Óriási veszteség lehet a cégeknek a használt flottaautók eladása
Mik a lehetőségek?
A beszerző a céges autó kifutásánál (4-5 vagy 7-8 év után) már főleg az új autó beszerzésére koncentrál: milyen típusú legyen, mikor és hány évre vásárolják meg vagy vegyék igénybe? Azzal közben már nem foglalkozik - vagy legalábbis nem eleget-, hogy mennyiért adják el a kifutó autókat. Általában néhány ember foglalkozik ezzel a cégeknél, ők pedig többnyire nem is tudják, hogy miként alakul egy ilyen autó piaci ára, és csak a legritkább esetben vesznek igénybe értékbecslői szolgáltatást. Az idő- és az információhiány (ajánlathiány) miatt kénytelenek áron alul értékesíteni a járműveket, így vállalatuk jelentős értékvesztést szenved.Egy nagyobb cég esetében akár több száz autóról lehet szó, és ilyen magas darabszámnál nagyon nem mindegy, hogy darabonként 1,2 millió vagy 1,6 millió forintért adják el a flottából kifutó autókat.
Ezek a megoldások léteznek a cégautók eladására:- a leggyakoribb forgatókönyv, hogy a cég dolgozóinak vagy azok családtagjainak adják el jóval a piaci érték alatt;
- beszámíttatják a leselejtezni kívánt járműveket újak vásárlása esetén a márkakereskedésnél, várhatóan nem a legkedvezőbb áron;
- bekérnek néhány, általában három árajánlatot limitált számú ismerős autókereskedéstől, és a legelőnyösebbet választják;
- valós versenyben, online autó aukcióval értékesítik autókereskedőknek, vagy dolgozóknak, de szigorúan piaci áron.
Lehet másképp is
A fenti problémák megoldására jött létre az átlátható online aukciók piaca: egy online licitrendszer segítségével értékesítenek eladásra kínált járműveket a lehető legmagasabb áron. Mivel nagyon sok járműkereskedő licitálhat ezekre a járművekre, kiélezett piaci árat lehet elérni
- mondta Radva Csaba, az egyik hazai gépjármű aukciós oldalt, az auto-licit.hu portált üzemeltető cég sales managere. Az oldalon a magyarországi autókereskedők 90 százaléka be van regisztrálva, de arra is van lehetőség, hogy flottákat felajánló vállalatok dolgozói vásárolják meg a gépkocsikat. Utóbbi is online aukció keretében történik, és egyre több cég választja ezt a módot kifutó autóinak értékesítésére.A kétféle szolgáltatást ötvözni is lehet: értékbecsléssel meghatározzák az eladási árat, és indítanak egy dolgozói aukciót. Azok az autók, amelyek nem érik el a licitnél az értékbecslés által elvárt eladási árat, kimennek a piacra, ahol már a kereskedők licitálnak rájuk. Az auto-licit.hu főleg a saját tulajdonú vagy saját üzemeltetésben lévő autókkal foglalkozik, tehát aukcióin kevesebb a flottakezelt jármű, ami összefügg azzal, hogy a nemzetközi flottakezelőknek többnyire saját európai licitrendszerük van, hiszen az értékesítés is szerepel a szolgáltatási csomagjukban.
Mit csinál egy flottakezelő cég? A flottakezelés (autópark-kezelés) az autó és a finanszírozás kiválasztásától a rendszeres karbantartások elvégzésén át a lejárt futamidejű autó értékesítéséig terjed. A flottakezelő cégek a gépjárműparkok üzemeltetésével kapcsolatos feladatok alól tehermentesítenek cégeket, aminek köszönhetően munkaerő szabadul fel.
Csak autókereskedések licitálhatnak
Az autókat értékesíteni kívánó cégek dolgozóin kívül más magánszemélyek nem licitálhatnak az autó aukciós oldalakon. Az auto-licit.hu évről évre teszteli, hogy érdemes-e lehetőséget nyitni másoknak is, de az eddigi tapasztalatok szerint ez a modell nem működik.Bár a rendszer képes lebonyolítani teljesen nyílt liciteket is, a magánszemélyek licitálása még a nagyon kötött és bonyolult regisztrációs folyamat során is megbízhatatlan.
