Digitalizáció és fenntarthatóság – erre a két témára összpontosított az idei Bauma, ahová több mint félmillió iparági szakembert vártak. A szakvásáron 614 ezer négyzetméteren 60 országból több mint 3100 szakmai kiállító volt jelen, a Peri egy 4200 négyzetméteres kiállítással várta az érdeklődők százezreit.
A Peri újdonságai
- Vasbeton gyártás: A PERI az idei Baumán mutatta be először a vasbetonszerkezetek digitális tervezésére és gyártására alkalmas MESH technológiát, mely automatizált folyamattal gyártja a korábban kézzel készített, bonyolult vagy íves vasbeton hálókat. A MESH háromdimenziós rácsszerkezete egyszerre szolgál zsaluzatként és vasalatként, melyet speciális betonkeverékkel töltenek fel. Ezzel a módszerrel összetett formák és szerkezetek zsaluzás nélkül, költséghatékonyan hozhatók létre. A robotok által támogatott technológiát az ETH Zürich-nél fejlesztették ki, és 2018 óta a PERI-vel és a Sikával partnerségben alkalmazzák.
- 3D betonnyomtatás: A PERI a számos európai és amerikai 3D nyomtatási projektet követően a Bauma kiállításon élőben is bemutatta a nyomtatási folyamatot és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatási portfóliót. A 3D betonnyomtatás egyik nagy előnye, hogy a nyomtató segítségével a betonszerkezet gyorsan és olcsón, zsaluzás nélkül hozható létre. Emellett a betonból nyomtatott újszerű felületű, formájú és színű szerkezetek nagyfokú tervezési szabadságot adnak az építészeknek.
- Szenzortechnológia: A Baumán bemutatták a hagyományos betonozást segítő PERI InSite Construction mérőeszközt is, melynek szenzorai a beton hőmérsékletének, nyomásának és érettségének vizsgálatát teszi lehetővé. A valós idejű adatok segítenek felelős döntést hozni a betonozás során olyan helyzetekben is, ahol hiány van a magasan képzett munkavállalókból és kevesebb a betonozási tapasztalat. A technológia fenntarthatóság szempontjából is meghatározó, mivel segítségével a módosított és adaptált betonkeverékek adatait is könnyen ki lehet elemezni.
- Állványzatok: A Bauma idei állványozási újdonsága az STS 300 emelőlift, mely kifejezetten a PERI UP állványkészlethez lett kifejlesztve, az anyagok függőleges, valamint vízszintes szállítását lehetővé téve az állványon. Ez nemcsak nagyobb munkabiztonságot és kevesebb emberi erőforrás igényt jelent, de használatával jelentős költség- és időmegtakarítás érhető el. A termékek mellett az állványok szerelését segítő digitális alkalmazások a 3D vizualizáció segítségével támogatják az állványtervezést akár élőben, az építkezés valós helyszínére vetítve.
Globális trendek
A Peri újdonságaival és az iparág előtt álló változásokkal kapcsolatban Michel Seegerrel, a Peri Digitális Termékek és Szolgáltatások divízió vezetőjével beszélgettünk.
A Peri idén nagy hangsúlyt fektetett a különböző digitális megoldások bemutatására. Hogyan sajátíthatják el az építőipari munkások az olyan technológiák működését, mint a különböző szenzorok és a kiterjesztett valósághoz szükséges programok?
Különbséget kell tenni a különböző eszközök között. Vannak olyanok, amelyek használata szinte magától értetődő, ezek közé tartoznak a kiterjesztett valósághoz kapcsolódó készülékek és szoftverek. A programokban használt modellek létrehozása már más kérdés, ezeket jellemzően képzett mérnökök állítják össze, de kisebb tárgyakat bárki képes beszkennelni egy iPad segítségével. Természetesen részletes használati útmutatóval látjuk el ezeket a termékeket, de tapasztalatunk szerint a készülékek és a szoftverek használata gyorsan elsajátítható mindenki számára.
Vannak azonban olyan eszközeink is, amelyek kezelése komoly szakértelmet igényel, ilyenek például a betonozási folyamatot támogató szenzorok. A technikai berendezések használata önmagában nem nagy kihívás, de a biztonságos üzemeltetéshez elengedhetetlen bizonyos fokú anyagismereti képzettség. Az ilyen termékek esetében természetesen átfogó képzést nyújtunk az ügyfeleknek, de tapasztalataink alapján egy-két projekt után a legtöbben már magabiztosan használják a berendezéseket.
Amikor robotizációról van szó mindig felmerül az emberi munka szükségességének kérdése. Mit mondana azoknak, akik szerint a jelenlegi tendenciák előbb utóbb az építőipari munkások háttérbeszorulását fogják eredményezni?
