Ezek a hipermodern épületek hozzák el Budapest jövőjét
Budapest ONE (Futureal)

K27 - Kerepesi Business Center (Raiffeisen Evolution)

Váci út- Róbert Károly körút sarka (HB Reavis)
Júniusban jelentette be a HB Reavis, hogy a közeljövőben tervezett nagyléptékű irodafejlesztéséhez 3 hektár nagyságú telkeket vásárolt a XIII. kerületben, a Váci út, a Róbert Károly Körút és az Árboc utca által határolt területén. A telkek megvásárlásával a vállalat több mint 120 ezer négyzetméternyi bruttó bérbeadható területtel rendelkező budapesti irodafejlesztését készíti elő. Bár az irodafejlesztés kapja majd a legnagyobb hangsúlyt, fontos szolgáltató funkciója is lesz az épületegyüttesnek, amelyet izgalmas közösségi terek vesznek majd körül.A fejlesztés megvalósulásával a mai nemzetközi elvárásoknak megfelelő, a szolgáltató és közösségi funkciókkal szerves egységet alkotó buszpályaudvar kerül megépítésre. A fejlesztésbe szervesen illeszkedő utasváró és bérletpénztár mellett éttermek, kávézók, és egyéb üzletek kapnak majd helyet. Terveink szerint az átutazók, az irodákban dolgozó emberek, illetve a fejlesztés közvetlen környezetében élő lakosok is kényelmesen fogják tudni megoldani a napi bevásárlásukat a komplexum földszintjén. A HB Reavis egy ikonikus épületegyüttest szeretne megvalósítani, amire minden lehetősége megvan, mivel az említett terület része Budapest kevés magas házas övezeteinek.
Ecodome (B&L Estates)
Új, 5000 négyzetméter alapterületű zöld irodaházat húznának fel az I. kerületben - legalábbis erről tanúskodik az Ecodome hirdetése. Az építési telek a Déli pályaudvar szomszédságában, a Mészáros utca és a Pálya utca között helyezkedik el, nem olyan régen (2012-ben) pedig még egy egyemeletes, meglehetősen rossz állapotú ház állt rajta. A projekt irodaház.info-s adatlapja szerint 2015 szeptemberében kezdődhet meg az építkezés, a befejezés pedig 2016 decemberében várható.
Telekom székház (WING)
Májusban számoltunk be arról, hogy a Magyar Telekom eladja legfontosabb ingatlanjait, és a működését egy új székházban vonja össze, amelyet 2018-tól bérelni fog. Az új központot a WING építi fel, ráadásul az ingatlanfejlesztő a megüresedő Telekom-ingatlanok közül a 3 legfontosabbat meg is veszi. A tranzakció a budapesti ingatlanpiac szempontjából kiemelkedően fontos, hiszen a Fradi-stadion mellett felépülő komplexum lesz Magyarország eddigi legnagyobb, egy épülettömbben realizálódó irodafejlesztési projektje a maga 55 ezer négyzetméterével.Bartók Udvar II. ütem (InfoGroup)

Eddig megúsztuk, de már látszik, hogyan döntheti be Donald Trump a világgazdaságot
Köhög a növekedés motorja, mert homokot szórtak bele.
18 év után először tüdőpestisbe halt bele egy arizonai lakos
A "fekete halál" ma már rendkívül ritka betegség.
Ejtették a vádat az orvos ellen, aki sóoldatot adott be a Covid-oltások helyett
Megsemmisítette a vakcinákat.
"Arcátlan és tiszteletlen": így jellemezte a vámfenyegetést az EP kereskedelmi bizottságának vezetője
Azonnali lépéseket sürget.
Trump váratlan bevándorlási fordulata: mégis kellenek az emberek Amerikának?
Donald Trump meglepő kijelentést tett a Fox Newsnak adott interjújában!
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?