A cikk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta.
A háború, valamint az energiaárak emelkedéséből fakadó többletköltségek következtében tavaly átlagosan 31,5%-kal nőtt az élelmiszerek ára a KSH adatai szerint. “Magyarország kormányának törekvéseivel összhangban kulcsfontosságú számunkra az infláció letörése. Ennek értelmében, tekintve a hivatalosan közzétett beszámolókat, egyértelműen elmondható, hogy kevésbé hárítottuk át a többletköltségeket, ezzel is védve a magyar fogyasztók érdekeit” – emelte ki a Portfolio-nak Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
Az elmúlt gazdasági év során a vállalat az árstop révén több mint 19 milliárd forint költséget vállalt át a magyar családoktól.
A piacvezető kiskereskedelmi áruházlánc elsők között döntött úgy év elején, hogy folyamatos és tartós árcsökkentésbe kezd, amelyet a beszerzési árak csökkenéséből adódó, valamint azon is túlmutató árelőny azonnali továbbadásával tud megvalósítani. Összesen több mint 500 termék árát csökkentette júliusig, amelyek iránt a kereslet láthatóan emelkedett is.

Többet adunk akciójának részeként a rendeletben előírt 15%-os kötelező akciók keretében egyes árucikkeket akár 50%-kal olcsóbban is meg lehet vásárolni, ami jelentős különbség az eredeti fogyasztói árhoz képest. Az üzletlánc tartós árcsökkentési programjába, a Tartósan olcsóbb akcióba hónapról-hónapra kerülnek be új termékek. A tartósan árcsökkentett árucikkek között az alapvető élelmiszerek és számos, a vásárlók körében közkedvelt termék is megtalálható.
A Kormány a 162/2023. (V. 5.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletében meghatározott 20 termékkategória esetében előírja, hogy a kereskedő hetente legalább egy termék vonatkozásában 2023.08.03. és 2023.09.30. között legalább 15%-os árcsökkentést köteles bevezetni.
A fogyasztói döntéshozatal során az egyik meghatározó tényező az adott termék ár-érték aránya, amelyet az üzletláncok sajátmárkás termékei iránti növekvő kereslet is alátámaszt.
Kiemelten foglalkozunk a beszállítói fejlesztésekkel és a kínálat bővítésével, ezeknek köszönhetően növekedhet tovább a polcokon a magyar termékek aránya. A hazai értékesítés mellett fontosnak tartjuk a partnereink külpiacokon való megjelenését, amely stabil megélhetést biztosít számukra és hozzájárul a gazdaság növekedéséhez
– mondta el Tőzsér Judit.
A széles, kiváló minőségű, kedvező ár-érték arányú kínálat mellett a Lidl egyéb módon is igyekszik támogatni vásárlóit, hogy a jövőben is a lehető legkedvezőbb áron intézhessék a bevásárlást. A kiadások optimalizálásban az üzletlánc nem csak beszerzési stratégiájával segíti a háztartásokat, számos további eszköz, ötlet támogatja a vásárlókat az élelmiszerre fordítható költségkeret tudatos beosztásában. “A vállalat célja, hogy minden termékkategóriában a lehető legjobb ár-érték arányt és minél több kedvezményt biztosítson, miközben törekszik arra, hogy a fogyasztói igényeknek megfelelő, sokféle minőségi, magyar árucikk kerüljön a polcokra” – emelte ki Tőzsér Judit.
Élelmiszermentés és a kedvezmények
Az akciók és a különféle kedvezmények mellett az élelmiszermentéssel is spórolhatnak a vásárlók, amellett, hogy óvják a környezetünket. Március óta minden Lidl áruházban vásárolhatunk „Mentsük meg” élelmiszermentő csomagot, amelyek külsőleg nem tökéletes, de még fogyasztható gyümölcsöket és zöldségeket tartalmaznak. A 399 forintos vegyes egységcsomagok 3,5 kg-os kiszerelésűek.
Az élelmiszermentő akció keretében eddig több, mint 615 tonna zöldséget és gyümölcsöt értékesítettek.
“Felelős vállalatként folyamatosan azon dolgozunk, hogy minimálisra csökkentsük az élelmiszerfelesleget, és a megmaradó élelmiszerek ne végezzék hulladékként” – hangsúlyozta a vállalati kommunikációs vezető.
A program nemrég pékárucsomagokkal bővült: az előző napról megmaradt, de még fogyasztható 2 és 5 darabos egységcsomagba összeállított édes és sós pékárukat mostantól féláron lehet megvásárolni. Ezen kívül minden héten egyéb kedvezmények érhetőek el, valamint az áruházlánc digitális hűségprogramja, a Lild Plus többféle kuponokkal támogatja a háztartásokat.
A magyar gazdaság fontos szereplői
A vállalat közreműködésével 2022-ben több mint 100 milliárd forint értékben exportáltak különböző termékeket 28 országba, amely értékét tekintve 30%-kal magasabb, mint 2021-ben volt. A közel 700-féle termék exportja mintegy 200 magyar vállalkozás fejlődéséhez járul hozzá. A külpiacokon a hazai borászok tavaly több mint 15 millió palack bort értékesítettek a Lidl Magyarország közreműködésével, 2018-2022 között összesen több mint 60 milliárd forint realizálódott az áruházlánc hazai beszállítóinál. Az üzletlánc tavaly 14,2 milliárd forinttal járult hozzá a magyar borágazat bel- és külpiaci értékesítéséhez, amely több mint 60%-os növekedés az öt évvel ezelőttihez képest. Az előző gazdasági évben a hazai tejtermelők közel 16 milliárd forint értékű tej és tejtermékeket értékesítettek az áruházlánc külföldi üzleteiben.
Fotók: Lidl Magyarország
A cikk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
A Google és az Apple riadót fújt
Államilag támogatott hackerek miatt küldtek figyelmeztetést.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


