Enyhít az Irán elleni szankciókon az Európai Unió
Az iráni nyersolaj uniós behozatali tilalma fennmarad, de a különböző országokba irányuló feldolgozott iráni olajtermékek tengeri szállítása, illetve e szállítmányok biztosítása ismét engedélyezett lesz. Szintén feloldják az arany-, illetve más nemesfém-kereskedelem tilalmát. Fennmaradnak az iráni bankokkal szembeni eddigi korlátozások, de az Iránba irányuló, külön engedélyezés nélküli átutalások értékhatárát az eddigi többszörösére emelik.
Az Iránnal november 24-én kötött, hat hónapra szóló ideiglenes megállapodás értelmében az urándúsítás korlátozásáért cserébe az iszlám köztársaság több milliárd dollár bevételhez juthat a gazdasági szankciók enyhítése nyomán. Ezenfelül Teherán külföldön tárolt, 100 milliárd dollárra becsült devizavagyonának egy töredékét, 4,2 milliárd dollárt felszabadítanának. Amerikai szakértők becslése szerint Irán így összesen 7 milliárd dollár bevételhez juthat. A külföldön befagyasztott vagyonból az első 550 millió dolláros részletet Irán február 1-jén kapja meg.
Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki Magyarországot képviselte a brüsszeli külügyi értekezleten, magyar újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Iránnal kapcsolatban tapasztalható kedvező fejlemények hatással lehetnek egyebek közt a Szíriával kapcsolatos helyzet alakulására is.
A külügyminiszterek közös nyilatkozatban biztosították támogatásukról a tervek szerint szerdán Svájcban kezdődő újabb nemzetközi Szíria-békekonferenciát, amely a közel-keleti országban dúló belháború befejezését célozza. A dokumentumban hangsúlyozzák, hogy a szíriai konfliktusra politikai megoldást kell találni, és e megoldásnak "valódi politikai átmenetet" kell jelentenie, a korábbi genfi Szíria-békekonferencia határozatainak megvalósítása alapján. Nem tartalmazza azonban a nyilatkozat azt a korábban gyakran hangoztatott kitételt, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnöknek "mennie kell".
A most esedékes újabb konferencián az unió szerint teljes végrehajtó hatalommal bíró átmeneti kormányzó testület létrehozásában kell megállapodni. Németh Zsolt megjegyezte: nem világos még, hogy a konferenciára meghívott Irán elfogadja-e kiinduló pontként a szíriai átmeneti kormány megalakításának szükségességét, ahogyan azt az első genfi békekonferencia előirányozta.
Az EU-országok külügyminiszterei közös nyilatkozatban adtak hangot aggodalmuknak az ukrán parlament által a múlt héten elfogadott törvények miatt, amelyek megítélésük szerint jelentős mértékben korlátozzák a gyülekezési jogot, a médiát és a civil társadalom szervezeteinek a tevékenységét.
Az EU felszólította az ukrán hatóságokat, hogy fordítsák vissza ezeket a fejleményeket, és hozzák összhangba a jogszabályokat Ukrajna európai és nemzetközi kötelezettségeivel. Az unió szerint párbeszéd útján kell demokratikus megoldást keresni a politikai válságra; minden érintettnek önmérsékletet kell tanúsítania, a hatóságoknak pedig tiszteletben kell tartaniuk a békés tüntetők gyülekezési és szólásszabadságát.
A külügyminiszterek megerősítették: az unió hajlandó aláírni a mély és átfogó szabadkereskedelmi egyezményt is tartalmazó EU-ukrán társulási megállapodást, amint arra Ukrajna is kész.
A magyar külügyminisztériumi államtitkár szerint az uniós nyilatkozat egyértelműen, határozottan fogalmaz. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a vitatott törvényeket házszabály-ellenes módon fogadták el. Magyar nemzetpolitikai szempontból különösen kifogásolandónak minősítette azt, hogy az új ukrán törvények értelmében a külföldi támogatásban részesülő civil szervezetek - orosz mintára - külföldi ügynökként kötelesek bejegyeztetni magukat.
Hétfőn arról is döntöttek Brüsszelben, hogy az Európai Unió - francia kezdeményezésre - mintegy ötszáz fős katonai missziót küld fél évre az erőszak által sújtott, káoszba süllyedt Közép-afrikai Köztársaságba. Az ENSZ a minap arra figyelmeztetett, hogy népirtáshoz vezethetnek az etikai-vallási közösségek közti konfliktusok, ha a nemzetközi közösség nem lép közbe. Jelenleg 1600 francia és 4000 afrikai uniós békefenntartó katona próbál gátat szabni az erőszaknak a Közép-afrikai Köztársaságban.
Az európai uniós katonák a tervek szerint elsősorban a főváros, Bangui repülőterének a biztonságáról gondoskodnak majd. A küldetés végrehajtása néhány héten belül megkezdődhet, de az induláshoz szükség van ENSZ-felhatalmazásra is.
Megkétszereződött a lakások iránti érdeklődés az Otthon Start bejelentése óta
Főleg az 50-100 millió forintos sávban hirdetett lakásokat érinti a növekedés.
Olaszországból jön a következő ciklon, ami elkapja Magyarországot
Holnap érkezik, de már ma is esik délután.
Provokáció, vagy valami több? – Orosz drónok repültek be Lengyelország légterébe
Ilyenre eddig nem volt példa.
Csúcsközelben az euró és jön az EKB kamatdöntése - mi lesz ebből?
Érkezik az új előrejelzés is.
Kétszámjegyű áremelés jön a Primark amerikai üzleteiben Trump vámjai miatt
Muszáj emelniük a vezér szerint.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