Szerintem ez az érvelés megfordítható, a digitális megoldások és az automatizáció teszik vonzóvá az építőipart a fiatalok számára. Az igazság az, hogy hatalmas nehézséget jelent az építőipar számára a több ezer üresen álló pozíció betöltése, szó sincs arról, hogy létező munkahelyeket szüntetne meg az automatizáció. Ma már szinte lehetetlen kőműveseket és más építőipari munkásokat találni, ez az igazi probléma amire megoldást nyújt a digitalizáció. Nem csak a vállalatokat mentik meg az új megoldások, széles réteg számára teszik lehetővé az építőipari állásokat betöltését.
Több nagyobb projektet is láttunk például Németországból és Dél-Koreából. Vannak olyan régiók vagy államok, ahol különlegesen nagy a nyitottság a már említett innovációk felé?
Izraelben és számos ázsiai országban nagy igény mutatkozik, de számos amerikai vállalat is a legnagyobb fejlesztők között van, az elmúlt 5 nap fényében azt mondanám, hogy az érdeklődés globális. Nem lehet azt mondani, hogy csak a fejlett országok kísérleteznének az új megoldásokkal, bár tény, hogy egyes régiók jobban állnak másoknál. Az északi államokban például szinte mindenhol adott az 5G hálózati lefedettség, ez alapfeltétele a legtöbb innovatív technológia alkalmazásának.
Milyen a kormányok hozzáállása a már említett újításokhoz? Vannak olyan államok, ahol már szó van olyan törvénytervezetekről, amelyek valamely innovatív technológiai megoldás kötelezővé tételéről szólnak, ez is általános, vagy bizonyos régiók előrébb állnak a jogi keretek megteremtésében?
A törvényhozás, mint általában ebben az esetben is a piac mögött kullog. Vannak pozitív fejlemények, például Dél-Koreában, ahol december 1-től kötelező lesz a beton nedvességmérő eszközök használata, sajnos azonban ennek a hátterében is egy tragédia áll. Jó lenne, ha nem kéne megvárni amíg balesetek történnek, számos szerencsétlenség megelőzhető lenne. Többek között a mi feladatunk meggyőzni a vállalatokat az innovatív megoldások biztonságáról, hiszen a kormányok várhatóan még jó ideig nem fogják kikényszeríteni ezek használatát.
A mostani bizonytalan gazdasági helyzetben szinte azonnal lelassultak az építőipari megrendelések. Kevesebben lesznek a nehézségek miatt kíváncsiak az innovatív megoldásokra, vagy éppen ellenkezőleg, az elszálló költségek és a megrendelések hiánya miatt mindenki új utakat fog keresni?
Már megszoktuk, hogy egy ciklikus iparágban dolgozunk, nem ér minket meglepetésként a lassulás. A kérdésre válaszolva, azt gondoljuk, hogy az ügyfeleinknek most még nagyobb szüksége lesz az újításainkra, mint valaha. Összességében szerintem a bizonytalan piaci helyzet nagy lökést fog adni a piacnak a digitalizáció irányába, de természetesen lesznek kivételek.
Miről fogunk beszélgetni a következő Baumán?
Az adatfelhasználásról és a digitális megoldások összekapcsolásáról. A ma használt technológiák nagy része még decentralizáltan működik, az adatátvitel és az információ megosztás gyakran többlépcsős folyamat, ez nagyon sokat fog változni szerintem.
Hazai lehetőségek
A Peri nem csak a globális trendek miatt érdekes a szakemberek számára, a magyar leányvállalaton keresztül itthon is elérhető számos innovatív megoldás. A hazai lehetőségekről és a jövő trendjeiről Ézsiás Miklóst, a Peri Kft ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
A Peri kiállításából, és a Michel Seegerrel való beszélgetésből is kiderült, hogy vannak bizonyos belépési küszöbök, amelyeket meg kell ugrani innovációk alkalmazásához, ilyen sok más mellet például az 5G lefedettség. Hogyan látja, mennyire állnak rendelkezésre a szükséges infrastrukturális eszközök?
Az infrastrukturális eszközök elérhetősége nem jelent problémát. A piaci szereplők nyitottsága sokkal nagyobb korlát ma az innovatív megoldások meghonosításában, de az elmúlt években itt is javuló tendenciát figyeltünk meg.
A most érzékelhető gazdasági tendenciák előreláthatóan milyen hatással lesznek a magyar piacra, itt is növekedhet az igény az innovatív megoldások iránt?
