volkswagen

A Mazda szép csendben beveszi Európát

Nincs megállás, már zsinórban tizenharmadik hónapja bővül az európai autópiac a legfrissebb statisztikák szerint, a sikerhez a luxusautó-gyártók és a volumengyártók egyaránt hozzájárultak. A gyártók teljesítményét vizsgálva pedig elmondható, hogy egyre szembetűnőbb az ázsiai szereplők előretörése. Ennek köszönhetően pedig a teljes értékesítésen belül egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak. Az ázsiaiak között is üde színfolt a Mazda, akinek az eladásai valósággal felrobbantak a SKYACTIV modellek megjelenése óta.

A melósokon spórolna csak azért is a milliárdos cégvezér

A Volkswagen vezére jelezte, hogy a cégcsoportnál az ideiglenes munkavállalók létszámának csökkentését tervezik, vagyis a menedzsment továbbra sem mond le arról a tervéről, hogy 5 milliárd euróval csökkentse kiadásait. Erre nagy szüksége is lenne annak érdekében, hogy elérhesse 2018-ra kitűzött célját és végre megnyugtassa befektetőit.

Ez a hazugság sokba fog kerülni az autósoknak

Brüsszel nyomására a vezető autógyártók kénytelenek alávetni magukat az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási szabályozásoknak, amelyeknek az egyik pozitív hozadéka az, hogy évről évre csökken a járművek fogyasztása. A gond csak az, hogy a legfrissebb statisztikák arról árulkodnak, hogy a környezetvédelem érdekében tett erőfeszítések csupán laboratóriumi tesztkörülmények között, papíron léteznek. A közutakon ugyanis durva eltérés mutatkozik a gyári fogyasztási adatok és a valós felhasználás során mért értékek között. Ez pedig nem jelent mást, mint azt, hogy az autóipar a rendelkezésére álló kiskapukat kihasználva becsapja a vásárlóit, az állami szerveket és hosszútávon saját magát is.

  • A valóságban köszönőviszonyban sincs a járművek fogyasztás a gyári adatokéval, tavaly 38%-os volt az eltérés
  • Nem a vezetési szokásaink változtak meg ilyen rövid idő alatt, más trükkök állnak a háttérben
  • A jelenségnek mindenki a kárvallottja lehet
  • Az egyes gyártók esetében a Daimler modelljeinél tapasztalható a legdurvább eltérés
  • A benzines járművek tulajdonosait kellemetlenebb meglepetések érhetik

Németország tesz keresztbe a luxusautó-gyártóinak?

A nyári szünet után kiderült: az európai autópiac bővülése ugyan tizenkét hónapja kitart, viszont a korábban látott lendület megtört több tényező együttes hatására. Ezek közül az egyik legmeghatározóbb a német autópiac gyenge szereplése, ami augusztusban kedvezőtlenül hatott az ország luxusautó-gyártóinak eladásaira is. Míg a volumengyártók esetében a korábbi zászlóshajó, a Renault értékesítéseinek váratlan visszaesése okozott meglepetést.

Így húzták le az autógyártók vásárlóikat - Rendszeresen!

Kínában az elmúlt években elképesztő manővert hajtottak végre a világ vezető autógyártói: nem elégedtek meg az autópiaci fellendülésnek köszönhető dinamikus keresletbővüléssel, extraprofitot is zsebre vágtak. A játék egyszerű volt, szemrebbenés nélkül kínálták modelljeiket sokszor az európai áruk többszöröséért. Aztán folyamatosan megkopasztották őket a magasan rögzített alkatrészáraikkal a márkaszervizeikben. Ebből lett elege a kínai felügyeletnek, aki átfogó vizsgálati sorozatot indított és keményen szankcionálta a bűnösöket. Az ügy pedig már most túlmutat azon, hogy az autóipar árbevételéhez képest elenyésző összegű bírságok születtek. A cégek által rohamtempóban végrehajtott árcsökkentések egészen biztosan profitkiesést eredményeznek majd, arról nem is beszélve, hogy Kína az akciósorozatával precedenst teremtett, amit már más országok is másolnak.

Hasítunk a Volkswagennel! - TraderSzoba kereskedési ötlet

Emelkedő trendben az árfolyamesés kedvünket ne szegje, hiszen hasonló szituációk adják sokszor a legjobb vételi lehetőségeket! Ezen gondolat mentén fogalmaztunk meg Volkswagen vételi ötletet a TraderSzobában, amely azóta 6%-os pluszban tartózkodik.

68 milliárdos büntetést kaphat a nyakába az Audi

Az Audi közel 218 millió eurós bírságra számíthat Kínában azt követően, hogy a piaci tevékenység felügyeletéért felelős Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság (NDRC) bűnösnek találta versenyellenes árképzésben - írja a Reuters. A cég hivatalos közleményében jelezte: továbbra is együttműködik a hatóságokkal és elfogadja majd a rá kirótt büntetést.

A Volkswagen kidobja a McKinsey tervét

Úgy tűnik nem lesz egyszerű dolga a Volkswagen menedzsmentjének, ha valóban javítani akarja a cég profitabilitását. A vezér, Martin Winterkorn által korábban bejelentett költséghatékonysági programot ugyanis, amit a McKinsey-vel közösen dolgoztak ki, a szakszervezet megfúrta - írja a Reuters.

