Elektromos átállás, szigorodó környezetvédelmi előírások, erősödő globális verseny − új kihívásokból nincs hiány a hazai autógyártásban. A Portfolio-MAGE Járműipar 2025 konferencia e kérdések mentén keresi a válaszokat, bemutatva a legújabb innovációkat és stratégiákat.
Kilián Csaba, a MAGE ügyvezető főtitkárának megnyitóját követően két izgalmas előadással indítunk: Michael Breme, az Audi Hungaria Zrt. igazgatósági elnöke a stratégia autóipari transzformációban betöltött szerepéről értekezik, míg Tóth András István, az E.ON Hungária Csoport megoldásértékesítési igazgatója az okos energiafogyasztásról és a hatékony mérésről tart prezentációt.
Ezt követően a hazai OEM-ek vezetői adnak látképet a legaktuálisabb trendekről, beruházásokról és válságkezelési módszerekről, így Garaba Ákos (Land Rover Jaguar Hungary), Krisztián Róbert (Magyar Suzuki), Les Zoltán (Audi Hungaria) és Mesics Olívia (Stellantis) is ott lesz a vonatkozó kerekasztalban.
A beszállítók szemszögéből ugyancsak szemügyre vesszük a piaci folyamatokat, ennek megfelelően egy sor vezető döntéshozó osztja meg tapasztalatait a közönséggel, úgy mint:
- Dedéné Novotni Anna, alelnök, Hajdu Cégcsoport
- Hetzmann Béla, elnök-vezérigazgató, Rába Járműipari Holding Nyrt., elnök, Széchenyi Egyetemért Alapítvány Kuratórium
- Dr. Keszte Róbert, operatív igazgató, Continental Architecture & Networking üzletág
- Krasznay Gábor, a Bosch gépjármű elektronikai fejlesztésekért felelős alelnöke Magyarországon, Robert Bosch Kft.
- Charles Wassen, General Manager, Country Operations Lead, Dana Hungary Kft.
Mindkét délelőtti kerekasztalt Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára moderálja.
A konferenciát exkluzív B2B találkozók színesítik, amelyek időpontjai a keresettség egyértelmű jeleként már jól előre beteltek.
Mi lesz veled, versenyképesség?
A programban kulcsszerepet kap az európai versenyképesség és az elektromobilitás kérdésköre. A szekcióban megszólaltatott szakértők többek között olyan kérdésekre keresik a választ, hogy ki milyen lépéseket tesz a versenyképesség fenntartása érdekében a jelenlegi nehezített pályán, és Európa mennyire tudta lekövetni az elektromobilitásra való átállást.
A szekció elején Kórász Tamás, a KPMG Tanácsadó Kft. partnere az elektromobilitás globális trendjeit vázolja a hazai járműipar makrogazdasági környezetének áttekintését követően, amelyet Madár István, a Portfolio Csoport vezető elemzőjének előadásában láthatunk.
A kapcsolódó panelbeszélgetésben Fenyvesi József, az ElringKlinger Hungary ügyvezetője, Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója és Kondás Béla, a thyssenkrupp Materials Services kelet-európai minőségügyi vezetője beszél első kézből nyert tapasztalataikról Thomas Ziegler, a Moore Deutschland AG partnerének moderálása mellett.
A villamos energia beszerzés és ellátás lesz a témája Berényi Gábor, a Smart Solar Kft. ügyvezetője előadásának, míg Buru Éva a Moore Hungary ESG Advisory Directora az ESG-megfelelés egyes aspektusait boncolgatja.
De vajon milyen jogi vetületei vannak az energiahatékonyságnak és megtérülésnek? Dr. Hanis Dávid és Dr. Légrádi Gergely, az Oppenheim Ügyvédi Iroda partner ügyvédei lesznek segítségünkre e kérdés megválaszolásában.
A nap további részében energiahatékonyságról, gyártászöldítésről, fenntartható ellátási láncokról, és ESG-ről is szó esik majd az alábbi szakemberek tolmácsolásában (moderátor: Fehér Róbert, vezérigazgató, 8G Energy):
- Bánfalvi István, gazdasági vezető, BPW - Hungária
- Fábián Gábor, Európa Regionális Igazgató, Le Bélier Zrt.
- Nagy Zsuzsa, ügyvezető igazgató, E.ON Energiamegoldások Kft.
- Szalóczy Miklós, projektvezető, Robert Bosch Kft.
- Tóth László, Sales Manager, DS Smith Packaging Hungary
- Ványi Péter, Executive Director – Electronics, SZ1 plant, Harman/Becker Automotive Systems Kft.
Így növeld a termelékenységedet!
A gazdasági recesszió hatására a vállalatok jelentős munkaerő-tervezési kihívásokkal is szembesülnek. Egyrészt a csökkenő kereslet és a költségcsökkentési kényszer miatt sok cég létszámot épít le vagy minimalizálja az új munkaerő felvételét. Másrészt az egyre gyorsuló automatizáció és robotizáció átalakítja a munkaköröket.
