Üzletfejlesztés

2018. február 21. 16:56 | MTI, Portfolio

Új jobbkeze lesz Junckernek és Navracsicsnak

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke úgy döntött, hogy a március 1-jén nyugdíjba vonuló bizottsági főtitkár helyére eddigi saját német kabinetfőnökét, a bulldózerként is ismert Martin Selmayrt nevezi ki. Selmayr helyére pedig első alkalommal kerül majd nő, a spanyol Clara Martínez Alberola személyében. Juncker emellett ma öt új főigazgatót (köztük két nőt) és öt új főigazgató-helyettest (köztük négy nőt) nevezett ki. Navracsics Tibor magyar uniós biztos mellett is változik a főigazgató személye: a ciprusi származású Themis Christophidou lesz az oktátásért, kulturáért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos "jobbkeze".

2018. február 19. 14:58 | MTI, Portfolio

Hatalmas romániai EU-s vasútfejlesztésről döntöttek, ami Magyarországot is érinti

Mintegy 1,3 milliárd eurót (405 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió a Romániát Magyarországgal összekötő vasútvonal korszerűsítésére, konkrétan a magyar-román határon lévő Curtici (Kürtös) települést a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca várossal összekötő vasútvonal korszerűsítésére - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság.

2018. február 13. 19:12 | Portfolio

Segítő kezet nyújt Brüsszel, hogy hogyan használjuk fel az EU-s forrásokat

Új iránymutatást tett ma közzé az Európai Bizottság, amely azt hivatott elősegíteni, hogy az uniós forrásokkal foglalkozó, tagállami, regionális és helyi hatóságoknál dolgozó szakemberek könnyebben tudják az uniós finanszírozású projektekkel kapcsolatos közbeszerzési eljárások hatékonyságát és átláthatóságát biztosítani.

2018. február 12. 18:50 | Portfolio

Ne temessük még az EU-t, és a Brexit is visszafordulhat!

Bár az EU világgazdasági súlya csökken Ázsia felemelkedésével, de kulcsfontosságú uniós döntések készülődnek, így hiba lenne most temetni az uniót, ráadásul még a Brexit is visszafordulhat - többek között ezeket hangsúlyozták a Lámfalussy Konferencia délutáni panelbeszélgetésének előadói. Ezekkel az üzenetekkel lényegében a délelőtti panel fő üzeneteit igyekeztek kiegyensúlyozni, bár záró gondolataiban Matolcsy György MNB-elnök újra ráerősített "az Európa süllyed" narratívára.

2018. február 08. 11:16 | Portfolio

Felfedte Brüsszel, hogy mi vár a britekre a Brexit átmeneti időszakában

Az Európai Bizottság szerdán közzétette az Egyesült Királyság kilépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről szóló jogszabálytervezetet, amely az EU-ból való kilépésről rendelkező megállapodás részét képezi majd és amely a 2019. március 30. és a 2020. december 31. közötti ún. átmeneti időszak kereteit fekteti le.

2018. február 07. 11:29 | Portfolio

Kiszivárgott az OLAF-jelentés az Elios-ügyről

A 24.hu megszerezte az EU Csalás Elleni Hivatala által készített Elios-jelentést, ami a magyar közvilágítási piacon tapasztalt uniós pályázati visszaélések vizsgálata során költségvetési csalás, sőt szervezett bűnözés esetét gyanítja és ezért kéri a magyar hatóságokat, hogy alaposan vizsgálják ki az ügyet. Az Origo az Elios tényleges tulajdonosi viszonyaira hívja fel a figyelmet a vizsgálatokkal érintett időszakban, maga a cég pedig azt hangsúlyozta a jelentést kiszivárogtató portálnak, hogy a cég "mindig szabályosan járt el".

2018. február 05. 19:27 | MTI, Portfolio

70%-kal ugrott tavaly a kiírt közbeszerzések száma, minden EU-s programot vizsgál Brüsszel

A 2016-os mintegy 2000 milliárdról 2017-ben 3457 milliárd forintra ugrott a kiírt közbeszerzések volumene és míg egy tenderre tavalyelőtt átlagosan 6 ajánlat érkezett, addig ez tavalyra nyolcra ugrott - többek között ezeket mondta el Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. Közben a Miniszterelnökség azt jelezte a Portfolio kérdésére egy múlt heti európai parlamenti jelentéstervezettel kapcsolatban, hogy lényegében mindegyik uniós Operatív Program pályázataihoz kapcsolódóan vizsgál közbeszerzéseket az Európai Bizottság.

2018. február 05. 09:43 | Portfolio

Belekötött Brüsszel két drága magyar útépítésbe

Több tucat ponton további magyarázatot vár, illetve új számításokat kér az Európai Bizottság két olyan közlekedésfejlesztési projektnél, amelyhez a magyar kormány együtt 160 milliárd forintnyi támogatási igényt küldött ki Brüsszelbe év végén és összességében drágának találja a két projektet - írja a 24.hu. A lap kormányközeli informátora szerint a sietség miatt nem teljeskörűen kidolgozott támogatási igényeket küldtek ki Brüsszelbe, hogy minél hamarabb kik lehessen itthon fizetni a két projektre az előlegeket, és ezért lehet az, hogy beleköthettek odakint az anyagokba.

