életmód

Március: a vastagbélrák ellenes hónap

100 ezer ember él közöttünk, akikben már ma ott van az a polip, ami a következő 10 évben vastagbélrákot fog okozni. Akiknél időben észreveszik, meg fognak gyógyulni vagy ki sem alakul náluk a rák.

Újra nyereséges lett a magyar Erste (3.)

Az Erste Group 42 millió eurós profitról adott számot, amely meglepetésnek számít, ugyanis a Reuters elemzői konszenzusában 34 millió eurós veszteség szerepelt a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozóan. A bankcsoport éves eredménye így a menedzsment által előre jelzett 1,4-1,6 milliárd eurós éves veszteség alsó sávjában volt, 1,44 milliárd euró lett. 1,7 százalékos emelkedéssel nyitott a bank a bécsi tőzsdén.

Újabb banknál pattant ki botrány

Német ügyészek vizsgálják, vajon a Commerzbank segítette-e luxemburgi érdekeltségén keresztül ügyfeleit abban, hogy megkerüljék az adófizetést - írja a Financial Times.

A nap ábrája - Így zárnak be sorra a bankfiókok

Az online és mobilbankolás egyre elterjedtebbé válása és a pénzügyi válság ellenére csak 4,8 százalékkal csökkent az amerikai bankok fiókhálózata 2009 óta - derül ki az amerikai betétbiztosító (FDIC) tanulmányából. Ez azonban csak első pillantásra tűnik kevésnek, az elmúlt fél évszázad adatait figyelembe véve már nagy változásnak számít.

Néma kór: a csontritkulás

Sokan azt hiszik, hogy a csontritkulás időskori probléma, de valójában az egészség megőrzése életre szóló program, a csontépítés szempontjából az első 25-30 év a meghatározó. Olyan, mint a bankbetét: idősebb korban abból a csontállományból lehet gazdálkodni, amit gyermekkortól kezdődően sikerült felépíteni.

Magyarországra is megérkezett a mobiltelefonos kártyaelfogadás

Az Allianz pénzügyi tanácsadóinál egy új, Magyarországon elsőként használt fizetési megoldással is befizethetik a díjakat az ügyfelek. A mobil bankkártya-terminál a tanácsadók okostelefonjához csatlakoztatva teszi lehetővé a mágnescsíkos, chipes és egyérintéses kártyák elfogadását. A 30 milliós projekt megtérülési idejét egy évre becsülik a biztosítónál.

Mától eltűnik a legegészségtelenebb zsírfajta

Hamarosan végleg eltűnnek a boltok polcairól a magas transzzsírsav-tartalmú élelmiszerek. A túlságosan hidrogénezett növényi zsírtartalmú élelmiszerek rendszeres fogyasztása növeli a szívbetegségek kialakulásának kockázatát - számol be az InfoRádió.

Antibiotikum: előnyök és súlyos kockázatok

Az emberek többsége természetesnek veszi, hogy az antibiotikumok bármikor rendelkezésükre állnak, amikor csak szükségesnek látják. Ez azonban hamarosan a múlté lehet. Minden egyes helytelenül felhasznált antibiotikum adaggal erősebb lesz az a néhány baktérium, amelyik már ellenállóvá vált az adott szerrel szemben - figyelmeztetnek a szakértők.

Magyarország megmentőjének csúnya bukásáról ír a Financial Times

A 2010-ben elkezdett ukrán bevásárlásának csúnya eredménye lehet, hiszen a mostanra több mint 7 milliárd dollárnyi állampapír kitettségen mintegy 3 milliárd dolláros veszteséget szenvedhet el a Michael Hasenstab nevével fémjelzett 69 milliárd dolláros Templeton Global Bond Fund - írja a tegnap este kezdődött kulcsfontosságú minszki csúcstalálkozóra időzített cikkében a Financial Times. A ma reggel véget ért találkozó eredménye egyelőre nem világos, a folyamatosan frissülő hírfolyamunk a témában itt érhető el:

Ne vidd haza az influenzát!

Vannak hatékony eszközök az influenza terjedésének megakadályozására. Ezek egyike a védőoltás, de fontos a rendszeres és alapos kézmosás, valamint a rendszeres fertőtlenítés a tömegközlekedési eszközökön. Egy szerdai tájékoztatón a Emberi Erőforrások Minisztériuma, az ÁNTSZ, valamint a MÁV és a Volánbusz arra hívta fel a figyelmet, hogy mi magunk is tehetünk az influenza terjedése ellen.

Lesújtó adatok a rákról

Magyarországon évente minden negyedik haláleset oka valamilyen daganatos megbetegedés. Közel 50 000 új rákos megbetegedést diagnosztizálnak évente hazánkban, és csaknem 32 000 beteg hal meg rosszindulatú daganat következtében. A lesújtó adatok ellenére a túlélők, a már gyógyult, egykori betegek klubja egyre népesebb.

Influenza: 10 éve nem volt ilyen!

Az elmúlt héten kiugróan magas volt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma; intenzíven terjed az influenza, a járvány az egész országot érinti - tette közzé az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán a honlapján.

Úgy érzi, kiégett? Ez segíthet!

A hosszú távú, fokozott érzelmi igénybevétel, kedvezőtlen stresszhatások következtében kialakuló fásultságot először az úgynevezett segítő szakmákban, egészségügyi és szociális intézmények dolgozóinál figyelték meg. Bár először a segítő munkaköröket betöltők tünetei alapján írták le a fizikai, szellemi, érzelmi kimerültséggel jellemezhető, kiégésnek - burnout - nevezett állapotot, ma már másoknál is kialakulhat. Érdemes idejében felismerni és kezelni.

Új hatóanyagot fogadott be az OEP

Február 1-jétől egy új hatóanyagú készítményt fogadott be társadalombiztosítási finanszírozásba a egészségbiztosító; a készítmény a pulmonális artériás hipertóniában (a kisvérkörben fellépő magas vérnyomás) szenvedő felnőtt betegek hosszú távú kezelésére javallott - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerdán az MTI megkeresésére.

Nagy dobásra készülnek az olasz bankoknál

Egy állami háttérrel rendelkező "rossz bank" felállítását fontolgatja Olaszország, hogy ezzel tisztítsa meg rossz minőségű eszközeiktől az olasz bankokat - nyilatkozta a hétvégén a Reuters beszámolója szerint Pier Carlo Padoan gazdasági miniszter.

Elérte az influenzajárvány az országot

Elkezdődött az influenzajárvány az országban, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentése szerint a múlt héten, az év harmadik hetében 16 400 ember, a második hetinél 40,2 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Félmilliárd dollárt fizethet a nagybank

Előzetes megállapodás értelmében 500 millió dolláros bírságot kell megfizetnie a JP Morgannek a szabálytalanul értékesített jelzálogfedezetű értékpapírok miatt, amelyeket még a korábban a bank tulajdonába került Bear Stearns befektetési bank bocsátott ki.

Döntöttek az OTP perében

Másodfokon is elutasította a bíróság az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahitel-szerződések ügyében a magyar állammal szemben benyújtott keresetét. A Fővárosi Ítélőtábla egyúttal részben megváltoztatta az elsőfokú ítélet indoklását is határozatában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.