Nem csak rémtörténetek vannak a lakáspiacon
Ezért is szoktuk minden esetben hangsúlyozni, hogy kiemelten fontos a háttérinformációk beszerzése egy adott fejlesztő vagy kivitelező cégről. Ebből ugyanis kiderül, hogy hány lakást épített eddig, van-e tapasztalata az aktuálisan hirdetett lakásszámú épület felhúzásában. Szintén érdemes utána nézni, hogy a korábban felhúzott lakásait milyen minőségben készítette el, illetve korábbi vevőkkel beszélve, nekik milyen tapasztalataik voltak a beruházóval.

Sok fejlesztő azért a mostani időszakban is törekszik a minőségre, és igyekszik megtalálni a megfelelő szakembereket. De a kötbér fizetésétől sem mindenki riad vissza, tudunk olyan projektről, ahol a beruházó annak ellenére sem csapja össze a munkák befejezését, hogy már régóta lejárt a még kötbérmentes csúszás határideje. Ráadásul igyekszik teljesíteni a vevők külön kívánságait is, akik - korábbi negatív példát bemutató írásunkkal szemben - egyedi burkolatot is választhattak az új otthonukhoz. Szerencsére ilyen történetből is sok akad.
Sok fejlesztő tehát alapvetően jó szándékkal közelít az ügyfeleihez, és nem átverni akarja őket, hanem elégedett vevőket akar maga után hagyni. Esetükben is vannak azonban nehézségek. A csúszások a mostani piaci helyzetben nem meglepőek, akármennyire is felkészült egy beruházó, vagy épített több száz lakást korábban, ezt a fajta környezetet senki sem láthatta előre. A munkaerőhiány miatt jóval nehezebb szakembert találnia, miközben a rendeléseket az építőanyag gyártók is sok esetben csak lassan tudják teljesíteni. A csúszás a fejlesztőnek sem érdeke, még a kötbér megfizetése nélkül is az idő pénz alapon komoly hátrányt jelent számára.

A fejlesztőt is átverhetik
A minőségre ettől függetlenül figyelni kell az építkezés során vevőként nekünk is, sok esetben ugyanis a fejlesztő ugyan megbízható, de nem ő építi meg a lakásunkat, azt kiadja alvállalkozóknak, akik a beruházót is átverhetik. Nem a megbeszélt anyagot építik be, vagy mondjuk hanyagul húzzák be a vezetékeket a falba. Sok esetben az ilyen hibákra csak később derülhet fény, ami jelentős bosszúságokat okozhat. Ugyanakkor egy megbízható fejlesztő ilyenkor sem fut el a problémák elől, és általában a hiba javításra is kerül, sőt többségében egy körültekintő vállalkozó maga is észre veszi ezeket.Az eddig rémtörténetekkel tehát a cél nem az elrettentés volt az új lakás vásárlástól, hiszen a megbízható fejlesztők is ott vannak a piacon, a tanulságos történetek azonban ráirányítják a figyelmet arra, hogy fontos a körültekintés.
Miért fontos figyelni?
Az új lakást vásárlóknak akkor van a legegyszerűbb dolguk, ha egy már teljesen elkészült projektben vásárolnak otthont, amit már bejárhatnak, biztosan megvannak a szükséges engedélyei. Ma azonban az új lakások legtöbbször a tervező asztalról kelnek el, ami azt jelenti, hogy a vevők valami olyanra kötnek szerződést, ami fizikai valójában még egyáltalán nem létezik. Ez pedig nagy kockázatot hordoz magában, hiszen milliókat fizetünk ki, mielőtt tudnánk, hogy biztosan a megfelelő minőségben elkészül a lakásunk. Emiatt a vásárlás hatalmas bizalmat feltételez a fejlesztő felé, éppen ezért fontos, hogy nagyon-nagy alaposan megnézzük, hogy kit választunk.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
LNG-piaci földrengés: a brit kormány kirántotta a pénzt a Total megaprojektje alól
Európa ellátásában fontos szerepet kapott volna.
Európai körútra kelt Volodimir Zelenszkij – Még vannak "kemény kérdések", melyeket tisztázni kell a békéhez
Minden nagyon konstruktív volt Floridában.
Kiderült: teljes katasztrófa az Ukrajnának átadott amerikai csodafegyver, már ki is vonták a forgalomból
Csalódást okozott az amerikai hadiipar fényes üdvöskéje.
Ezért jön Magyarországra az ázsiai nagytőke
A Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértőit kérdeztük.
"Minden fővállalkozót előveszünk" - Lázár János követeli, hogy fizessék ki az alvállalkozókat
Általános vizsgálatot rendel el a miniszter.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

