Elvesző paradicsom.
Hosszasan lehetne értekezni a részletekről, egy azonban biztos: az EU globális versenyképessége is folyamatosan csökken az 1990-es évek óta, olyannyira, hogy az EU és az USA közötti GDP/fő különbség egyenesen 50%-kal nőtt az amerikaiak javára, legalábbis az Európai Beruházási Bank 2016-os jelentése szerint. Ráadásul 30%-kal kevesebb, az uniós polgárok által kezdeményezett szabadalom volt a tavalyi évben, mint az USA-ban. Miközben a kínaiak szó szerint elhúznak mellettünk (több szabadalmuk volt tavaly, mint az USA-nak és Japánnak együttvéve. (Emellett ők egészen más népesedés-, illetve bevándorlás-politikával rendelkeznek. A jóval fejlettebb Japánról nem is beszélve, ahol 2015-ben mindössze 27 menekültet fogadtak be.) Ezek a tendenciák természetesen nem lehetnek ismeretlenek a felelős döntéshozók és a szerepet vállaló politikusok előtt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy, még a mostani pénzügyi válság kirobbanását megelőzően készített tanulmányában úgy becsülte, hogy a fejlett Nyugat növekedési üteme a következő évtizedekben csak töredéke lesz az 1970 és 2000 között mért adatoknak. Sőt, a Wim Kok volt holland miniszterelnök által vezetett Magas Szintű Munkacsoport már 2004 novemberében azt állapította meg, hogy 2040-re a 2000-es tendenciákat alapul véve az EU-ban az egy főre eső GDP immáron 20%-kal lehet alacsonyabb, mint Ázsiában, ahol a gazdasági növekedés duplája lesz az európai értéknek. Az Európai Bizottság 2011-es becslése alapján várhatóan az Európai Unió részesedése a világ GDP-jéből a 2010-es 29%-ról le fog esni 15-17%-ra néhány évtizeden belül, ha minden változatlan marad. A Kok-jelentés már 12 éve is azt állította, amikor még sehol nem volt a migrációs krízis, hogy:
közép- és hosszú távon nem kevesebb forog kockán, mint az Európa által kiépített társadalom fenntarthatósága.
Ennek ellenére (vagy éppen ezért) a "willkommenskultur" hevében az egyik legbefolyásosabb német Bertelsmann-Stiftung Alapítvány elemzői azzal rukkoltak elő, hogy hosszabb távon bevándorlás nélkül 45 millióról akár 29 millió alá is csökkenhet a munkaképes korú népesség Németországban, ami már meghaladja az egyharmados fogyást is. Ennek elkerülése érdekében a szakértők éves szinten félmillió (és tegyük hozzá: megfelelő képzettségű) bevándorlót tartanak szükségesnek, és csak Németországban. Ugyancsak az Alapítvány támogatásával megjelent írás szerint2012-ben Németországban az ott született németek teljes életciklusuk alatt átlagosan 110 ezer euróval többet fizettek be adókként és járulékokként, mint amennyi transzfert igénybe vettek. Ezzel szemben a bevándorlók 44 ezer euróval több támogatást vettek igénybe, mint amennyivel hozzájárultak a német államkasszához.
Ugyanakkor a Világbank elemzése szerint az Európai Unióban a menekülteknek átlagosan legalább (!) 15 év szükséges ahhoz, hogy integrálódjanak a munkaerőpiacon. Így jelentős tere van a marginalizálódásnak és radikalizálódásnak is, elsősorban a fiatalok körében, ahogy ezt az utóbbi idők terrorcselekményei is mutatták. Azt várni tehát, hogy a menekültek és az EU-n kívülről érkező migránsok azonnal dolgozni és adózni fognak, igencsak hiú ábránd. Azonban az idei német népesedési statisztikák akár biztatónak is mondhatóak, hiszen három évtized után először javult érdemben a termékenységi ráta: 1,5-ra (2011: 1,39) úgy, hogy a javulást kizárólag átlagosan a majdnem 2-es értéket hozó, külföldi állampolgárságú nők biztosították. A szélesebb összefüggésekhez az is hozzátartozik, hogy a termékenység 1950 és 2013 között a felére esett a világon, és az afrikai kontinenst leszámítva átlagosan valamivel kevesebb, mint 2 gyermeket vállalnak világszerte a nők. Európában ez a szám ugyan egyedülállóan nőtt valamelyest a 2000-es évektől, de 2011-ben is csak 1,57 volt, ami még az "egyke"-politikával befolyásolt kínai mutatónál (1,6) is rosszabb volt. A mostani, legújabb tendencia annyiban bátorítóbb a németek számára, hogy a bevándorló-menekült gyermekeknek az integrációja nagyságrendekkel könnyebb lehet, mint a felnőtteké.Egy tavaly szeptemberében megjelent, a Német Foglalkoztatáspolitikai Intézet által közölt bevándorlással kapcsolatos tanulmány szerint a Közel-Keletről és más, háborús térségből érkező menekültek mindössze 15%-a rendelkezik megfelelő képzettséggel, felsőfokú képesítéssel. A helyzetet az is bonyolítja, hogy ugyan Németországban jelenleg az 1990-es egyesítés óta nem látott alacsony szinten van a munkanélküliség, azonban képzetlen németek 20%-ának már most sincs munkája és ez egészen biztosan nem fog társadalmi és politikai következmények nélkül maradni. Az OECD indikátorai alapján a 8 osztályos végzettséggel érkező szírek tudása csupán a német harmadikosok szintjét üti meg, ezért egyre nyilvánvalóbb, hogy a legnagyobb, tőzsdén jegyzett német multicégek, ahol a legmagasabb a hozzáadott értékű munka aránya, gyakorlatilag nem hajlandóak menekülteket foglalkoztatni.