A köszöntőt ez esetben Dr. Tóth Ágnes, a Prohuman Zrt. vezérigazgatója tartja, majd a témát Lengyel-Bérczes Gabriella, az LG Magna e-Powertrain HR Team Leadere, Sándorné Bosnyák Ágnes, a Denso Gyártó Magyarország Kft. HR menedzsere és dr. Varga Zoltán, a Magyar Suzuki Zrt. HR, vállalati szolgáltatások, jogi és compliance ügyekért felelős operatív igazgatója járja körbe egy közös beszélgetés erejéig, amelyet Göndöcs Viktor, a Prohuman Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettesének vezet. Utóbbi szakember külön előadást is tart a HR legújabb kihívásairól.
A termelékenység javítása kéz a kézben jár a magasabb fokú automatizációval és digitalizációval, de vajon milyen konkrét technológiai fejlesztések szükségesek az áttöréshez?
Előbb a Signify International Key Account Managere, Iwona Luniewska-Plona ás az autóknál alkalmazható energiahatékonysági és karbantartási költségcsökkentő tényezők mélyére. Ezután pedig Nyirő Ferenc, a Kontron Hungary Kft. ipari digitalizáció üzletág vezetője szembesít előadásában a valósággal, majd dedikált kerekasztal foglalkozik a témával Ács István, a Bosch Rexroth Kft. üzletfejlesztési menedzserének moderálásával, az alábbi szakemberek részvételével:
- Göntér Csaba, Plant Manager, Feintool System Parts Tokod Kft.
- Dr. Hajnáczki Sándor, EHS Manager, Bridgestone Tatabánya
- Nagy József, Country Manager, Lenze Hungary
- Wei Zifeng, Vice President - Business & Marketing Department, Intretech Hungary
Kitörési pontok
Az utolsó szekcióban a szektor potenciális kitörési pontjai, az akkumulátorgyártás és a hadiipar új lehetőségeit vitatják meg a szakértők. Előbb Gábor Zoltán, a Deloitte partnerének moderációja mellett Wolf Csaba, a SEMCORP Hungary Kft. alelnöke és Szilágyi Balázs, a Contemporary Amperex Technology Co., Limited közügyekért felelős vezetője értekezik akku témában, majd a védelmi iparé lesz a főszerep. A nap záró kerekasztalában az alábbi szakemberek világítanak rá a legérdekesebb aspektusokra:
- Bálind János, ügyvezető igazgató, Bálind Kft.
- dr. Fellegi Áron, igazgatósági elnök, HypeX Consulting Zrt. (korábbi Euroatlantic)
- Győri Imre, ügyvezető igazgató, Magyarmet Finomöntöde Kft.
- dr. Németh Gergely, vezérigazgató, Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI)
- dr. Stukovszky Tamás, vezérigazgató helyettes, Védelmi Beszállítói Ügynökség Zrt. (VBÜ)
Moderátor: Pomázi Gyula, innováció hasznosítási szakértő
A konferencia második napja igazi csemegét kínál az érdeklődőknek: gyárlátogatásokra kerül sor az AUDI HUNGARIA Zrt., a Dana Győr Driveline és a Rába Nyrt. üzemeiben. Ez egyedülálló lehetőség arra, hogy a résztvevők első kézből tapasztalhassák meg a modern autógyártás folyamatait és technológiáit.
Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget, hogy első kézből értesüljön a járműipar legújabb trendjeiről és kihívásairól! Regisztráljon most a Portfolio-MAGE Járműipar 2025 konferenciára, és legyen részese az autóipar jövőjét formáló beszélgetéseknek!
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Történelmi jelentőségű légicsatát videóztak a NATO egyik legerősebb tagjánál - Hatalmasat villantott a Kizilelma
Új lehetőségeket nyit meg a haderőfejlesztésben.
Orosz csodafegyvert vásárolna a világ legnépesebb állama - Ezen biztosan ki fognak akadni nyugaton
Az orosz hadiipar zászlóshajóira fáj a foga a feltörekvő hatalomnak.
Tiltott, első világháborús vegyi anyagot vethetett be a hatóság az EU-tagjelölt országban
Sokaknál elhúzódó, súlyos tüneteket okozott.
MNB: itt a fordulat a vállalati hitelkeresletben, de nem a beruházások miatt
Közzétette hitelezési felmérésének eredményeit a jegybank.
Különleges kötvényaukciókra és devizaswap-tenderekre készül az MNB – itt a bejelentés
A monetáris transzmisszió hatékonyságát akarják javítani.
Folytatódott a trend: ötödik éve nő a Mastercard Digitális fizetési Indexe
Mérsékelt erősödéssel, 63 ponton áll Magyarország.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!




