Új  áttörés a fronton: két falut is elbuktak az ukránok, orosz bekerítéstől kell tartani
Globál

Új áttörés a fronton: két falut is elbuktak az ukránok, orosz bekerítéstől kell tartani

Portfolio
Oroszország vasárnap bejelentette, hogy jelentős előrenyomulást ért el Ukrajna délkeleti részén, a Zaporizzsjai területen: az orosz védelmi minisztérium közlése szerint elfoglalták Mala Tokmacskát és Rivnopillját is - írta meg a Reuters. A művelet része annak az offenzívának, amelynek célja a teljes Zaporizzsjai terület feletti ellenőrzés megszerzése.

A front déli szakaszán az orosz hadsereg az elmúlt hetekben fokozatosan haladt előre: június vége óta legalább 30 kilométerrel tolta ki állásait a Dnyipropetrovszki és a szomszédos Zaporizzsjai régiók határvidékén. A most elfoglalt települések egyben azt is jelentik, hogy Huljajpole és Orikhiv déli városainál orosz bekerítési kísérlet is fenyeget.

Orosz közlések szerint Moszkva már a Zaporizzsjai terület 75%-át uralja. Ez alapján Ukrajna továbbra is mintegy 7000 négyzetkilométert tart ezen a frontszakaszon, beleértve Zaporizzsja városát is, amelynek háború előtti lakossága meghaladta a 700 ezer főt. A kevesebb élőerővel rendelkező ukrán hadsereg számára egyre nehezebb egyszerre tartani a Donyecki térség kulcspontjait és stabilizálni a többi frontszakaszt a folyamatos orosz tüzérségi és dróntámadások ellen.

Jelenleg Oroszország körülbelül

Ukrajna 19%-át tartja ellenőrzése alatt, mintegy 115 500 négyzetkilométert

- ami viszont mindössze egy százalékkal több, mint két évvel ezelőtt.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Ez is érdekelhet