Deviza

2015. december 22. 22:09 | Portfolio

Visszaerősödött a dollár estére

Reggel még erősödéssel kezdett a magyar deviza, azonban hamar fordult a hangulat, így délelőtt már 314 felett járt az euró jegyzése. Közben a dollár reggel még erősödni próbált, de a nap második felére a gyenge amerikai adatok hatására lejtőre került.

2015. december 22. 11:50 | Portfolio

Simán eladott 25 milliárdnyi kincstárjegyet az ÁKK

A tervezett 20 helyett 25 milliárd forintnyi három hónapos diszkontkincstárjegyet adott el kedden az ÁKK, miközben a hozam alig változott. A héten nem tart több aukciót az adósságkezelő.

2015. december 21. 12:10 | Portfolio

Baku végleg elengedte a manatot: közel 50 százalékos az esés

Az olajáresés újabb hullámában Azerbajdzsán jegybankja úgy döntött, hogy leértékeli az ország fizetőeszközét, a manatot. A központi bank bejelentése szerint mától áttérnek a lebegő árfolyamrendszerre, vagyis többet nem áldoznak a devizatartalékokból a manat árfolyamának szabályozására, annak alakulását ezen túl a kereslet és a kínálat szabályozza.

2015. december 21. 10:30 | Portfolio

Tényleg falnak ment a forint a szárnyalás után

A stabil kezdés után a javuló nemzetközi befektetői hangulat mellett hullámszerű erősödést produkált a forint az euróval szemben, de ahogy annak esélyét előrevetítettük, tényleg falba ütközött a forint egy technikai alakzat miatt. Az árfolyam a pénteken is tesztelt 313 körüli szintről fordult.

2015. december 18. 22:27 | Portfolio

314 fölé gyengült a forint

Már reggel lendületesen indított a forint, aztán egész nap folyamatosan erősödött, így kora délutánra 314-ig száguldott, ami 1%-os felértékelődést jelentett reggelhez képest. Ebben szerepe lehet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap esti szavainak, aki jelezte, hogy szívesebben látna 308-310 forintos szint közeli euróárfolyamot, ami jó hatással lehetne az év végi adósságrátára is. Szintén szerepet játszhatott a mai szép forint teljesítményben az, hogy az MNB ma reggeli jelzései szerint jövő év elején "nagy lépésekre" készülnek. Ez pedig hosszabb kötvények külföldiek felőli vásárlásán keresztül támogathatja a forint erejét. Közben a nemzetközi piacokon az olajárak szenvedése miatt a részvénypiaci hangulat is borongós, de régiós devizák mindegyike erősödni tudott, így részben régiós hatás is állt a forint erősödése mögött.

2015. december 18. 08:27 | Reuters, Portfolio

Jövő év elején jöhet az MNB újabb nagy dobása

A Magyar Nemzeti Bank továbbra is mérlegeli az önfinanszírozási program módosítását, ezzel kapcsolatban 2016 elején jöhetnek konkrét bejelentések - mondta Nagy Márton, a jegybank alelnöke egy pénteki háttérbeszélgetésen.

2015. december 17. 11:46 | Portfolio

A tervezettnél kevesebb kincstárjegyet adott el az ÁKK

A kielégítő kereslet hiányában 20 milliárd helyett csupán 12,5 milliárd forint értékben bocsátott ki ma 10 hónapos diszkontkincstárjegyeket az Államadósság-kezelő Központ. Az átlaghozam 1,06 százalék százalék volt.

2015. december 17. 08:55 | Portfolio

Jobb bőrben a forint a Fed-üzenetek után

Általános "fellélegzési ralit" indított el a feltörekvő devizapiacokon az, hogy a Fed szerda este viszonylag puha hangvétel mellett emelte meg a kamatot és ez segített a forintnak is. A döntés bejelentése előtte ugyanis már 318 közelében járt az euróval szemben, majd utána 315,5 körülig visszaugrott, így egy fontos technikai támaszt kezdhet el ostromolni. Nagy kérdés, hogy az év végéhez közeledve és a jövőre beígért négy Fed kamatemelés árnyékában mennyire lesz tartós ez a feltörekvő devizapiaci erősödési hullám.

2015. december 17. 05:30 | Beke Károly

Kontárok vagy zsenik játszottak a befektetők idegeivel tegnap este?

Sokakat meglepett a Fed első kamatemelése után az, hogy a dollár nem tudott jelentősen erősödni, de az utóbbi napokban szinte borítékolható volt, hogy nem fog azonnal elindulni a szárnyalás. Valószínűleg már a jegybanki döntéshozók kommunikációja is azt szolgálta, hogy tompítsák a piac majdani volatilitását, és elmondható, hogy eddig jól vizsgáztak Yellenék.

2015. december 16. 21:15 | Portfolio

A Fed keményen megdolgoztatta a forintot

Szerda délelőtt és dél körül egy hirtelen forintesési hullám alakult ki a bankközi piacon, az euróval szemben, a második ilyennél 317,5-ig ugrottak a jegyzések. Késő délután már a harmadik gyengülési hullámot láthattuk, noha a nemzetközi piacokon inkább nyugalom, illetve optimizmus uralkodott. Aztán a Fed bejelentésének a hatására belehúzott a forint és egészen 315 közelébe erősödött az euróval szemben, itt viszont elfogyott a lendület és a jegyzések ismét 316 fölé kerültek.

2015. december 16. 13:30 | Portfolio

Kiderült, honnan lesz pénze jövőre a magyar államnak

Egymilliárd eurónyi devizakötvény-kibocsátással számol 2016-ban a magyar állam - derült ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdán bemutatott finanszírozási tervéből. Korábban az volt a cél, hogy a lejáró devizaadósságot jövőre is forintból finanszírozza Magyarország, azonban az utóbbi hetekben már szóba került egy renminbi-kötvény kibocsátásának lehetősége. Összesen a bruttó kibocsátás 6389 milliárd forint lehet, míg a nettó kibocsátás 1008 milliárd forintra rúghat a tervek szerint.

