A pénzügyek vonatkozásában hogyan lehet a fenntartható gondolkodást a mindennapok során érvényesíteni, hogyan lehet jól költekezni? Milyen konkrét tanácsok fogalmazhatók meg a túlköltekezés elkerülésére?
Magyarországon hajlamosak vagyunk a túlköltekezésre, főleg szezonálisan, ami a kártyás tranzakciókon is látható például karácsonykor és a nyári időszakban. Sokan tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takarójuk ér. Ugyanakkor nagyon sok pénzügyi best practice, jó rutin van, amelyek már önmagukban egyfajta hosszútávú gondolkodást képviselnek és támogatják a fenntarthatóságot, hiszen a túlköltekezéssel arányosan az egyéni karbonlábnyomunk is nő, tehát a bevétel-kiadás tudatos kezelése ilyen szempontból is fontos. A tudatos fogyasztás szemléletének elmélyítése az összes korosztályban kiemelt jelentőséggel bír, ezért részünkről ez az egyik fő edukációs elem.
Személy szerint az ⅓-os szabályt szoktam ajánlani, vagyis amikor megérkezik a fizetésünk, bevételi forrásunk, annak ⅓-át rögtön félretesszük, így hónap végén nem a megmaradt összegből kell kijönnünk.
A lényeg, hogy előbb megtakarítsunk, mint ahogyan a költekezés elindul.
Létezik az 50-30-20%-os szabály is, ahol az 50% a mindennapi költés, 30% a szórakozás és 20% a megtakarítás. A fenntarthatóságot támogatjuk azzal is, ha a bankfiók helyett a digitális ügyintézést választjuk, vagy a megtakarításunk olyan befektetési alapokba kerül, ahol akár ESG szempontok is megjelennek.
A pénzügyi célok kitűzése és a megtakarításokra való törekvés mára egyre nagyobb jelentőséggel bír, ám ehhez szükséges a megfelelő tudatosság is. Mennyire követjük nyomon a kiadásokat, mi a tapasztalat, a fiatalok hogy kezelik ezt a kérdést?
A magyarok nagy része még mindig nem követi nyomon rendszeresen a kiadásait, pedig ez a pénzügyi tudatosság egyik sarokpontja. A kiadás-bevétel figyelése pedig ma már könnyű feladat, hiszen ügyfeleink a mobilbank Kiadásfigyelőjén keresztül is kaphatnak ehhez segítséget. Ez a funkció a bevételeket és az ügyfél költéseit folyamatosan rögzíti és automatikusan kategorizálja, majd a hónap végén lehetőséget ad az önértékelésre, ami alapján kirajzolódik, mire mennyi pénz ment el. Ilyenkor általában szembesülünk vele, hogy bizonyos dolgokra lehet, hogy mégsem kellett volna annyit költeni, vagy hogy egy adott összeget félre lehetett volna tenni valamilyen cél alapú megtakarításba vagy befektetésbe. Ez a digitális funkció egyben edukációs eszköz is.

A most felnövő, tehát a Z és az alfa generáció tagjai egyre tudatosabbak a pénzügyek terén. Habár használnak készpénzt, a fizikai vásárlások során a digitális fizetést részesítik előnyben, megtakarításaikat jellemzően a bankkártyán lévő összegből valósítják meg. A megtakarítási céljaik elérését digitális megoldások is támogatják, az OTP MobilBank Persely funkciójával például különböző kisebb célok állíthatók be annak érdekében, hogy rövidebb távon is félre tudjanak tenni kisebb összegeket.
Szinte az összes lakossági banki folyamat az online térbe költözött az elmúlt évek során, mostanra jóformán mindegyik banknál elérhető az online számlanyitás vagy személyi kölcsön. Mennyire élnek ezekkel a lehetőségekkel a fiatalok?
A lakossági bankszámlanyitás, amikor tulajdonképpen kapcsolatot létesítünk a bankkal, egy jelentős mérföldkőnek számít Magyarországon, az esetek nagy részében az emberek ilyenkor személyesen keresik fel a bankot, de egy komplex termék esetén is inkább a bankfiókot preferálják. Ez a fiatal generáció körében is megfigyelhető, tavaly az új fiatal ügyfeleink 95%-a nyitott bankszámlát személyesen, azonban az ezt követő 2 hónapban csupán 8%-uk kereste fel a bankfiókot. A bankfiókban történő ügyintézés biztonságérzetet ad, főleg az első alkalom során, utána viszont terelődnek, abszolút igaz rájuk a “mobile first” szemlélet.
Ma már számtalan lehetőség elérhető a fizikai és időbeli kontaktusok csökkentése érdekében, egy új bankszámla akár egy szelfivel is nyitható, közben pedig az utazással és a papír alapú dokumentációval is spórolunk, ami szintén kevésbé terheli a környezetet. A legtöbb termékünkre kiterjesztettük az online ügyintézés lehetőségét és több mint 6 éve bevezettük az aláírópadokat (digitális aláírás általi szerződéskötés bankfiókban), ezekkel a fejlesztésekkel pedig több tonna papírt takarítottunk meg.
A költések révén hogyan lehet növelni a pénzügyi tudatosságot? Milyen módon mérhető a karbonlábnyomunk a banki tevékenységeinkhez kapcsolódóan?
