Az orosz hadiipari komplexum növekedése, amely 2022 óta teljes gőzzel dübörgött, lényegében összeomlott. Pedig a háború kezdete óta az állami védelmi megrendelésekre fordított, rendkívül magas kiadások miatt eddig a gazdaság egyik fő hajtóerejének számított.
A Roszstat adatai szerint a háború kezdete óta először stagnáltak vagy zsugorodtak a hadiiparhoz kapcsolódó ágazatok,
amelyek addig majdnem három éven át két számjegyű növekedést produkáltak.
Például az "egyéb közlekedési eszközök" (ide tartoznak a harckocsik és a gyalogsági harcjárművek) gyártása szeptemberben már csak 6%-kal növekedett, míg egy hónappal korábban még 61,2%-os éves emelkedésben volt.
Szeptemberben a teljes orosz védelmi-ipari komplexum (VPK) növekedési üteme megtorpant: augusztus 2,4%-áról 0,4%-ra esett vissza. Orosz bankárok szerint a feldolgozóipari gondok mögött költségvetési korlátok állnak. Úgy vélik, a negyedik negyedévben kiadáscsökkentés jöhet az állami büdzsé céljainak teljesítése érdekében, ami a gazdaság "túlhűtéséhez" vezethet.
Emellett ennél nagyobb gazdasági sokkot is valószínűsítenek az Egyesült Államok új szankciói miatt is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Háború és béke: kezdődnek az újabb orosz-amerikai tárgyalások
Nem törölték a Budapestre tervezett találkozót - mondta Dmitrijev.
Meglátogatta a frontot az orosz vezérikari főnök, nagy sikerekről beszélt
Valerij Geraszimov megnézte a katonákat.
Újabb magyar városban nyílhat McDonald's, megosztja a hír a lakosságot
A diákmunkásoknak biztosan jó lenne.
Olasz külügyminiszter: Nem telepítünk légvédelmi rendszert Ukrajnába
A béke pártján állnak, mint fogalmazott.
Sorra döntik a rekordokat a világ hedge fundjai, nagyon jó évük van
Szeptember végén 8464 fedezeti alapot tartottak nyilván.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

