Globál

Elbukni látszik az egyedülálló demokratikus kísérlet: most jön a kegyelemdöfés

2024. október 05. 15:00 | Kiss Csaba

Elbukni látszik az egyedülálló demokratikus kísérlet: most jön a kegyelemdöfés

Az „arab tavaszt” követően az arab világ demokratizálódásának nagy reménysége volt az észak-afrikai, csaknem 12 milliós ország, Tunézia, ahol a 2010-es évek közepén rövid időre valóban létre tudott jönni egyfajta – igaz, ingatag – plurális demokrácia. Az igazi népképviseleti hagyományok hiánya és a megoldhatatlannak tűnő gazdasági problémák azonban kikezdték a rendszert, és 2019-ben nagy erővel tört be egy addig a politikán kívüli szereplő, Kaisz Szaíd. Az új elnök rövid időn belül belekezdett a jogállami vívmányok leépítésébe, és mostanra autoriter hatalmat épített ki. Vasárnap elnökválasztást tartanak Tunéziában, ahol Szaíd és egy áljelölt mellett egyetlen valódi kihívó indul, akit azonban pár héttel a voksolás előtt börtönbe vetettek. Nagyon úgy tűnik ezért, hogy a választás csak színjáték lesz, melynek célja Szaíd tekintélyuralmi rendszerének népi legitimálása.

Újabb potenciális Hezbollah-vezért likvidált Izrael

2024. október 05. 14:22 | Portfolio

Újabb potenciális Hezbollah-vezért likvidált Izrael

Meg nem nevezett izraeli források a Sky News Arabia szerint a Hezbollah terrorszervezet vezetőjének, Haszan Naszrallahnak a feltételezett utódját ölték meg Bejrút déli külvárosaira mért súlyos légicsapásban csütörtökről péntekre virradó éjszaka - írja a Times of Israel.

Google Trends: nézd meg, mik a legfelkapottabb témák a neten!

2024. október 05. 13:01 | Portfolio

Google Trends: nézd meg, mik a legfelkapottabb témák a neten!

Az internetes keresések jól tudják tükrözni, hogy egyes témákkal kapcsolatban mekkora az emberek általános érdeklődése. Egy-egy váratlan esemény, felröppenő hír nagy kiugrásokat eredményezhet a témával kapcsolatos kifejezések kereséseiben. A Google Trends felülete lehetőséget nyújt a világban zajló dolgok felfedezésére, valamint ha kész hipotéziseink vannak egy témával kapcsolatban, valós adatokkal tudjuk őket összevetni. A felület nyár végén megjelenő új frissítésével pedig minden eddiginél hatékonyabban tudjuk ezt megtenni. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan használhatod ki a megújított felület lehetőségeit.

Washington szerint hazugságok terjengenek a libanoni invázió kapcsán

2024. október 05. 10:37 | Portfolio

Washington szerint hazugságok terjengenek a libanoni invázió kapcsán

Amos Hochstein, az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. A diplomata hangsúlyozta, hogy csak tárgyalásos úton lehet tartós megoldást elérni a térségben - írta a Times of Israel.

Elmondta Donald Trump, szerinte mit kéne csinálnia Izraelnek

2024. október 05. 08:42 | Portfolio

Elmondta Donald Trump, szerinte mit kéne csinálnia Izraelnek

Az Egyesült Államok korábbi elnöke, Donald Trump határozott álláspontot fogalmazott meg Izrael és Irán konfliktusával kapcsolatban egy észak-karolinai kampányrendezvényen. A republikánus politikus szerint Izraelnek csapást kellene mérnie Irán nukleáris létesítményeire, válaszul az iszlám köztársaság legutóbbi rakétatámadására.

Több amerikai államban megtiltanák a szavazást a nem állampolgároknak, pedig ez már most is törvénytelen

2024. október 04. 21:34 | Portfolio

Több amerikai államban megtiltanák a szavazást a nem állampolgároknak, pedig ez már most is törvénytelen

Az Egyesült Államokban nyolc állam készül alkotmánymódosításra, amely megtiltaná a nem állampolgárok szavazását, annak ellenére, hogy ez már jelenleg is törvénybe ütközik. Kritikusok szerint ez a lépés Donald Trump és a republikánus szövetségesei stratégiájának része, amellyel előre megkérdőjelezik a november 5-i elnökválasztás eredményét, amennyiben Trump ismét vereséget szenvedne.

Helyhatósági választást tartanak Bosznia-Hercegovinában vasárnap

2024. október 04. 20:45 | MTI

Helyhatósági választást tartanak Bosznia-Hercegovinában vasárnap

Helyi önkormányzati választást tartanak vasárnap Bosznia-Hercegovinában, az országos választási bizottság pénteki tájékoztatása szerint viszont a pénteki heves esőzések és áradások olyan súlyos károkat okoztak egyes településeken, hogy ott elhalaszthatják a voksolást.
A helyhatósági választáson 110 párt és 58 koalíció vesz részt, a több mint 26 ezer jelölt 142 település 3200 képviselői helyéért verseng.

Kiakadt a Nyugatra Zelenszkij, oda a legrégebb óta kitartó erődváros - Híreink az ukrajnai háborúról pénteken

2024. október 04. 19:41 | Portfolio

Kiakadt a Nyugatra Zelenszkij, oda a legrégebb óta kitartó erődváros - Híreink az ukrajnai háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az ország nyugati szövetségesei szándékosan nyújtják el a fegyverek leszállítását. Kijev is elismerte: két évnyi ostrom után kivonultak a Donyeckben található Vuhledárból. A városból az orosz bombázások után semmi nem maradt. Az orosz csapatok mindeközben lassan, de biztosan törnek előre a donbaszi front más szakaszain is. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb részleteivel.

Megjött az új majomhimlő-teszt

2024. október 04. 19:09 | Portfolio

Megjött az új majomhimlő-teszt

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) jóváhagyta az első diagnosztikai tesztet az mpox (korábban majomhimlő) vírus kimutatására. A teszt lehetővé teszi a gyorsabb és pontosabb diagnózist, ami kulcsfontosságú lehet a járvány terjedésének megfékezésében, különösen az afrikai országokban, ahol a betegség a legsúlyosabban érint - számolt be a Deutsche Welle.

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

2024. október 04. 19:01 | Portfolio

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az Egyesült Államok bejelentése szerint Izrael "napokon belül" megindíthatja az Irán elleni válaszcsapást, miközben az IDF alakulatai tovább harcolnak Libanonban. Jeruzsálem szerint folyamatosan hullanak a Teherán által támogatott terrorszervezetek vezetői, de az izraeli veszteségek is megugrottak. Jemen a vörös-tengeri hajózási útvonalak ellen intézett támadások felpörgetésével fenyeget. Cikkünk folyamatosan frissül az közel-keleti konfliktus legújabb híreivel.

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít