Brexit: az alsóház leszavazta a módosításokat
Az egyezmény végleges ratifikációját célzó tervezetet a felsőház tagjai kétnapi vita után hagyták jóvá és kedd este küldték vissza az alsóháznak, amely nem egészen két hete kényelmes többséggel, 330-231 arányban már elfogadta az indítványt.
Mivel a Lordok Háza több olyan módosítást csatolt a Brexit-törvénytervezethez, amely ellenkezik a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatív párti kormány szándékaival, az alsóház szerdán ismét napirendre vette a tervezetet, és alig két óra alatt sorban, minden alkalommal jelentős többséggel kiszavazta belőle a felsőházi módosításokat.
A tervezet így - a félhivatalos zsargonban parlamenti pingpongnak nevezett eljárás keretében - visszakerült a Lordok Háza elé.
A nem választott főrendi tagokból álló kamara előtt - ahol az alsóházzal ellentétben a kormányzó brit Konzervatív Pártnak nincs többsége - több lehetőség áll: kitarthat az általa kezdeményezett módosítások mellett, és akkor a Brexit-törvénytervezet még néhányszor megjárja a két ház közötti utat, vagy elengedi az alsóházban leszavazott módosításokat, vagy a két ház valamilyen kompromisszumos megoldásra jut.
Az viszont valószínűtlen, hogy a felsőház a Brexit jelenleg érvényes határnapján, vagyis jövő pénteken túl is késleltetné az EU-val kötött kilépési megállapodás ratifikálását.
A felsőház által a Brexit-törvényjavaslathoz fűzött egyik legnagyobb horderejű módosítás azt mondja ki, hogy az Egyesült Királyságban élő és a Brexit után is maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak automatikusan biztosítani kell a további tartózkodási jogot, és erről a brit kormánynak nemcsak digitális formában, hanem fizikailag is létező dokumentumban kell tájékoztatnia őket.
A jelenleg érvényes brit szabályozás alapján az Egyesült Királyságban törvényesen és életvitelszerűen tartózkodó külföldi EU-állampolgárok a Brexit után is maradhatnak az országban és megtarthatják összes megszerzett jogosultságukat, de meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz. Ennek határideje 2021. június 30.
A belügyminisztérium legutóbbi adatai szerint a több mint 3 millió külföldi EU-állampolgár közül eddig 2,7 millióan folyamodtak letelepedett státusért, és közülük 2,5 milliónak a kérvényét a brit hatóságok már el is bírálták, gyakorlatilag mindegyiket kedvezően.
Mindössze hat kérelmező folyamodványát utasították el, mindegyikükét súlyos, nem egyszer visszaesőként elkövetett korábbi bűncselekményeik miatt.
Stephen Barclay, a brit kormány Brexit-ügyi minisztere a módosításokról tartott szerdai alsóházi vitában kijelentette, hogy a kormány nem tudja elfogadni a Lordok Házában elfogadott módosítást, mert az "lenullázná" a külföldi EU-állampolgárok tartózkodási engedélyeinek elbírálására kidolgozott, jó ideje már működő jelenlegi rendszert.
Kiszavazta szerdán a Brexit-törvénytervezetből az alsóház azt a felsőházi módosítást is, amely kötelező erővel a skót, a walesi és az észak-írországi parlament jóváhagyásához kötötte volna a Brexit-megállapodás ratifikálását.
Az elmúlt hetekben az Egyesült Királyság e három országrészének parlamentjei egyaránt elvetették a kilépési egyezményt, ám ennek nincs kötelező törvényi ereje, így a brit kormány számára nem teszi jogilag lehetetlenné a Brexit-megállapodás ratifikálását.

Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

