11 éves mélypontra, 24,1%-ra esett a magyarországi áramfelhasználás importaránya 2023-ban – derült ki a Portfolio elemzéséből. Az importarány annak ellenére tudott csökkenni, hogy tizenöthavi folyamatos csökkenés után tavaly már trendszerűen újraindult a hazai áramfogyasztás növekedése. Eközben az áramtermelési mintázatban egyre jobban látszik a hatalmasra növekedett magyarországi naperőművi kapacitások hatása: a nyári hónapokban végig az elmúlt évtized legalacsonyabb importarányát produkálta az ország. Nagy kérdés, hogy az éves importarány meddig és milyen ütemben tud csökkeni, elérjük-e 2030-ra a megcélzott 20%-os arányt, hiszen közben óriási változások várhatók a magyarországi energiatermelésben, illetve a felhasználásban is. Látványos, ritkán látható ábrák segítségével mutatjuk be a tendenciákat.
"Azerbajdzsánnal, Georgiával, Romániával, Bulgáriával arra szövetkeztünk, hogy nagy mennyiségű zöld energiát importáljunk Európába", amelynek érdekében ma szándéknyilatkozatot is aláírtunk, és a résztvevő országok villamosenergia-vállalatai létrehoznak egy közös vállalatot – jelentette be ma Budapesten Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter az úgynevezett zöld energiafolyosó irányító bizottságának ülését követően azt is elmondta: ha minden jól megy, akkor a következő évtized elején már megkezdődhet a szállítás ezen az útvonalon, amihez az kell, hogy a világ leghosszabb, több mint 1100 kilométeres vízalatti vezetéke elkészüljön.
Kína az energiafelhasználási hatékonyságot leggyorsabban növelő országok egyike, túlteljesítette a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére a nemzetközi közösségnek tett ígéretet is - jelentette ki Csao Csenhszin (Zhao Chenxin), a kínai NDRC nemzeti fejlesztési és reformbizottság igazgatóhelyettese egyhetes országos energiatakarékosság-népszerűsítő programjának megnyitóján Kantonban.
Figyelemreméltó csökkenést mutat az import aránya a magyarországi villamosenergia-ellátásban az elmúlt hetekben. A végleges havi statisztika csak később, várhatóan november első felében jelenik majd meg, de a Mavir honlapján található közel valós idejű adatok már most is egyértelműen azt jelzik, hogy az ország nettó importőri pozíciója részben az export érdemi fokozásának köszönhetően érdemben mérséklődhet októberben.
A finn villamosenergia-hálózatot üzemeltető Fingrid vállalatnak csütörtökön két tartalék erőművet kellett beindítania az ország villamosenergia-rendszerének kiegyensúlyozása és az áramkimaradások megelőzése érdekében. Az erőművek elindítására azért volt szükség, mert javításokat kellett végezni egy olyan reaktoron, amelynek a reggel folyamán kellett volna bekapcsolódnia az energiatermelésbe - írta meg a Reuters.
Májusban rekord szintre ugrott Magyarország áramimportja, voltak időszakok, amikor a hazai fogyasztásnak kevesebb mint felét termelték meg az itthoni erőművek. A fennmaradó részt természetesen a szomszédos országokból kellett megvásárolni az ellátás biztosítása érdekében. Az importfüggőség nem tegnap alakult ki, a fogyasztás elmúlt évtizedekben tapasztalt bővülését a hazai erőművi termelő kapacitás nem volt képes követni, részben a befektetői környezetben felmerülő nehézségek miatt. Az új erőművek építése azonban nem az egyetlen lehetőség a probléma kezelésére.
A Paksi Atomerőmű negyedik blokkjának tervezett rendszeres karbantartásra, valamint a földgáz és lignit egységek nem tervezett karbantartása miatt a kieső magyarországi villamosenergia-termelő kapacitás napi átlaga 1000 MW fölé emelkedett február közepén. Ezzel összefüggésben ismét megugrott az importarány.
Rinat Ahmetov ukrán oligarcha DTEK nevű vállalatának Ukrajna csaknem 50 százalékkal többet fizetett februárban az elektromos energiáért, mint amennyiért a cégtől európai országok, köztük elsősorban Magyarország vásárolt áramot.
Senki sem játszadozhat Románia energetikai függetlenségével - figyelmeztetett csütörtökön Viorica Dancila miniszterelnök, aki idegen érdekeket sejt és sejtet a Zsil-völgyi szénbányászok csaknem egy hete tartó munkabeszüntetése mögött, amely teljes leállással fenyegeti az ország energiaszükségletének mintegy harmadát fedező Olténiai Energetikai Komplexumot. A miniszterelnök azt mondta: nemzetbiztonsági tájékoztatást kért az ügyben, azt sugallva, hogy a bányászok sztrájkja azoknak a külföldieknek az érdekeit szolgálja, akiktől Románia most - a hazai termelés visszaesése miatt - roppant drágán kénytelen villamos energiát vásárolni.
A magyarországi bruttó villamosenergia-fogyasztás 2018-ban 0,8 százalékkal meghaladta az előző évit és elérte a 45,4 terawattórát a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) honlapján megjelent adatok szerint, ami új történelmi rekordnak számít.
Míg a 2018. évi rendszerterhelés szinte minden időszakban - legyen szó akár csúcs vagy minimális villamos teljesítményigényű időszakról - meghaladja a 2017-es évben tapasztalt értékeket, a hazai erőműpark által megtermelt bruttó villamos energia mennyisége jelentősen csökkent tavaly 2017-hez képest - hívta fel a figyelmet blogjában Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár.
Tavaly ismét nőtt Magyarország villamosenergia-fogyasztása, ugyanakkor a termelés ezt meghaladó ütemben bővült. A rendszer beépített teljesítőképessége elsősorban az új napelemegységeknek köszönhetően emelkedett.
Emelkedő árak, fogyasztás és importarány jellemezte augusztusban a magyar villamos energia piacot. A magyar áramellátás importfüggősége idén eddig két kivétellel minden hónapban meghaladta a tavalyit.
Magyarország az ukrán áramexport legnagyobb felvevője; az év első nyolc hónapjában a teljes ukrán áramexport közel 60 százaléka Magyarországra irányult.
Megugrott az import részaránya a magyarországi villamosenergia-felhasználásban az idei első fél évben, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján közzétett adatok szerint elérte a 35,8 százalékot.
Egyelőre egyik oldalon sem kezdődtek meg a magyar és a szlovák villamos energia rendszer Orbán Viktor miniszterelnök által említett "összekapcsolásának" építési munkálatai - értesültünk iparági forrásból. A magyar kormányfő Peter Pellegrini szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden a kétoldalú kapcsolatokról szólva azt mondta, a két ország közötti gázvezeték-összeköttetés után a villamosenergia-hálózat összekapcsolásán is dolgoznak a szakemberek két ponton. A fejlesztés érdemben javíthatná a magyar ellátásbiztonságot, azt már az 1990-es években is szükségesnek tartották a szakemberek, ennek ellenére a projekt időről időre elakadt.
A metaverzumra és a mesterséges intelligenciára koncentrálnak inkább.
Holnap jön az amerikai inflációs adat.
Már látszódnak a magyar devizánál a túlvettség jelei.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.