Az új-zélandi CoGo fintech céggel való együttműködés révén tavaly óta a lakossági ügyfelek megismerhetik a karbonlábnyomuk méretét és összetételét. A karbonkalkulátor a tranzakciók alapján kalkulálja, hogy mekkora lehetett a karbonkibocsátás, és azt is jelzi, ha magasabb volt, mint az országos átlag. Általában nehezen azonosítjuk azokat a tevékenységeket, amelyekkel hozzájárulunk az egyéni karbonlábnyomunk növekedéséhez, azt a példát szoktam hozni, hogy
egy átlagos méretű autó vezetése körülbelül 20 km-en keresztül, vagy egy okostelefon 128 alkalommal való feltöltése felel meg 1 kg karbonkibocsátásnak.
Az ügyfelek előszeretettel használják a kalkulátort, különösen a 30 év alattiak, akiknél a környezeti felelősségvállalás egyre határozottabban jelenik meg. Mondhatni, hogy a fiatalabbak egyre tudatosabbak, ezért az edukációban is még nagyobb erőforrást fordítunk erre a szegmensre, főleg a 18 év alattiakra: diákoknak pénzügyi alapfogalmakat, ismeretet adunk át, az OTP Fáy Alapítvány pedig évente 30 ezer diákot oktat pénzügyi tudatosságra.
Egy 1000 fő körében végzett kutatásunkból kiderül, hogy a fiatalok fontosnak tartják, hogy az adott bank elkötelezett legyen a fenntarthatóság mellett, a legtöbben a papírmentes folyamatok fontosságát emelték ki, a dokumentációkat vagy szerződéseket inkább online kezelnék. A Junior bankkártyák tesztelése során kiderült, az újrahasznosított műanyagból és kukoricakeményítőből készült kártyáknak is nagyon örülnek, ezek olyan húzóerők, amelyre a fiatalok felkapják a fejüket.
Nem csak a szolgáltatások, hanem a pénzintézetek működésével kapcsolatban is egyre többször merülnek fel a zöld szempontok. Ez a tendencia összességében az OTP fiókjaira mennyire jellemző, hol tart az átállás?
Igyekszünk olyan bankfiókokat létesíteni, felújítani és olyan épületekbe befektetni, esetleg építeni, amelyeknek a megújuló energia használatának köszönhetően alapvetően csökkentett a karbonlábnyoma. Idén 24 bankfiókot újítottunk fel, de a közeljövőben további fejlesztések várhatóak. Arra törekszünk, hogy egyre több legyen a készpénzmentes bankfiókok, hiszen a készpénzgazdálkodás nagyon erőforrásigényes, rengeteg logisztikát igényel.. Abba az irányba haladunk, hogy 5-10 év múlva akár 50%-kal kevesebb lehet a készpénzforgalmat nem kezelő OTP bankfiók.
A bankfióki munkatársak szerepe az utóbbi időszakban jelentősen átalakult, egyre inkább egyfajta tanácsadóként tekintenek rájuk az emberek. A komplex termékeknél, amelyhez érdemben kell a szaktudás, a kiszolgálás minősége és a tanácsadásfókusz változatlan marad, azonban a mindennapi banki tevékenységeket igyekszünk a lehető legegyszerűbb útra, azaz digitális irányba terelni. Ez egyébként az ügyfeleknek is sok időt spórol, az a célunk, hogy az ügyintézés minél kényelmesebben és egyszerűbben valósuljon meg. Azért még van egyfajta bizonytalanság az ügyfelekben, ha pénzről van szó, főleg, ha azt digitálisan kezelik, tehát a fenntarthatóság mellett az online pénzügyi tudatosságot is tovább kell erősíteni.
Az adományozási szokásokra a pénzügyi kultúra részeként is tekinthetünk, amely egyfajta fenntartható jövőt biztosít, illetve egy ideális képet ad arról. A bank oldaláról hogyan lehet ezt erősíteni?
Az adományozás nem csak a fiataloknak, hanem valamennyi ügyfelünknek vonzó tud lenni. Mindig olyan alapítványokat, szervezeteket választunk, amely egyezik a CSR értékeinkkel és amelyek tevékenységük révén fenntarthatóságot biztosítanak. Az OTP Bank adományozási honlapján, a Simple alkalmazáson, az OTP internet- és mobilbankon keresztül és az ATM-hálózatunkon is pár száz forintos összegeket lehet adományozni szervezeteknek, ezek a tranzakciók díjmentesek. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy abszolút van adományozási hajlandóság, 2022-ben 250 millió forintot adományoztak az ügyfeleink és idén is hasonló nagyságrendet fogunk elérni.
Fotók: Stiller Ákos/Portfolio
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.
Trump embere bejelentkezett az amerikai jegybank élére, és persze a gyorsabb kamatcsökkentés mellett érvelt
Ha az amerikai elnök felkérné, elfogadná.
Ilyen még nem volt Amerika történetében: a Legfelsőbb Bíróság dönt Trump merész akciójáról
Megvan a tárgyalás időpontja.
Összerúgta a port Európa két hatalma: immáron egymás nélkül képzelik el a jövőt a kulcsfontosságú projektben
Úgy néz ki, befellegzett az amerikai F-35-ös európai kihívójának.
Több mint 8 milliárd forintért kelt el a híres drágakő, mégis csalódást okozott az aukció
A Christie’s genfi árverésén került kalapács alá a Mellon Blue.
Újabb részletek derültek ki a háború első napjaiból: nukleáris rakéták maradványait vetették be Oroszország ellen
Súlyos veszteségeket okoztak.
Megérkezett a csodafegyver Ukrajnába, amely a rettegett FAB-ok egyetlen méltó ellenfele lehet
Hamarosan élesben is kipróbálják.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.




