Deviza

398 alatt a forint

2023. március 17. 17:57 | Portfolio

398 alatt a forint

Szerda után csütörtökön is járt 400 felett az euró árfolyama, majd estére visszakanyarodott alá. Az amerikai bankcsődök és az európai pénzügyi szektor problémái miatt továbbra is feszült a hangulat a piacon, így maradhat a lélektani határ körül az árfolyam, akár tartósan 400 feletti euró is jöhet. Pénteken a kezdeti erősödés nem tartott sokáig, kora délutánra megint lejtőre került a forint.

Hirtelen megint forró lett a talaj a forint talpa alatt - Hol lehet a lejtő alja?

2023. március 17. 15:00 | Beke Károly

Hirtelen megint forró lett a talaj a forint talpa alatt - Hol lehet a lejtő alja?

Már majdnem elfelejtettük, milyen érzés reggel úgy felkelni, hogy a forintért kell aggódnunk, hiszen az utóbbi hónapok sokkal inkább az erősödésről szóltak a magyar deviza piacán. Aztán az amerikai bankcsődök hírére elindult piaci kockázatkerülés bebizonyította, hogy a 18 százalékos irányadó kamat mellett is lehet sérülékeny a magyar deviza, újra meg kellett barátkoznunk a 400-as euróárfolyammal. Valószínűleg a következő napokban kiderülhet, hogy egy néhány napos piaci pánikról van szó vagy valami komolyabb alakul a gazdaságban, ez pedig a forint további sorsát is nagyban befolyásolhatja.

Pattan a 401-es euróról a forint az EKB döntése után

2023. március 16. 21:08 | Portfolio

Pattan a 401-es euróról a forint az EKB döntése után

Reggel erősödni próbált a forint az euróval szemben, de nem tartott sokáig a menetelés, nap közben a 400-as lélektani szintet is átvitte az árfolyam, az EKB döntése utáni gyors kilengésből azonban erősödésbe kezdett a hazai fizetőeszköz, így a 400-as szint is messzebb került a nap végére.

Zuhanás után a forint – Milyen szinteket érdemes most figyelni?

2023. március 16. 10:02 | Weinhardt Attila

Zuhanás után a forint – Milyen szinteket érdemes most figyelni?

A szerdai magyar munkaszüneti nap melletti újabb forintzuhanás 400 feletti euróárfolyamot is hozott átmenetileg, így megnéztük, hogy mit üzen most a technikai elemzés és milyen árfolyam szintekre érdemes rövid távon figyelni. Azt is rögtön hozzá kell persze tenni, hogy az ilyen ideges piaci időszakokban, amikor a hangulati tényezők és az amerikai, illetve európai bankrendszer aktuális hírei rángatják leginkább az árfolyamokat, a technikai elemzés befolyása az árfolyam alakítására gyengül.

Hatalmas pofonokat kapott ma a forint, este kezd magához térni

2023. március 15. 21:58 | Portfolio

Hatalmas pofonokat kapott ma a forint, este kezd magához térni

Csúnyán ütik ma a forintot. Reggel erősödés látszott, 390 alatt kezdett, de dél környékére már 396-ra ugrott a jegyzés, ilyen gyenge utoljára február elején volt a forint. Délután megjárta a 400-as szintet is az euróval szemben, ami január közepe óta nem látott mélypont. A dollár ralizik az euróval szemben, a forinttal szemben 380 felett a jegyzés, 3 havi mélyponton a forint az amerikai devizával szemben. A részvénypiac mellett a devizapiacra is jelentős hatással van, hogy az amerikai bankok mellett már az európai pénzintézetekkel kapcsolatos aggodalmak is erősödnek, különösen a Credit Suisse miatt, ennek hatására erősödik ilyen látványosan a dollár is az euróval szemben. A hazai piacok kapcsán azonban fontos kiemelni, hogy a magyar tőzsde ma zárva tart, az alacsonyabb likviditás következtében pedig a szokásosnál jelentősebb elmozdulásokat tapasztalhatunk a forint esetében is.

Szétverték a forintot! Itt a 400-as euró!

2023. március 15. 16:54 | Portfolio

Szétverték a forintot! Itt a 400-as euró!

Ma reggel még 390-es szint alatt volt az euró/forint kurzus, délután viszont elérte a 400-as lélektani határt a hazai deviza. Az amerikai Silicon Valley Bank csődje nagy port kavart a nemzetközi piacokon, a forint pedig a rossz hangulatban kifejezetten jelentősen gyengül. A magyar piac zárva tartása miatt, alacsony likviditás mellett könnyebb eltolni az árfolyamot. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a forint alulteljesítő.