Véleményem szerint igen, az átalakulás legnagyobb hajtómotorja itthon az elszálló munkabérek lesznek. A munkaerő kifizetése lassan akkora terhet ró a vállalatokra, amelyet csak nagyon nehezen tudnak kigazdálkodni, ebben a helyzetben mindig megnő az igény az új, potenciálisan költségcsökkentő megoldások iránt.
Érzékelhető már a megnövekedett kereslet?
Mostanában már volt 2-3 megkeresésünk, korábban senki nem érdeklődött az innovatív fejlesztések iránt, de az is igaz, hogy pár éve még mi sem álltunk azon a szinten, hogy minden új megoldás értékesítéséhez elég tudás álljon rendelkezésünkre. Mára ez változott, mi is sok új ismerettel gazdagodtunk, és a piaci igények is változtak, a betonozási folyamatokhoz használt szenzoroknak például nagy sikere van itthon is.
Hogyan lehet megszerezni ezt a tudást? Milyen csatornákból lehet informálódni?
Nem olyan rég alapítottunk egy termékmenedzser osztályt, az ott dolgozók feladata, hogy folyamatosan figyeljék a Peri és a versenytársak termékeit, mindig tisztában legyenek az aktuális újdonságokkal. Van egy fiatal kollégánk, őt egyenesen az egyetemről vettük fel, az ő szakterülete például a 3D betonnyomtatás.
Megfelelő tudással vértezi fel a hazai felsőoktatás a fiatalokat?
A felsőoktatásra és a szakképzésekre is igaz, hogy minden területen a technológia mögött kullognak, a piaci szereplők feladata, hogy részt vegyenek az edukációban. Ezért is működünk együtt többek között a Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikummal, és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, illetve ezért szervezünk szakmai versenyeket.
A Michel Seegerrel való beszélgetés egyik fontos tanulsága volt, hogy az állami szerepvállalás nagyon meghatározó tud lenni. Ha a kormány támogatja, esetleg előírja bizonyos technológiák használatát az nagyon nagy lökést adhat az innovációnak. Hogyan látja a hazai helyzetet, vannak olyan intézkedések, tervezetek, amik elősegíthet az építőipari innovációk integrálását?
A magyarországi építőipar különleges helyzetben van, hiszen a megrendelések 60 százalékáért az állam felel. Az, hogy ez jó, vagy rossz nehéz kérdés, az viszont biztos, hogy egy válság esetén sok nehézséggel jár. Most is láthattuk, hogy rengeteg projekt elmarad, nagyon sok pénzt helyeztek át más szektorokba. Szerintem az állam feladata a magánberuházások erősítése lenne, ez az első lépés, ezután lehet gondolkozni különböző innovációt támogató rendelkezésekről.
A Peri rengeteg új építőipari megoldást mutatott be, mi az, amivel magyar vállalatok is találkozhatnak a közeljövőben, milyen hazai projekteket érdemes figyelni?
Mindenképpen megemlíteném az M85-ös úton épülő alagúthoz használt rendszereket, illetve a Kalocsa és Paks között épülő Duna-hidat. Ezekben projektekben használják a legújabb betonozási és zsaluzási technológiákat, a hídépítéseket különösen érdemes szemmel tartani, reméljük sok nagyszabású projekt lesz még.
Michel Seeger szerint az adatfelhasználás és a folyamatok összekapcsolása lesz a jövő legfontosabb témája. Ön egyetért ezzel?
Igen, de kiegészíteném annyival, hogy nem csak az építőipari megoldások digitalizációján van a hangsúly, a logisztika és a menedzsment legalább annyira fontos. Mi is azon dolgozunk, hogy ne csak a zsaluzatok és állványzatok, de maga a vállalat is el legyen látva okos funkciókkal.
Címlapkép forrása: Portfolio / Kovács-Szerján Kristóf
Egyetlen gigaprojekt elindítása dobta meg az egész hazai építőipart
Az M1-es autópálya felújítása az elmúlt tíz év második legmagasabb szintjére repítette a meginduló kivitelezések összegét.
Reszkethet Donald Trump? Elkerülte a legszörnyűbb forgatókönyvet, de nem sokon múlt
Az ellenfelei sem távoztak üres kézzel.
Ursula von der Leyen trónját is megingathatja az újabb brüsszeli korrupciós botrány
Könnyen bizalmatlansági indítvány indulhat az Európai Bizottsággal szemben.
Taktikát váltottak az oroszok rettegett drónjai - Most lesz gondban a légvédelem?
A gondok gyökerét vették célba.
Értékének közel felét elvesztette tegnap Trumpék kriptós cége
Többször le kellett állítani a kereskedést.
Óriási boom zajlik a határon túl: bőven az ötéves átlag felett a kereslet ebben a szektorban
A cseh ipariingatlanpiac-állomány éves összevetésben 5%-ot nőtt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.



