Elárasztják jövőre az új lakások Budapestet
Nagyobb társasházak, emelkedő lakásárak
Míg 2016 augusztusában 7970 lakásról lehetett tudni 259 projektben, addig 2016 novemberében már 10 760 lakás állt a vásárlók rendelkezésére, összesen 322 helyszínen. Ez egyébként azt is jelenti, hogy az újabban tervezett projektek több lakást tartalmaznak, a korábbi 30-ról 33 lakásosra nőtt a fejlesztések során építendő társasházak átlagmérete.Nem csak a projektekben, hanem az egyes lakások alapterületében is változás következett be. A kínált új lakások mérete egy év alatt 5 százalékkal - 61-ről 64 négyzetméteresre - nőtt, a jellemző átlagárak viszont 34-gyel, ami 27 százalékos tiszta áremelkedésnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy míg 2015 végén még 32 millió forint alatt volt egy átlagos budapesti új lakás, addig 2016 végére már a 42 millió forintot is meghaladta.

Tömegével indulnak a fővárosi fejlesztések
Jelenleg Budapesten kevesebb mint 450 olyan új lakás van, amit már átadtak de még nincs meg a tulajdonosa, vagyis a legtöbb lakást már azelőtt eladják, hogy befejeződne az építkezés. Mindez jól mutatja, hogy még idén is erős keresleti volt az új lakások iránt, ami kedvezett a fejlesztések beindulásának.A most zajló építkezések alapján jövő nyárig még egyszer annyi lakás épül fel, mint ami most a vásárlók rendelkezésére áll, az igazi áttörés azonban 2017 utolsó negyedévétől várható. Akkorra tehető ugyanis az idén elkezdett lakások többségének az átadása, ami mintegy 1200 lakás megjelenését hozhatja a piacon. A pozitív trendek pedig a jövőben is folytatódhatnak, a már most bejelentett fejlesztésekkel együtt 2018-ban is több ezer lakás átadására van kilátás Budapesten. A növekedést egyébként az mutatja legjobban, hogy 2015 év végéhez képest egy év alatt közel ötszörösére emelkedett a leköthető lakások száma.

Évtizedes egyezséget hágott át az izraeli miniszter, majd kiállt Gáza teljes elfoglalása mellett
Nemzetközi szervezetek szerint még mindig nincs elég segély az övezetben.
Sok mindenről árulkodik, miként néz ki egy jegybank épülete? Az USA a Parkinson-törvény áldozatává válhat
Különböző intézmények gyakran éppen akkor építenek extravagáns székházakat, amikor hanyatlani kezdenek.
Korábbi embere figyelmeztette Trumpot: "az Epstein-ügynél is nagyobb felháborodást fognak kiváltani, ha nem lépnek"
Nem lesz jó vége a vádaskodásnak?
Nemcsak a nyár lehet szeszélyes: van, ahol éppen a 40 centis hó döntött rekordot
A '80-as évek óta nem volt ilyen durva havazás.
Egyértelműen érezhető az Otthon Start hatása: rekordot döntött a keresés
3 éves csúcs dőlt meg.
Kiderült, 200 millió dolláros bálterem készül a Fehér Házban: durván kiakadtak Donald Trump kritikusai
8400 négyzetméter lesz az alapterülete.
Számos kártyát kijátszhatott volna az EU Trump ellen, de az USA-val kapcsolatos félelme erősebb volt
Az EU nagy aggodalma, hogy a jelenlegi veszélyes geopolitikai helyzetben elveszítheti az USA által biztosított védelmet.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.