2015. december 15. 17:24 | Portfolio

Kifulladt a forinterősödés az elmaradt lazító lépés után

A kedd reggeli kezdeti bizonytalanság után enyhe erősödést mutatott a forint az euróval szemben, majd ezt hullámszerű további erősödés követte azután, hogy kiderült: a mára előrevetített újabb MNB-s lazító lépések egyelőre elmaradtak. A délután második felében azonban visszafordult ez az erősödési folyamat, miközben a dollár folytatta masszív erősödési hullámát az euróval szemben.

2015. december 15. 13:34 | Portfolio

Lecsúszott Magyarország az első helyről, és ez jó nekünk

Bár mérsékli egy ország fizetőeszközének sérülékenységét, ha csökken a saját állampapír piacán a külföldi befektetők részaránya, az idén harmadik negyedévi feltörekvő piaci sokk ennek éppen az ellenkezőjét támasztotta alá - mutat rá a feltörekvő piaci tőkeáramlásokat elemző anyagában a Societe Generale csapata. Igaz persze, hogy ha az egész évet nézzük, akkor mégiscsak működött az összefüggés és ez Magyarország szempontjából is fontos üzenet. A mi piacunkon volt ugyanis 2011-2014 között egyértelműen a legmagasabb a külföldiek részaránya a vizsgált 13 feltörekvő piaci ország közül. Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan még mindig a dobogó legtetején állunk, ha a külföldiek részarányát a részvénypiacunkon vizsgáljuk, igaz ezt mérsékelhetik majd a Budapesti Értéktőzsde fellendítésével kapcsolatos friss tervek.

2015. december 15. 12:45 | Baksay Gergely, Kuti Zsolt

Jövőre is megúszhatjuk devizakötvény nélkül

Az elmúlt években a magyar állam döntő részben forintadósság kibocsátásával fedezte finanszírozási igényét, míg a devizaforrások egyre kisebb szerephez jutottak. Bár 2016-ban az ideinél nagyobb összegű devizaadósság törlesztése válik esedékessé, de úgy látjuk, hogy továbbra is helyes és - a várható állampapír-piaci kereslet alapján - megvalósítható az államháztartás forint alapon történő finanszírozása. Mindez azt jelenti, hogy nincs szükség jövőre piaci devizakötvény kibocsátásra. Így a devizaadósság aránya az államadósságban 30 százalék alá csökkenhet, ami a válság kitörése óta a legalacsonyabb érték. Az alacsonyabb devizaarány mérsékli az államadósság árfolyamérzékenységét, a finanszírozás sérülékenységét és hozzájárulhat a hitelminősítői besorolás javulásához.

2015. december 15. 11:38 | Portfolio

Felpörgette a kincstárjegyeladást az ÁKK

A tervezett 15 helyett 20 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkontkincstárjegyeket kedden az ÁKK. A megnövelt eladás mellett a hozam gyakorlatilag változatlan volt.

2015. december 14. 21:30 | Portfolio

Nagyot gyengült a dollár

Volatilis napon van túl a magyar deviza, ami mögött főleg világpiaci események állnak. Az amerikai dollár ma nagyot gyengült az euróval szemben, mert a felerősödött piaci volatilitás miatt a befektetők attól tartanak, hogy a Fed csak lassabb ütemben hajthatja végre a kamatemeléseket jövőre.

2015. december 14. 13:08 | Portfolio

Itt az év vége, gondoskodj a pénzedről!

Nyakunkon az év vége. Ilyenkor jellemzően fontos befektetési döntések születnek meg, nemcsak az intézményei befektetők, hanem a magánbefektetők részéről is. Felteszik ugyanis magukban a kérdést, hol lesz, lehet jövőre a legjobb helyen a pénzem? Ennek megválaszolásában nyújt segítséget a Portfolio befektetői klubja, mely ezúttal az Államadósság Kezelő Központ támogatásával valósul meg. Az eseményen résztvevő befektetők választ kapnak arra, hogy meddig lehet ennyire alacsony a kamat Magyarországon, milyen főbb piaci trendek várhatók jövőre, miért érdemes állampapírokat is választani?

2015. december 14. 11:05 | Portfolio

Nem állnak le a vásárlással Matolcsyék

Az októberi 215,9 milliárd forintról 309,4 milliárdra nőtt novemberben az MNB mérlegében lévő magyar devizakötvények állománya, vagyis a múlt hónapban is tovább vette a papírokat a jegybank - derül ki a hétfő reggel közzétett statisztikai mérlegből. Érdekesség, hogy a kormány tartalékaiként nyilvántartott kesz-számla egyenlege tovább emelkedett, pedig eddig az volt a megszokott, hogy az év végéhez közeledve apasztják le a számlát.

2015. december 11. 20:44 | Portfolio

Ezért voltak idegesek a forint piacán

Gyenge szinten ragadt a forint a csütörtöki látványosabb leértékelődés után. Egész nap nem tudott magához térni, a jövő keddi jegybanki kamatdöntő ülésre készülnek a piacon.

2015. december 11. 13:33 | MTI, Portfolio

Palotai: megoldható a 2016-os év devizakötvények nélkül

Jövőre nagyjából 5 milliárd euróra rúgó államadósság jár le, ha fennmaradnak a jelenlegi piaci körülmények, ez az állomány forintkötvényekkel is megújítható lesz - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, vezető közgazdásza pénteken Budapesten, a jegybanki almanachot bemutató sajtótájékoztató után.