Na, kit vesz meg a Porsche?

A Volkswagen részvényeinek közel felét birtokló Porsche SE közel 2,5 milliárd euró készpénzzel rendelkezik, ebből vennének különböző autóipari cégeket.

A Volkswagen fityiszt mutatott a kétkedőknek

A Volkswagen most tette közzé második negyedéves számait, ami nem okozott komolyabb meglepetést: az árbevétel és az üzemi eredmény nagyjából a vártnak megfelelően alakult, így az üzemi marzs sem esett össze annak ellenére, hogy sokan erre számítottak.

A jelentés főbb pontjai

Pozitívumok:

  • A vállalatcsoport több járművet (2,62 millió darab) értékesített, mint egy évvel korábban;
  • A nettó eredmény soron túlszárnyalták az előző éves számokat;
  • A nettó eredmény szintjén meghaladták a németek az elemzői várakozásokat;
  • Az üzemi marzs nem zsugorodott annak ellenére, hogy sokan erre számítottak;
  • A menedzsment az értékesítések bővülésére számít, új célok és stratégiák kerülnek a fókuszba és a piaci pletykák ellenére hisznek az MQB-rendszer sikerességében.



Negatívumok:

  • Az eladásokkal párhuzamosan tovább növekedtek a költségek;
  • Az üzemi marzs ugyan nem zsugorodott, de bővülni sem tudott érdemben;
  • Több fejlődő piacon (Oroszország, Brazília, India) visszaesett az értékesítés;
  • Az eladásokat csak az engedmények jelentős (közel harmadával) növelésével tudta fokozni Európában a Volkswagen
.

Mi értelme a megszorításnak, mikor minden szép és jó?

A vezető német autógyártók a válság hatására jelentős átalakításokat hajtottak végre költségszerkezetükben, aminek köszönhetően egyértelműen javult a profitabilitásuk. Mára viszont a válságnak nyoma sincs, a globális autópiac összességében remek formában van, és jól fut a németek szekere. Mégis az utóbbi idő másról sem szólt, mint arról, hogy a Volkswagen, a Daimler és a BMW vezére egymást túllicitálva újabb költségcsökkentési programokat jelentett be. Alábbi cikkünkben annak jártunk utána, hogy mégis mi vezetett idáig, miért van minderre szükség.

Jöhetnek a fapados Opelek!

A Dacia sikerén felbuzdulva most az Opel is olcsó modellekkel lépne piacra, írja a Financial Times.

A Volkswagen példaképe a Toyota

Nincs megelégedve a Volkswagen csoport felső vezetése a vállalat profitabilitásával, ezért szigorú lépéseket tesznek a hatékonyság növelésére, írja a Reuters.

Az új őrület hamarosan berobban a járműveinkbe

Az utóbbi időben megállíthatatlan a telekommunikációs, navigációs és szórakoztató-rendszerek térnyerése a gépjárműiparban, így egyre nagyobb hangsúlyt kap mindezek felhasználóbarát megjelenítése. A legújabb trend a TFT kijelzők alkalmazása, melyek a közeljövőben kiszoríthatják az analóg mutatókat, felület biztosítva ezzel rengeteg plusz információ és alkalmazás eléréséhez egy digitális műszerfal keretében. Látják ezt a vezető autógyártók is, sorra rukkolnak elő olyan modellekkel, amiben már ezt a technológiát alkalmazzák. Legutóbb a Volkswagen leplezte le TFT kijelzővel szerelt ragadozóját, a nyolcadik generációs Passatot.

Nehéz lesz így elhibázni a 10 milliós célt

A Volkswagen jól teljesít idén, annak ellenére értékesítettek a németek közel 5 millió járművet, hogy láthatóan több régióban is komoly kihívásokkal kell megküzdeniük. Mindezek ellenére a menedzsment optimista az év második felében várható eladásokkal kapcsolatban. Így egyre valószínűbb, hogy a németek valóban már idén elérhetik a 10 milliós álomhatárt, amit 4 évvel későbbre terveztek.

Az Európai Bizottság vizsgálja a győri Audi támogatását (2.)

Szerdán részletes vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság (EB), hogy megállapítsák, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez - írta közleményében az EB.

Erre vár mindenki - Volkswagen Passat

A potsdami Volkswagen Design Center szolgált a Volkswagen globális "bestseller"-ének, az új Volkswagen Passat világpremierjének színhelyéül. A legsikeresebb európai cégautó új motorokkal, mérsékelt saját tömeggel és nem utolsósorban a legújabb kényelmi, infotainment- és vezetői segédrendszerekkel mutatkozott be, egyre inkább eltüntetve az egyes járműkategóriák közötti éles határokat.

Újabb nagy márkákat kebelezne be a Volkswagen

Amerikai teherautó-gyártó vállalatcsoportot vásárolna meg a Volkswagen. A hírt az egyik konkurens szivárogtatta ki, egy elemző meg szépen megírta.

Az Audi tovább bővít Magyarországon!

Mintegy 1600 négyzetméterrel növeli az Audi Hungária Motor Kft. motorfejlesztő központjának alapterületét; többek között 12 fékpadot helyeznek el, amelyekkel tovább nő a kapacitás.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.