Rákapcsolt a forint, de aztán megint visszaütötték

2023. március 14. 22:13 | Portfolio

Rákapcsolt a forint, de aztán megint visszaütötték

Ritkán látható zuhanással zárta a hétfői napot a forint az euróval szemben 394 körül az amerikai bankszektorral kapcsolatos aggodalmak miatt és kedden délelőtt további forintesés alakult ki 396-ig, majd jött egy nagyobb forinterősödés, de ez elakadt 388 körül, és 390 fölé visszagyengült. A délutáni amerikai inflációs adat a vártnak megfelelő lett, ami a dollárnál nem okozott komolyabb kilengést, és egyúttal a piaci szereplők továbbra is azon tanakodnak, hogy a Fed mit lép az inflációs és a pénzügyi stabilitási kockázatok együttese mellett, így várhatóan továbbra is ez a dilemma rángatja majd a részvény-, kötvény- és devizaárfolyamokat világszerte.

Bankcsődök az Egyesült Államokban, de a dollár meg sem rezdül, miért?

2023. március 14. 09:47 | Portfolio

Bankcsődök az Egyesült Államokban, de a dollár meg sem rezdül, miért?

Miközben a tengerentúli részvény- és kötvénypiacon jókora felfordulást okoztak az Egyesült Államok bankcsődjei, a dollár-euró árfolyam meglepően stabil maradt. Egy kis dollárgyengülés láttunk ugyan, de ennek mértéke alig volt nagyobb, mint a szokásos napi volatilitás. AZ ING szakértői szerint az árfolyam a kockázatkerülő hangulat miatt nem kúszott magasabbra, a csökkenő kamatvárakozások és a "safe-haven" hatás kioltják egymást.

Tovább halmozza a veszteségeket a forint

2023. március 13. 21:34 | Portfolio

Tovább halmozza a veszteségeket a forint

Napon belül a régiós devizák közül kiugróan nagy, több mint 12 egységnyi, 3% feletti esést okozott a hétfői kereskedésben a forintnál az amerikai bankcsődökről szóló híráramlás, mivel a nagyon borús nemzetközi befektetői hangulati tényezőkre rátettek magyarspecifikus tényezők is. Az euró jegyzései 393 fölé ugrottak, a dolláré 368-ig, az OTP részvényárfolyama 11%-os szakadásban is járt, nagy hullámzások mellett. Mindez azután történt, hogy a Silicon Valley Bank és a Signature Bank csődje után az amerikai hatóságok összehangolt intézkedéseket és nyugtató üzeneteket mondtak, a Fed kamatpolitikájának várható komoly változása pedig rendkívüli hozamesést okozott a legtöbb állampapír piacon, így ez még a magyar kötvényhozamokat is süllyesztette.

Miért zuhant ekkorát hétfőn a forint? – Íme, a magyarázat

2023. március 13. 16:41 | Weinhardt Attila

Miért zuhant ekkorát hétfőn a forint? – Íme, a magyarázat

Amióta szabadon lebeg a forint árfolyama, a hétfői volt a 18. legnagyobb zuhanása az euróval szemben napon belül, hiszen több, mint 12 egységgel ugrott a jegyzés, de a napon belüli százalékos változás csak a 44. legnagyobb volt – derült ki a Portfolio gyors vizsgálatából. Ezzel együtt is figyelemre méltó az, hogy míg a forint 3% feletti mínuszban is járt, a régiós devizák közül a lengyel zloty és a cseh korona fél százalék körüli mínusszal megúszta az amerikai bankrendszer felől érkezett piaci vihart. Ez arra utal, hogy magyarspecifikus okok is meghúzódhatnak a hétfői mozgások mögött.

Késő este megütötték a forintot

2023. március 10. 21:48 | Portfolio

Késő este megütötték a forintot

Csütörtök késő este intenzíven gyengült a forint, a 378,5 alatti szintekről a 383 feletti tartományokkal ütötték az euróval szemben. A pénteki nyitásban is megmaradt még a negatív hangulat, megközelítette az árfolyam a 385-ös szintet, aztán délre már pozitív volt a teljesítmény. Az amerikai foglalkoztatási adatok is megrángatták a forintárfolyamot.

