várják, hogy jelentős részben megoldhatja az indiai villamos energia rendszer hálózati problémáit.

Véget vet az olajkorszaknak a Világbank

2019 után a Világbank nem finanszírozza többé az olaj- és gázkutatást, illetve -kitermelést - jelentette be a bank a klímaváltozás okozta fenyegetésre hivatkozva egy párizsi klímacsúcson. Nem sokkal korábban a Bank of England vezetője azt mondta, új globális kezdeményezést indítanak, amelynek keretében az önkéntesen csatlakozó vállalatok pénzügyi jelentéseikben külön kitérnek majd a globális felmelegedésnek való közvetlen és közvetett kitettségükre.

Varga megállapodást írt alá a Világbankkal

A Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős alelnökével, Cyril Mullerrel írt alá technikai segítségnyújtási megállapodást varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a magyar delegáció vezetőjeként képviseli hazánkat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank washingtoni éves közgyűlésén - olvasható az NGM közleményében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.