Megszereztük a nagy bérmegállapodás eddig nem ismert számait
Mindenki csak találgatott...
Ritkán látott átrendezést hajt végre a 7 pontból álló bérmegállapodás nyomán a kormány a következő két év költségvetésében. Eddig azonban mindenki csak találgatta, hogy- a minimálbér, valamint a garantált bérminimum emelése,
- a társasági adókulcs csökkentése,
- a szociális hozzájárulási adó csökkentése
milyen hatást gyakorol a költségvetés egyenlegére 2017-ben és 2018-ban.
A Portfolio-nak sikerült megszereznie a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérszámításait, amelyből kiderül, hogy milyen költségvetési hatással jár a több elemből álló program.
De most megérkeztek a számok
- A minisztérium számításai szerint a munkáltatói járulékcsökkentés okozza a legnagyobb bevételkiesést: 2017-ben az 5 százalékpontos mérséklés 380 milliárd forintba kerül, míg 2018-ra ez a kumulált negatív hatás (vagyis a mai adószabályokhoz képest vett változás) már 540 milliárd forintot tesz ki.
- Szintén rontja a költségvetés egyenlegét, hogy a közszférában is magasabb minimálbért és garantált bérminimumot kell majd fizetni az érintetteknek és
- a minimálbér emeléséhez kötött juttatások is értelemszerűen emelkednek.
- A fenti kötelező béremeléseknek azonban van bevételnövelő hatása is, a bruttó bérek emelkednek, ezzel pedig az szja- és járulékbefizetések is.
- Az NGM ettől elkülönítve számol azzal a további hatással, hogy a munkáltatók a járulékok csökkentését átadják a munkavállalóknak, vagyis nem csupán a minimum bérekben, hanem a bérskála magasabb szintjein is lecsapódik a magasabb adóbevételekben.
- Szintén az elsőkörös hatások közé sorolható, hogy a magasabb bérek hatása a fogyasztás gyorsabb bővülésében is lecsapódik, ez pedig az áfa és jövedéki adóbevételeket két év alatt 70 milliárd forintal gyarapítja.
- A minisztérium összességében úgy látja, hogy ha az idei kedvező foglalkoztatási bázisadatokat és
- a közfoglalkoztatottak esetében várható kisebb kiadásokat is figyelembe véve jövőre gyakorlatilag nem okoz egyenlegromlást a minimálbéremelés és a járulékcsökkentés együttesen.
- Ezt a hatást fejeli meg a társasági adó csökkentése, ami jövőre 145 milliárd forintjába kerülhet az államnak (ez már ismert volt Varga Mihály tájékoztatásából), de ez a negatív hatás 2018-ra már csak 100 milliárd forint lesz.
Ezeket a számokat foglaltuk össze egyetlen táblázatba:

Ismertté váltak tehát a kormány legújabb adócsomagjának költségvetési hatásai és ez alapján már nem lepődünk meg azon, hogy a kormány hajlandó volt a jelentős járulékcsökkentés mellé még egy társasági adócsökkentést is bevállalni.
Ha figyelembe vesszük ezt a fenti háttérszámítást, valamint azt, hogy az OTP elemzői szerint jövőre még akár 480 milliárd forintnyi pótlólagos mozgástér is rendelkezésre áll, akkor nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy jövőre további költségvetési lazító intézkedések jönnek.Benyújtották
A Nemzetgazdasági Minisztérium egyébként épp hétfőn nyújtotta be a bérmegállapodást megalapozó törvényjavaslatot a parlamentnek. A tervek szerint a héten tárgyalják a képviselők és jövő hétfőn lehet a végszavazás a csomagról. Címlapkép forrása: DIETER NAGL / AFPNagy lépés a budapesti békecsúcs felé: ezek a témák kerülhetnek terítékre
Egyeztetett a két kulcsszereplő.
Dollármilliárdos mentőcsomag ellenére is szakad a valuta, hiába a láncfűrészes rendcsinálás
Az amerikai mentőcsomag részletei nem ismertek, de a piac már feni a késeket.
Példátlan szigorítás Oroszországban: már 14 évesen életfogytiglant kaphatnak a gyerekek
Nagyon kemény törvényt fogadott el Oroszország az állítólagos szabotázsok miatt.
Németország diktálja a tervet a magyar vétójog eltüntetéséhez
Egyre komolyabb a feszültség Magyarország és az EU többi tagja között.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá


Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!