
A kutató "Gazdasági hadviselés - megmarad, aki kimarad?" címmel tartott előadást a konferencián, és azt a kérdést járta körül, hogy a gazdasági hadviselés terén a kelet-közép-európai kis országok mit tudnak tenni.
Nagyon sokan hegemóniaváltásról beszélnek, azonban szerencsétlen ez a kifejezés, változó hegemóniális viszonyok vannak
- kezdte előadását Deák András György.
Egy hegemóniaváltás több évtizedes folyamat, másrészt nem kell arra számítanunk, hogy a hegemón nyugati világ eltűnik az egyik napról a másikra - tette hozzá.
- A nyugati világnak Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával és más országokkal együtt a globális exportban a részesedése ma is 60% körül van. "Voltunk 70% fölött, kétségtelen, tehát csökkent, ennek ellenére meg mindig magas."
- A világ GDP-jében 40% fölötti a mutató, ez történetileg egy alacsony szint, de még mindig egy nagyon jelentős szint - mondta a kutató. Ami változik, hogy ezek az arányok süllyednek, fragmentálódik a rendszer. Ennek csak egy része Kína, tehát nem egy bipoláris rendszer felé halad nagy valószínűséggel a világ - emelte ki a szakértő.

A kutató szerint ez a változó hegemónia egy nagyon érzékeny világgazdaságot feltételez. Mit lehet ilyen környezetben tenniük a kelet-közép-európai országoknak? - tette fel a kérdést. "Erre a magyar miniszterelnök úgymond a gazdasági semlegesség témáját vetette fel, amely azonban nem pontosan a gazdasági semlegesség akadémiai vagy szakpolitikai tartalmát fedi le."
Kiemelte: vannak olyan helyzetek, és főleg az EU-ban, amikor nincs semleges álláspont.
Sajnos reálpolitikai szinten azt kell mérlegelni, hogy az adott kormány vállalja-e annak a külpolitikai költségét, hogy megvétózz egy uniós akciót, 26 országot magára haragítva, ez nyilvánvalóan nem egy semleges magatartás.
"Nyilvánvalóan lehet gazdasági semlegességet deklarálni. De az igazán döntő az, hogy azt kifelé mennyiben fogadják el. Mit gondolnak erről Moszkvában, Pekingben, Washingtonban, Brüsszelben, Berlinben és máshol" - jegyezte meg a kutató.
Címlapkép forrása: Mónus Márton / Portfolio
Merénylet érte a fiatal konzervatívok vezetőjét: nyaklövés után kórházban halt meg
Trump jelentette be.
Zelenszkij sürgős figyelmeztetést adott ki, légpajzs kell Európa felett
Oroszország teszteli a határokat.
Merénylet Amerikában: rálőttek Trump szövetségesére
Az USA egyik legprominensebb Trump-párti aktivistájáról van szó.
Itt az újabb válaszcsapás Izraeltől, kulcsfontosságú épületekre csaptak le
A jemeni fővárost vették célba.
Váratlan fordulat: Mexikó is beszáll a kereskedelmi háborúba Kína ellen
50 százalékra emelik a tételt.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