383-ig gyengült a forint

2023. március 09. 21:31 | Portfolio

383-ig gyengült a forint

Hétfőn a régiós devizákkal együtt a forint is csak néhány órára tudott gyengülni az euróval szemben, noha a dollár kitartóan erős a Fed további kamatemeléseivel kapcsolatos piaci várakozások miatt. A jelek arra utalnak, hogy igencsak védi a forintot a kiugróan magas magyar jegybanki kamatkörnyezet, amelynek egyelőre fenntartását tegnap is megüzente az MNB az inflációs kockázatok miatt. Ma aztán a kormányzati üzenetek mellett (500 ezer új külföldi munkavállalóra van szükség, 1000 milliárdra emelte vállalati hitelprogramot a kormány) szinte meg se mozdult a forint: a reggeli átmeneti gyengülsi hullám után végig a 379 körüli szinten maradt az euróval szemben. A jelek szerint a devizapiaci befektetők idehaza és külföldön is kivárnak a péntek délutáni kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci adatok előtt, igaz közben idehaza a kötvényaukciók megint gyengén sikerültek, de az állampapírok másodpiacán csak kis hozamemelkedés történt.

Nagyot fordult a forint árfolyama

2023. március 08. 22:50 | Portfolio

Nagyot fordult a forint árfolyama

Erősödéssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, azonban hiába a csökkenő inflációs adat, a jó hangulat nem tartott ki sokáig. Délelőtt 380 fölé emelkedett az euró jegyzése, azonban kora délután ledolgozta a hátrányát.

Ugrik a dollár, megbillent a forint Powell szavaira

2023. március 07. 22:00 | Portfolio

Ugrik a dollár, megbillent a forint Powell szavaira

A hétfői forinterősödést kedden délelőtt oldalazás követte, majd a Fed-elnök délutáni szavaira kissé újra gyengült és megközelítették az euróval szembeni jegyzések a 380-as szintet. Jerome Powell azt üzente, hogy a vártnál erősebb amerikai adatok miatt a Fed készen áll akár nagyobb kamatemelésekkel is reagálni, így a korábban vártnál magasabb szinten is tetőzhet majd a kamatemelési pálya. A jelzésekre a dollár ugrott, a részvénypiacok megfordultak.

Erőt mutat a forint

2023. március 06. 16:46 | Portfolio

Erőt mutat a forint

A forint gyengüléssel indított az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva, de aztán magára talált és erősödésbe fordult. Azóta is pozitív tartományban mozog, délutánra a dollárhoz képest mintegy 1 százalékkal izmosodott.

Próbálkoznak a forint támadói, de jelen pillanatban semmi esélyük

2023. március 06. 14:00 | Beke Károly

Próbálkoznak a forint támadói, de jelen pillanatban semmi esélyük

A devizapiaci pozícionáltságból arra lehet következtetni, hogy időnként próbálkoznak a magyar deviza ellen pozíciókat felvenni a befektetők, azonban a jelenlegi kamatszintek mellett továbbra is öngyilkosság ezeket hosszú ideig fenntartani. Az igazán érdekes majd az lehet, hogyan reagál a forint az esetleges kamatcsökkentésre, bár az MNB legutóbbi kommunikációja alapján az továbbra sincs a küszöbön.

Közel egy éve nem látott csúcsáról pattant el a forint

2023. március 03. 21:49 | Portfolio

Közel egy éve nem látott csúcsáról pattant el a forint

Csütörtökön és pénteken visszaadta a héten addig összeszedett erejét a forint (és elesett egy fontos erősödő trendvonal is), az euróval szembeni jegyzések visszaemelkedtek a 379-es szint fölé, pont oda, ahol a múlt hetet fejezték be. Pedig a hét közepén még közel egyéves csúcsán is járt a hazai fizetőeszköz. A hét utolsó kereskedési napján érdemes visszatekinteni az e heti árfolyammozgásokra. A péntek esti zárás után jöhetnek még izgalmak, a Moody's felülvizsgálhatja a magyar adósbesorolást.

Estére lefagyott a forint árfolyama

2023. március 02. 22:00 | Portfolio

Estére lefagyott a forint árfolyama

Csütörtökön kora délutánig az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva is gyengült a forint, utóbbihoz képest nagyobb mértékben. Ma a KSH megerősítette a korábbi GDP-becslését és kiderült az is, hogy a vártnál magasabb lett az éves infláció februárban az eurózónában.

Holdblog

Többet katonára, mint oktatásra

A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra azt mutatja, hogy az egyes államoknak mekkora a... The post Többet katonára, mint oktatásra a