Globál

Parlamenti verekedésbe torkollt a vita, végül elfogadták a putyini mintájú ügynöktörvényt az EU-tagjelölt országban

Parlamenti verekedésbe torkollt a vita, végül elfogadták a putyini mintájú ügynöktörvényt az EU-tagjelölt országban

Grúz parlamenti képviselők kedden összeverekedtek a „külföldi ügynökökről” szóló törvénytervezetet harmadik olvasatban történő elfogadásának vitáján. A kormánypárti többség végül megszavazta a javaslatot, amely megakaszthatja a csatlakozási folyamatot a tavaly decemberben EU-s tagjelölti státuszt kapó Grúziában.

Teljes kudarc a béketeremtés, súlyos jelentést tettek közzé

Teljes kudarc a béketeremtés, súlyos jelentést tettek közzé

Elérte a 75,9 milliót 2023 végére a világ különböző konfliktuszónáiban – főleg Szudánban, Gázában és Kongóban – a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő és saját hazájukban menedéket kereső, belső menekültek száma, ami történelmi rekord – írta kedden közzétett éves jelentésében a genfi székhelyű, belső migrációt megfigyelő nemzetközi központ (IDMC). Jan Egeland, az IDMC-t 1998-ban létrehozó Norvég Menekültügyi Tanács (NRC) főtitkára kiemelte, hogy korábban még soha ennyi belső menekültet nem regisztráltak, ami a konfliktusmegelőzés és béketeremtés kudarcát jelzi.

ISW: már jól látszik, mit is akarnak elérni az oroszok a harkivi offenzívával

ISW: már jól látszik, mit is akarnak elérni az oroszok a harkivi offenzívával

Az Institute for the Study of War (ISW) amerikai védelmi elemzőintézet hétfői jelentésében részletesen ismertette a Harkiv megyében zajló orosz offenzíva történéseit. Az ISW szerint az orosz erők taktikailag jelentős eredményeket értek el Harkiv városától északra és északkeletre. Az elsődleges célnak ugyanakkor most nem az tűnik, hogy mélyebben hatoljanak be Harkiv megyébe, hanem hogy gyorsan „pufferzónát” hozzanak létre az orosz–ukrán határnál.

Putyin gazdasági háborúra készül, ezt üzeni a személycsere az amerikaiak szerint

Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője, Vedant Patel, szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök az új védelmi miniszter kinevezésével, aki civil közgazdász, kétségbeesetten igyekszik támogatni az ukrajnai inváziót, célja a gazdasági háborúra való felkészülés és a védelmi költségvetés hatékonyabb felhasználása.

Addig támogatják Ukrajnát a nyugat-európai országok, ameddig kell

Addig támogatják Ukrajnát a nyugat-európai országok, ameddig kell

Olaf Scholz német kancellár hétfőn Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia kormányfőjével együtt további támogatást ígért Ukrajnának addig, ameddig kell. A német vezető azt is hangsúlyozta, hogy az orosz várakozások ellenére az EU és a NATO egységesebb Ukraja ügyében, mint valaha.

Taktikai sikert arattak az oroszok Harkivnál, kiderült, miért kellett távoznia Sojgunak – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Taktikai sikert arattak az oroszok Harkivnál, kiderült, miért kellett távoznia Sojgunak – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Megszólalt a kijevi katonai irányítás a harkivi offenzívával kapcsolatban, amelyben elismerték, hogy az oroszok taktikai sikereket értek el a Vovcsanszkért vívott harcban – írja az Ukrajinszka Pravda. Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) elemzőház Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter menesztése és Andrej Belouszov gazdaságpolitikus kinevezése kapcsán azt írta, Putyin elhúzódó háborúra készülhet, ezért a háborúra akarja mozgósítani a gazdaságot, és fel akarja pörgetni a hadiipart. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.

Szerbia továbbra sem hajlandó szankciókat bevezetni Oroszország ellen

Szerbia továbbra sem hajlandó szankciókat bevezetni Oroszország ellen

Szerbia tiszteletben tartja a nemzetközi jogot és az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) minden tagországának területi integritását, így Ukrajnáét is, kiáll Kijev mellett, ugyanakkor továbbra sem vezet be szankciókat Oroszország ellen - jelentette ki Milos Vucevic szerb miniszterelnök hétfőn Belgrádban, ahol találkozott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel.

Hirtelen a felére csökkentette az ENSZ a gázai konfliktusban meghalt nők és gyerekek számára vonatkozó becslését

Hirtelen a felére csökkentette az ENSZ a gázai konfliktusban meghalt nők és gyerekek számára vonatkozó becslését

Az ENSZ váratlanul és magyarázat nélkül felülvizsgálta és nagyjából a felére csökkentette a Gázai övezeti izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban meghalt nők és gyermekek helyi beszámolókon alapuló becsült számát, miközben összességében az életüket vesztők számán nem változtatott. Erre felfigyelt hétfőn az izraeli média.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.