2018. február 02. 11:58 | Portfolio

Egy magyar vészhelyzeti program is bekerült Európa Top10-ébe

Több mint ezer jelentkező közül egy magyar testvérpár által alapított start-up vállalkozást is beválogattak azon tíz európai start-up közé, amelyek részt vehetnek az előremutató válsághelyzet-kezelési módszerek és technológiák összegyűjtését és kifejlesztését célzó páneurópai projektben - hívja fel a figyelmet a sikerre a Bruxinfo. A CrisisTech-program keretében a sürgősségi eseményekre szakosodott start-up-ok első ízben dolgozhatnak együtt a tanácsadó mentorokkal és a szponzorokkal, köztük olyan IT-mammutokkal, mint a Google és a Facebook.

2018. február 01. 17:17 | Portfolio

Nagy összeget kapunk az EU-tól a Budapest-Esztergom vasútvonalra

Közel 125,5 millió eurót (38,9 milliárd forintot) fordít az EU a kohéziós alapokból az Esztergomot és Budapestet összekötő vasútvonal korszerűsítésével és villamosenergia-ellátásával kapcsolatos munkákra - közölte az Európai Bizottság.

2018. január 31. 13:22 | Portfolio

Uniós pályázatból fejleszt? - Sok fontos szabályra is figyelni kell mostantól

A napokban több olyan közlemény is megjelent a kormány hivatalos uniós pályázati oldalán, amely pénzügyi elszámolási szabályrendszerek megjelenésére, illetve a csekély összegű támogatási szabályrendszer frissített összesítőjére hívja fel a figyelmet, így ezeket egy csokorba gyűjtve mi is felhívjuk a figyelmet.

2018. január 22. 15:19 | Karmenu Vella, Elzbieta Biekowska

Rengeteg pénzt dobunk ki és tönkretesszük a Földet, de ezen változtatunk!

El kell ismernünk, hogy a műanyag mindenhol körülvesz minket: akár a tengerparton, akár az utcánkban sétálunk, akár az országúton megállunk. Vitathatatlan, hogy a műanyag sok tekintetben hasznos társadalmunk és gazdaságunk számára. De túlságosan nagy az a mennyiség, amelyet mindössze egyszer használunk, utána pedig eldobunk. Ha tiszta strandokat, tiszta óceánokat és tiszta utcákat akarunk látni, ezen változtatnunk kell.

2018. január 22. 12:52 | Portfolio

Jönnek az eredmények minden idők legnagyobb Jeremie-körében

Már értékelik azokat a pályázatokat, amelyeket közbeszerzések során nyújtottak be a mintegy 75 milliárd forintnyi uniós hátterű kockázati tőkeforrásra és belőlük összesen 8 kockázati tőkealapot állítanak majd fel - jelezte a Magyar Fejlesztési Bank a Portfolio érdeklődésére.

2018. január 15. 08:40 | MTI, Portfolio

Több ezer magyar kkv kaphat gyorsabban hitelt a Garantiqa új terméke miatt

Idén januártól egy új termék bevezetésével segíti a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) forráshoz jutásának gyorsítását a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Tavaly ősszel ugyanis 3,25 milliárd forintos kerettel portfoliógarancia megállapodást kötött az intézmény az Európai Beruházási Alappal, amelynek eredményeként a vállalkozások hiteleihez vállalt kezességek átfutási ideje minimálisra csökken.

2018. január 12. 12:05 | Portfolio

Nem engedi el a gyanús magyar ügyet az EU Csalás Elleni Hivatala

Pénzbüntetés mellett jogi felelősségrevonást is szeretne látni abban a magyar ügyben az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF), amelyben korábban összeférhetetlenség mellett nyert el EU-s pénzeket közvilágítási projektekre az Orbán Viktor kormányfő vejének résztulajdonában álló cég, de a magyar ügyészség nem talált gondot, így tavaly már lezárta a nyomozást. Mindezt szokatlan módon a Wall Street Journalnak jelezte ma az egyébként rendre hallgatag OLAF.

2018. január 10. 16:58 | Portfolio

A bolgárok csendben már gőzerővel készülnek az euróbevezetésre

Bulgária kormánya tapogatózó tárgyalásokat folytat az eurózóna tagjaival és az Európai Központi Bankkal az eurócsatlakozásról, és a felkészülés már javában folyik a tagsági kérelem benyújtására - ismerte el a Bruxinfónak az ország állandó brüsszeli nagykövete. A január elsején kezdődött féléves bolgár uniós soros elnökség kapcsán beszélgetett a brüsszeli lap Dimitar Cancsevvel.

2018. január 09. 13:48 | MTI, Portfolio

Juncker: vezető szerepe lehet a V4-nek, ha betartja a szabályokat

A Lengyelországgal szemben még karácsony előtt elindított jogállamisági eljárásról tárgyal ma Brüsszelben az új lengyel kormányfő Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel és erre időzítve adott egy békülékeny hangvételű interjút ma az ARD német országos közszolgálati televíziónak Juncker. A beszéd uniós támogatásokkal kapcsolatos üzeneteit egy tegnapi konferencián már elmondta Juncker, miszerint nem híve annak, hogy büntetésként a kohéziós támogatásokat csökkentsék, illetve a kifizetéseket jogállamisági feltételekhez kössék.

Holdblog

Ha az ételpazarlás ország lenne...

Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok