wti

Vajon meddig lesz még OPEC?

Ma látott napvilágot az OPEC havi jelentése, melyben tovább csökkenhet a kartell kitermelése 2020-ban. Ezúttal nem önszántából lesz kénytelen csökkenti a szervezet a kitermelésén, hanem az Egyesült Államokbeli palaolaj forradalom szorítja ki az OPEC olaját a piacról.

Meglódult az olaj

Hat hetes csúcson jár az amerikai típusú könnyűolaj, a West Texas Intermediate (WTI) árfolyama.

Nagyot emelkedett az olajár az OPEC-találkozó előtt

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és más olajtermelő országok képviselőinek kétnapos ülésén a résztvevők a kőolajkitermelés csökkentési megállapodás kiterjesztéséről határozhatnak majd. A hétvégén Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy Szaúd-Arábiával egyeztetve arról állapodtak meg, hogy a jelenleg érvényben lévő, napi 1,2 millió hordós kitermelés-csökkentést hat vagy kilenc hónappal hosszabbíthatják meg.

Gyorsulva nőhet a világ olajkereslete

Gyorsulva nőhet a világ olajkereslete

Csökkentette a globális olajkereslet idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a világkereskedelem romló kilátásai miatt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), amely ugyanakkor arra számít, hogy a gazdaságélénkítő csomagoknak és a fejlődő országoknak köszönhetően jövőre erősebben nő a kereslet.

Tankereket támadtak meg - Kilőtt az olajár

Tankereket támadtak meg - Kilőtt az olajár

Kilőtt az olaj árfolyama csütörtökön reggel, miután az Ománi-öbölben kigyulladt egy, más hírek szerint két olajtanker. Értesülések szerint a tűz kitörését robbanás előzte meg, amit torpedótámadás okozhatott. A hírre kilőtt az olajár.

Esik az olajár

Esik az olajár

Tovább esnek az olajárak szerdán délelőtt a kereslet gyengülését prognosztizáló előrejelzések és az amerikai olajtartalék meglepő bővülésének hírére.

100 dolláros olajárral riogat Irán

100 dolláros olajárral riogat Irán

A Perzsa-öbölben kilőtt első golyó 100 dollár fölé fogja tolni az olajárat, ami elviselhetetlen szintet jelentene az Egyesült Államok, Európa és az olyan amerikai szövetségesek számára, mint Japán vagy Dél-Korea - figyelmeztetett Ali Khamenei ajatollah iráni vezető katonai tanácsadója, Yahya Rahim Safavi.

Emelkedésbe váltottak az olajárak

A reggeli esésből emelkedésbe váltottak az olajárak hétfőn. Az árfolyamok nap közben nagyobb magasságokban is jártak, azonban a gyenge tengerentúli feldolgozó-ipari ISM-index megjelenése után mérséklődtek a pluszok.

Esik az olajár Trump vitatott lépése után

Esik az olajár Trump vitatott lépése után

Folytatják a gyengülést az olajárak hétfő reggel; a befektetők továbbra is a kereskedelmi háború keresletcsökkentő hatásai miatt aggódnak. Az árfolyamok pénteken is jókora eséssel fejezték be a napot, így a májusi teljesítményük az elmúlt fél évben a legrosszabbnak számít.

Nagyot esett az olajár

Nagyot esett csütörtökön az olaj ára, elsősorban a várható kereslettel kapcsolatos aggályok, valamint egy amerikai olajtartalék-adat hatására.

Bombákkal megrakott drónokkal támadtak meg olajkutakat - Drágul az olaj

Bombákkal megrakott drónokkal támadtak meg olajkutakat - Drágul az olaj

Emelkednek az olajárak azt követően, hogy a szaúdi energiaügyi miniszter közlése szerint dróntámadás történt az ország olajtermelő infrastruktúrája ellen. Pár napon belül ez már legalább a második, olajipart és -kereskedelmet célzó támadás a régióban.

Amerikai rekordadatra esik az olaj

Esnek az olajárak csütörtökön délután, miután több mint másfél éves csúcsra bővült az Egyesült Államok nyersolajtartaléka az előző héten.

Fordulatot hoztak az olajkartell tervei az olajpiacon

Fordulatot hoztak az olajkartell tervei az olajpiacon

Esik az olaj pénteken délután, miután értesülések szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) több tagja emelni tervezi olajtermelését az iráni szankciók hatására a piacról kieső kínálat pótlása érdekében.

Váratlan amerikai lépésre ugrott az olaj ára

Váratlan amerikai lépésre ugrott az olaj ára

Az Egyesült Államok május elsejéig ad mentességet az iráni szankciók alól, ezt követően a perzsa államtól olajat vásároló országok maguk is szankciókkal szembesülhetnek - jelentette be hétfőn az USA.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leplezetlenül beavatkozott Donald Trump a kiélezett küzdelembe – Ez dönti majd el Európa sorsát?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!
×
Lájkolja Facebook oldalunkat!
Értesüljön azonnal a legfontosabb gazdasági hírekről!