Például több - akár 4 vagy 5 darab - autóra licitálnak egyszerre, de ha két autó esetén is nyertes licitet hajtanak végre, akkor is értelemszerűen csak egyet szeretnének megvásárolni, vagyis sokszor komolytalan licitek érkezhetnek be.Magyarország és a környező országok több mint 2200 használt autó kereskedése licitálhat az autókra (a kereskedők száma folyamatosan nő), akik komoly szerződéses feltételek szerint csak érvényes ajánlatokat tesznek az autókra és kötbéres ajánlati kötöttség mellett vállalják a nyertes licitek estén a garantált fizetést. Az autókereskedők értéket is teremtenek, hiszen a flottából kivont cégautókat sokszor még rendbe kell tenni ahhoz, hogy a végfelhasználó elégedetten használja tovább a megvásárolt járművet. Nyugat-Európában is ez a modell jellemző: ezen a piacon többnyire minimális a magánszemélyi licit.
Fellendülőben a piac
Radva Csaba szerint az utóbbi években a cégek egyre szívesebben adnak lehetőséget a dolgozóiknak, hogy online licitáljanak a kimenő autóflotta darabjaira. Évente 1500-2000 autó kerül aukcióra: havi átlagot nehéz mondani, mert havonta változó darabszámú flották jönnek. Ez a darabszám évről-évre 15-20 százalékkal nőtt az elmúlt években, ez is jelzi, hogy egyre több cég kezdte el céges flottáját megújítani az elmúlt években, köszönhetően az egyre több szektorban érzékelhető gazdasági növekedésnek.2006-ban a dolgozói aukcióknál a licitre feltett autók 50 százaléka elkelt, aztán a válság időszakában a dolgozók többnyire nem adták meg az értékbecslés során megállapított elvárt eladási árakat, most pedig ismét felívelés tapasztalható, és a licitre kínált autók 70 százaléka elkel magas árakon a dolgozók körében
- mondta el az üzletágvezető.Nem céges autók értékesítésével is foglalkozik az online aukciós oldal, de ez a piac 2008 után néhány évig virágzott igazán, amikor a bankok nem tudtak mit kezdeni az eladósodott emberektől visszavett autókkal. Ekkor a gyors likvidálási kényszer miatt sokszor áron alul lehetett hozzájutni ezekhez, viszont minőség szempontjából egyáltalán nem voltak megbízhatóak: többnyire egy kulccsal rendelkeztek, nem voltak rendszeresen szervizelve, hiszen aki a megnövekedett törlesztőrészletet nem tudta fizetni, az a szervizköltségen is kénytelen volt spórolni, de az is előfordult, hogy valaki a motorba öntött egy pohár homokot, mielőtt a behajtó elvitte volna az autóját. Ilyenkor pedig mindig kérdéses volt, hogy ki vállalja a szavatosságot, hiszen sem az előző tulajdonos, sem a bank nem volt erre hajlandó. A fenti dilemmák miatt tudatosan nem foglalkoztak ezeknek a banki autóknak az értékesítésével, azóta pedig már el is fogytak a banki visszavett autók a piacról.
Cikkünk megjelenését az auto-licit.hu támogatta.
Válság felé sodródik a világ legnagyobb autópiaca? Egyesek már az összeomlástól tartanak
Egyre több az aggasztó jel.
Globális átrendeződés küszöbén: ez lehet a Nyugat utolsó esélye a béke megőrzésére
Jolsvai Zoltán energiapiaci szakértő elemzése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?- díjmentes, interaktív előadás
Amit a tőzsdéről mindeknek tudnia kell.
Legfélelmetesebb fegyveréhez nyúlt Irán: bevetették a Horramsár–4-est
Az Izraellel vívott konfliktus során először.
Kiadta a parancsot Donald Trump: Amerika háborúba megy - Most mi fog történni?
Nézzük meg, mi lehet a következő lépés.
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen