áfacsökkentés

2016. április 17. 12:30 | MTI

Jogilag kötelezik árcsökkentésre a magyar internetszolgáltatókat

Jogi garanciákat kíván teremteni a kormány arra, hogy az internetszolgáltatók valóban csökkentsék az árakat, miután 2017-től 27-ről 18 százalékra csökken az internet áfája - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.

2016. április 17. 12:17 | MTI, Portfolio

Rogán: akár idén is jöhet egészségügyi béremelés

A kormány többéves béremelési programot szeretne felvázolni az egészségügyben dolgozóknak 2017-2018-2019-re, de ha jól áll a 2016-os költségvetés, akkor elképzelhető, hogy ennek egy részét előrehozzák idénre - ezt is hangsúlyozta Rogán Antal egy vasárnap reggeli rádióinterjúban. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter jelzése szerint ezt a következő két hétben vizsgálja meg a kormány, a 2016-os büdzsé módosítása során. Rogán szerint az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése a nyugdíjasoknak is segít, a vasárnapi boltzár eltörlését pedig azzal indokolta, hogy bár a főbb gazdasági célokat sikerült elérni, de nem sikerült igazán a multiktól a kisebb cégek felé terelni a vásárlókat, és az emberek sem fogadták el a tilalmat.

2016. április 14. 11:00 | Portfolio

Lesz pénz 2017-ben béremelésre

Varga Mihály szerdán több részletét is elárulta a 2017-es költségvetésnek. Azóta megindultak a számítások, hogy az áfacsökkentések és a kilátásba helyezett béremelések mennyibe kerülhetnek az államnak.

2016. április 14. 09:27 | MTI, Portfolio

Varga: a 27%-os áfát nem tudjuk csökkenteni

A lehetőség most arra adott, hogy célzottan, bizonyos termékkörben folytatódjon az áfacsökkentés - jelentette ki Varga Mihály csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc műsorában.

2016. április 13. 15:18 | MTI

Az éttermesek már most örülnek Varga bejelentésének

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) üdvözli az éttermi szolgáltatások általános forgalmi adójának mérséklésének kormányzati elképzelését, amely csökkentheti az árakat, segítheti a munkaerő megtartását és növelheti a vállalkozások versenyképességét - mondta Niklai Ákos, a MSZÉSZ elnöke az MTI érdeklődésére szerdán.

2016. április 13. 13:27 | MTI, Portfolio

Varga új áfacsökkentést jelentett be

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán juttatja el a 2017-es költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak. Ennek apropóján nyilatkozott az MTI-nek a jövő évi büdzsétervekről és számokról Varga Mihály, aki az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét. Bejelentette az áfacsökkentést a baromfi, a tej és a tojás esetében, itt is 5%-os lehet az áfa, mint a sertéshúsnál. Emellett mérséklődik az internethasználat és az éttermi szolgáltatások forgalmi adója is. Az adócsökkentést és kiadásnövelést a kormány a gyorsabb növekedésből származó pluszbevételekből és a hiány megemeléséből (adósság) fedezi. Értelmezésünk szerint a kormány így távolodik a valódi nullás költségvetési egyenleg elérésétől.

2016. március 21. 20:27 | Portfolio

Nyárra elkészülhet a magyar Google-adó javaslat

2018-ra minden háztartásban elérhetővé tenné az internetes szolgáltatást a kormány - erősítette meg a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában az infrastruktúra mellett a digitális tudás és a tartalom fontosságát említette.

2016. március 05. 09:25 | MTI, Portfolio

Itt csökken jövőre a 27%-os áfa

Péntek este már közölt egy előzetes hírt az MTI, majd szombat reggel jelent meg a részletesebb tudósítás Deutsch Tamás nyilatkozatáról. A Magyar Időknek a politikus elég határozottan beszélt arról, hogy a kormány 2017. január 1-jétől 27-ről 18 százalékra mérsékli az internet áfakulcsát.

2016. január 25. 10:00 | Csiki Gergely

Kiszámolták, mit okoz a kormány új programja

A kormány nem állt még elő saját hatástanulmányával a családok otthonteremtési kedvezményével és az újlakások áfa-kulcsának csökkentésével kapcsolatban, a számításokat azonban elvégezték a kormány helyett. A Költségvetési Felelősségi Intézet friss számításai szerint a szakemberhiány miatt éves szinten 20 ezerrel épülhet több újlakás az intézkedéscsomag hatására, ám ezt is csak 2019-re érhetjük el. 2020-ra a program nettó módon 110 milliárd forinttal rontja az egyenleget és növelni fogja hosszú távon az államadósságot is. Mindezek mellett arra is figyelmeztetnek, hogy a csomag egy ingatlanpiaci buborékot okozhat, egyre több spekulatív befektető jelenhet meg ugyanis a piacon.

