2025 számos új kihívással sokkolta már eddig is a hazai kkv szektort. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ennek ellenére ne kínálkoznának megbízható lehetőségek, amelyek kapaszkodót nyújthatnak ezekben a bizonytalan időkben.
A Portfolio és a KAVOSZ közös országos rendezvénysorozata 15 magyarországi városba látogat el, és pontosan azt célozza, hogy számba vegye azokat az eszközöket, amelyek új perspektívát nyújthatnak a magyar mikro-, kis- és középvállalatok számára működésük stabilitásának megőrzése, valamint versenyképességük növelése céljából.
A roadshow Debrecenben folytatódik, ahol az érdeklődők első kézből kaphatnak információkat a legaktuálisabb támogatásokról és fejlesztési irányokról.
Kiemelt témák:
- Tőkefinanszírozás hazai vállalkozásoknak – a Demján Sándor Tőkeprogram szerepe a növekedési pályán
- Lépéselőnyben a kicsik – A Széchenyi Kártya Program kockázatvállalása a kisvállalkozások stabil fejlődéséért
- Finanszírozási döntések a gyakorlatban – hitel, tőke vagy kombinált konstrukció?
- Kedvezményes források, valós lehetőségek – hogyan egészítik ki egymást a támogatott és a banki finanszírozások?
- Az első lépéstől a tőzsdéig – finanszírozási útvonalak a kkv-k előtt
- Szerződéses, jogi és szervezeti feltételek – mire van szüksége a befektetőnek és hogyan érdemes felkészülni?
Előadók:
Ádám Imre, VOSZ, elnökhelyettes
dr. Balog Ádám, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, alelnök, KAVOSZ Zrt., igazgatóság elnöke
Balogh Károly, VOSZ Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezete elnök, Karsol, ügyvezető
dr. Bánfi Zoltán, MKIK Tőkealap-kezelő Zrt., vezérigazgató, igazgatósági tag
Kovács Bálint, Stradamus Zrt., igazgató/partner
Madár István, Portfolio Csoport, vezető elemző
Miklóssy Ferenc, Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, elnök
Nagy Péter Gábor, Budapesti Értéktőzsde, igazgató
Tóth Kata, Portfolio Csoport, konferencia projektvezető
Következő helyszínek, időpontok:
- október 21. Szolnok
Ne maradjon le a debreceni rendezvényről – regisztráljon még ma!
Címlapkép forrása: Portfolio
Besokallt a brit hírszerzés: elvágják az amerikai missziót - Úgy látják, Donald Trump túlzásba esett
Szerintük az amerikai elnök nemzetközi jogot sért.
Ítéletet mondott a Kúria az Airbnb-rendeletről - Úgy néz ki, pont került az ügy végére
Megszületett a végleges döntés.
Súlyos felvétel: épphogy elkészült, máris összeomlott a grandiózus Hongki híd
Szerencsére a hatóságok még időben léptek.
Orban Viktor belengette: jön egy újabb 80 milliárd forintos csomag
Több fontos témáról beszélt a miniszterelnök.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Visszatért Európába egy rég elfeledett, szörnyű betegség - Azonnali kezelés nélkül majdnem mindig halálos
Jelenleg élő orvos ilyet még nem látott.
Ez már szinte hadüzenet: megérkezett Trump repülőgép-hordozója, komoly veszélybe került Putyin barátja
Folyamatosan eszkalálódik a helyzet.
100 000 forint ingyen? Black Friday és személyi kölcsön: Íme a CIB bomba ajánlata
2025 novemberében bomba ajánlattal érkezett a CIB Bank: 100 000 forint jóváírást kaphatnak azok, akik november 30-ig Előrelépő Személyi Kölcsönt igényelnek, és megfelelnek a promóció felt
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod




