
Ezért is fontos, amikor a kormány közli a munkahelyvédelmi bértámogatásban résztvevők létszámát.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki közlése szerint ez a szám most 44 ezer főre emelkedett, ami 3000 cégtől érkezett összesen.
Április 28-án, vagyis bő egy héttel ezelőtt ez a szám még csak 1400 munkavállalóról és 200 cégről szólt, majd a május elsejei közlés szerint a létszám 5000 dolgozóra és 500 vállalkozásról szól. Fontos megemlíteni, hogy igazán május elejétől pöröghet fel az igénylés, hiszen a módosított feltételek szerinti igénylési dokumentumok április 29-én kerültek fel a hivatalos portálra.


Mennyi dolgozón segíthet a bértámogatás?
A kormány azzal számol, hogy az április végétől könnyített feltételek és egyszerűbb adminisztráció miatt több százezren is igényelhetik a magyar bértámogatást. A munkaadói képviseletek akár 300 ezer dolgozót is el tudnak képzelni a programban.
Emlékezetes, a kormány eredetileg szűkebb kör számára és meglehetősen bonyolult adminisztráció mellett tervezte elindítani a munkahelyvédelmi bértámogatást, és már az eredeti április 16-i hatályba lépés előtt kiderült: abban a formájában megbukott a magyar Kurzarbeit-szabályozás. Pozitív volt viszont, hogy csupán néhány nap leforgása alatt a kormány reagált a munkaadói jelzésekre és alapjaiban módosította a részletszabályokat. Ennek értelmében már 15-75%-kal is csökkenhet a munkaidő, nem pedig a korábbi 30-50%-kal, módosultak az egyéni fejlesztési időre vonatkozó elvárások, az eredeti munkabér teljesítésére vonatkozó előírások, bővült az érintett dolgozók köre (home office, munkaerőkölcsönzők, munkaidőkeretben foglalkoztatottak) és fontos könnyítés, hogy a létszámtartási kötelezettség csak a programban résztvevő dolgozókra áll fent, valamint az igénylés folyamata egyszerűbbé vált.
A bértámogatási program legfontosabb gyakorlati kérdéseit külön átfogó cikkünkben dolgoztuk fel az RSM tanácsadói segítségével:
Címlapkép forrása: Getty Images
Megvolt a szavazás: szigorúbb határidővel jön az orosz energiáról való leválás, hiába ágál Magyarország és Szlovákia
Brüsszelénél is keményebb határidőket dobtak be.
Szuperraktárral válaszolna Brüsszel a kínai kitettségre
A közös beszerzés lehet a hosszú távú válasz a ritkaföldfémek terén is.
Von der Leyen figyelmeztetése: Európa kiszorulhat a jövő legfontosabb piacairól, ha nem cselekszik azonnal
Fontos kijelentéseket tett az Európai Bizottság elnöke.
Likviditás nélkül nincs növekedés – továbbra is kulcskérdés a finanszírozás a kkv-knál
A források és támogatások célja, hogy az ötletből valóság legyen.
Beismerte a kormány: nem tartható a minimálbér-emelés
Az államtitkár szerint most új tárgyalások kezdődnek.
Miközben Franciaország lázad, Olaszország csendben megoldja a nyugdíjkorhatár-kérdést
Meloniék mégis emelnek.
Bejelentette Vlagyimir Putyin: nukleáris hadgyakorlatot kezd Oroszország
Azt mondja, előre eltervezett esemény volt.
Mutatjuk a befektetéseket, amelyekkel 50 százalékot is lehetett már keresni idén
Elképesztő hozamokat tehettek zsebre, akik mertek kockáztatni.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!