2016. január 20. 14:29 | Portfolio

Fontos részletet tisztáztak az 5 milliós támogatásról

A kormány otthonteremtési programjának 2 pilléréről tartott sajtótájékoztatót Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár. Ezen fontos kérdések körül oszlatta el a bizonytalanságot.

2016. január 16. 14:47 | Portfolio

Itt a fontos NAV-közlemény a lakásáfa-csökkentésről

Idén január elsejétől 5%-ra csökkent bizonyos új lakóingatlanok áfakulcsa. Adódik a kérdés, hogy mi történik abban az esetben, amikor a szerződést már megkötötték, az ár adott, és a vevők már teljesítettek előlegszámlákat.

2016. január 13. 14:41 | Portfolio

Újra bedobta a 10% alatti szja ígéretét a kormány

A 2010 után elkezdett személyi jövedelemadó-csökkentés tovább folytatódhat a mostani kormányzati ciklusban, így idővel egyszámjegyű lehet a személyi jövedelemadó Magyarországon - ismételte meg a korábban is jelzett kormányzati ígéretet az InfoRádió Aréna című keddi műsorában Tuzson Bence.

2016. január 11. 13:02 | Csiki Gergely

Vadonatúj részletet tudtunk meg az ingyenmilliókról

Akik nem ingatlanvásárlásba vágnak bele, hanem egyenesen építkezésbe, azok akár további 5 millió forintos állami támogatásban is részesülhetnek idén januártól a kibővített családok otthonteremtési kedvezmény (CSOK) mellett. Az új, adó-visszatérítési támogatásnak nevezett kormányzati intézkedésnek van azonban egy érdekes eleme, amit most helyre rakunk a Nemzetgazdasági Minisztérium segítségével.

2016. január 09. 12:00 | Portfolio

Nem mindegy, hogy mit neveznek új építésű lakásnak

Két nappal ezelőtt megjelent cikkünkben arra kerestük a választ, milyen hatással lehetnek a lakásárak jövőbeni alakulására a piacot érintő friss kormányzati intézkedések, nevezetesen az újlakás-áfa csökkentése, illetve a CSOK jelentős kiterjesztése. Péter Gábor MRICS, az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Volumetric Magyarország Kft. cégvezetője az alábbi kiegészítést fűzte cikkünkhöz.

2016. január 04. 08:46 | Portfolio

Ez történt az elmúlt két hétben, amíg szabadságon voltál

Idehaza rengetegen kihasználták az év végi ünnepnapokat szabadságra, sokan már december 19-étől kikapcsolták a gépeiket és bő kéthetes szabadságra vonultak. Az élet és így a hírek sem álltak meg ebben az időszakban, ezért most összefoglaljuk a legfontosabb eseményeket, hogy minden olvasónk képbe kerüljön.

2016. január 03. 05:22 | Csiki Gergely

Félelmetes részletek érkeztek az új állami támogatásokról

Több százezer családot érinthet az új otthonteremtési program - jelentették be legutóbbi tájékoztatójukon a kormány illetékes államtitkárai. Itt azonban az is rögtön kiderült, hogy e mögött részletes háttérszámítások nincsenek, a pontos költségvetési fedezet sem ismert. A tájékoztatón mindemellett fontos, eddig nem hallott részletek is elhangzottak az új ingatlant építők áfa-visszaigénylésével kapcsolatban is.

2015. december 29. 09:25 | Portfolio

Átmegy az uniós szűrőn az alacsonyabb lakásáfa?

A lakásáfa tervezett csökkentése valóban szinkronban van az uniós szabályozással? - teszi fel a kérdést legutóbbi blogbejegyzésében az RSM DTM Hungary szakértője. Sztankó Dániel eljátszik a gondolattal, hogy mi történik abban az esetben, ha az Európai Bizottságnál elbukik a kedvezményes áfakulcs az újlakások esetében. A jelenlegi jogszabályi szövegezés alapján ugyanis ez könnyedén előfordulhat.

Részletes keresés