várakozás

Egyre több elemző várja 20 ezer forint fölé az OTP-t

Egyre több elemző várja 20 ezer forint fölé az OTP-t

Tegnap érkezett két kifejezetten magas céláraz OTP részvényére, ma tovább folytatódik a történet: a Patria Finance kezdte el követni a nagybankot, a részvényre vonatkozó várakozásuk 20 600 forint.

Több mint 900 százalékkal nőhetett a Samsung nyeresége

Több mint 900 százalékkal nőhetett a Samsung nyeresége

A Samsung Electronics előzetes jelentése szerint az első negyedévben a memóriachipek árának emelkedése révén 931%-os működési nyereségnövekedést ért el, ami meghaladja a piaci várakozásokat és erősíti pozícióját a globális chipgyártásban - írja a CNBC.

2021 óta nem láttunk ilyen optimizmust az USA-ban

2021 óta nem láttunk ilyen optimizmust az USA-ban

A Michigani Egyetem jelentése szerint az amerikai fogyasztói hangulat márciusban emelkedett, elérve a 2021 júliusa óta legmagasabb szintet. Ez részben az inflációs várakozások további mérséklődésének köszönhető.

Nagyon aggasztó jel érkezett: ettől féltek igazán a Fednél

Nagyon aggasztó jel érkezett: ettől féltek igazán a Fednél

A New York-i Federal Reserve Bank jelentése szerint februárban nőttek a hossú távú inflációs várakozások, ami aggodalmat válthat ki a Fed tisztviselőiben, különösen a kamatlábakkal kapcsolatos jövőbeli döntések előtt.

Oroszország legfontosabb szövetségesénél kopogtat Ukrajna a békéért, de egyre csak sokasodnak a problémák

Oroszország legfontosabb szövetségesénél kopogtat Ukrajna a békéért, de egyre csak sokasodnak a problémák

A közel két éve tartó ukrajnai háború már a kezdetek óta nemcsak a két ország közötti konfliktusról szól, hanem arról is, hogy melyik fél milyen szervezeteket, hatalmakat tud maga mellé állítani. Ukrajna mögé 2022 februárját követően szinte azonnal felsorakozott a Nyugat, de Kijev az orosz diplomáciai érdekszférában is támogatást szeretne elérni. A legfontosabb szereplő ebben Kína lehet, azonban egyre inkább illúziónak tűnik, hogy Kijev képes lehet eredmények elérni a keleti nagyhatalomnál. Pedig várhatóan Peking nem lesz megkerülhető szereplő a továbbiakban sem.

Rekordot döntött a kínai autópiac

Rekordot döntött a kínai autópiac

A kínai autógyártás és értékesítés rekordszintű volt tavaly, mindkettő először haladta meg a 30 millió darabot - közölte a kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a China Association of Automobile Manufacturers (CAAM). Kína 4,91 millió autót exportált tavaly, 57,9 százalékkal többet a 2022. évinél, amikor több mint 3 milliót, 2021-ben pedig több mint 2 milliót adott el külföldön.

Enyhén gyorsult a francia infláció

Enyhén gyorsult a francia infláció

A csütörtökön közzétett adatok szerint decemberben Franciaországban az infláció szerény növekedést mutatott: az éves érték 4,1% volt, szemben a novemberi 3,9%-kal. A számok összhangban vannak a Bloomberg elemzői felmérésének medián becslésével, és jóval a 2023 februárjában mért 7,3%-os csúcsérték alatt maradnak. Az emelkedést a szolgáltatási árak gyorsulásának és az energiaköltségek megugrásának tulajdonítják, miután a kormány csökkentette a háztartásoknak nyújtott támogatásokat.

Új fizetős parkolási zónákról szavaz a főváros

Új fizetős parkolási zónákról szavaz a főváros

A Fővárosi Közgyűlés a november 29-i ülésén szavazhat több, közlekedési tárgyú javaslatról és ezek között szerepel néhány módosítás a budapesti parkolással kapcsolatban is.

Bezuhant az Allianz nyeresége, de van némi öröm az ürömben

Bezuhant az Allianz nyeresége, de van némi öröm az ürömben

Az Allianz közzétette friss gyorsjelentését, amiből kiderül, hogy a társaság harmadik negyedéves nettó profitja 30%-kal 2,16 milliárd dollárra csökkent, viszont némi öröm az ürömben, hogy az eredmény felülmúlta az elemzői várakozásokat. Így a biztosító fenntarthatta az egész évre vonatkozó profit-előrejelzését.

Szenved a kínai export

Szenved a kínai export

Szeptemberben a kínai export a vártnál kevésbé, az import viszont a vártnál kissé jobban csökkent, a külkereskedelmi többlet így meghaladta a piaci várakozásokat. Az export az ötödik, az import pedig a hetedik egymást követő hónapban csökkent az általában is lassuló világkereskedelmi forgalom közepette - jelentette pénteken a pekingi központi vámhivatal, a GACC. Az elemzők visszafogottan fogadták az adatokat, és továbbra is úgy látják, hogy a külkereskedelem fékei hatnak, és korai lenne kijelenteni, hogy a gazdaságpolitika ösztönző lépéseinek már látszódnának az eredményei.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.