
Magyarország egyik legnagyobb bevásárlóközpontja, a Kőbánya-Kispest vasútállomás, a buszpályaudvar és a metróvégállomás fölött elhelyezkedő KÖKI 2019-ben került az Adventum ingatlanalap-kezelő tulajdonába, az elmúlt öt évben pedig gyökeres fejlesztésen és átalakításon esett át. A korszerűsített épület ma már alkalmas mind a látogatók, mind a bérlők igényeinek teljes mértékű kielégítésére – nyilatkozta a Portfolio-nak Duszin Ádám, az Adventum retail asset managere.
„Az nem volt kérdés, hogy a KÖKI-ben nagy lehetőségek vannak, azonban a 2019-es állapotában kevésbé volt vonzó a vásárlók számára, mint a versenytársai, ezért az Adventum akkor egy 6 milliárd forintos beruházási tervet készített elő a pláza felújítására” – mondta.

A szakember hozzátette: a keresett üzletek mellett a mosdók, ételudvar, a világítás és a közös terek felújítása is hozzájárult az átmenő forgalom bevonzásához, mára pedig
az üzletközpont látogatószáma meghaladja a havi egymillió főt.
A retail asset manager szerint ez a szám további 10-20 százalékkal emelkedhet a vásárlói célcsoport bővülésével. A KÖKI kiemelt célja, hogy tovább erősítse desztinációs pláza jellegét, ahová a vásárlók a termékkínálat miatt akár messzebbről is eljönnek.
KOTON flagship üzlet a KÖKI-ben
Az Adventum az épület korszerűsítése mellett azt is fontosnak tartotta, hogy erősítsék a divatra irányuló bérlői mixet, új márkákat hozzanak az üzletházba. Ennek részeként megállapodást kötöttek a Bershka, Stradivarius és Pull&Bear márkákat tulajdonló Inditex csoporttal, valamint a lengyel LPP-vel, ami 4 márkával is jelen van a KÖKI-ben: RESERVED, Sinsay, House, Cropp. 2400 négyzetméteres területével a KÖKI-ben van a RESERVED legnagyobb üzlete Magyarországon – emelte ki Duszin.

A bérlői bizalmat mutatja az is, hogy az újonnan Magyarországra érkező török KOTON ruhamárka is a bevásárlóközpontot választotta első, 1000 négyzetméteres boltja helyszínéül, az Adventummal kötött együttműködés keretében.
„A KOTON Törökország egyik legnagyobb divatmárkája, egy olyan brand, amelynek magas minőségű az anyaghasználata, de mégis kedvező árszínvonalat képvisel. Fontos számukra, hogy minél több természetes anyagot használjanak, ezzel a szemlélettel pedig nagyon jól illeszkednek a megújult KÖKI koncepciójába” – részletezte Bárány Kristóf, az Adventum alapító-tulajdonosa.

A török márka Magyarország-szerte összesen nyolc üzlet nyitását tervezi, hármat Budapesten, ötöt pedig olyan vidéki városokban, mint Sopron és Debrecen. Az összes üzlet az Adventum tulajdonában lévő ingatlanokban fog megnyílni a következő 1 év folyamán.
Élményfaktor és környezettudatosság
A megújult KÖKI-ben azonban nem csak vásárolni lehet: Duszin Ádám fontosnak tartotta kiemelni, hogy a pláza egyedi szórakozási lehetőségeket is kínál. A vásárlók tartalmas időtöltését segíti egy 3800 négyzetméteres e-Kart pálya, egy újonnan nyílt edzőterem, valamint Budapest legnagyobb, több játékteremből álló, hamarosan nyitó pókerszalonja is. A tetőkertben található egy hektáros DinoParkban 40 életnagyságú robotizált őshüllő, valamint paleontológus játszótér segítségével tanulhatnak a látogatók a dinoszauruszokról.

A plázában gyakorlatilag minden elérhető: megvannak a vásárlási és szórakozási lehetőségek, valamint az alapszolgáltatások is, ami az Adventum szakemberei szerint nem csak kényelmi, hanem környezetvédelmi szempontokat is szolgál.
„Azzal, hogy a látogatóknak nem kell autóba szállni a különböző helyszínek eléréséhez, jelentősen csökken a károsanyag-kibocsátás”
– mondta Bárány Kristóf.
A környezettudatos közlekedést segíti elő a 2022-ben létrehozott, a buszterminál mellett található, „az év bevásárlóközpontja” díjjal elismert KÖKI Bringa Pont is. Itt a biztonsági őrjáratokkal védett, elkerített biciklitároló mellett ingyenes kézmosó, szerelőállvány, valamint smart lock e-bike töltőállomás is rendelkezésre áll, biztosítva a tovább utazni szándékozók kényelmét és kerékpárjaik védelmét.

A KÖKI emellett más lépéseket is tesz, például hulladékválogatással és napelem-telepítéssel, amely az elkészülte után az épület energiafelhasználásának 6-8%-át fogja fedezni.
Az ingatlankezelő célja, hogy az épület később megszerezze a B kategóriájú energiatanúsítványt is.
„Az Adventum az összes projektjében arra törekszik, hogy a régi épületek lebontása és újak építése helyett a meglévő ingatlanok szén-dioxid-emisszióját csökkentse. LED-ek használatával, napelemek telepítésével és az energiafogyasztás optimalizálásával sokkal környezetbarátabbá tudjuk tenni ezeket az épületeket” – összegezte a tulajdonos.
A cikk megjelenését az Adventum Csoport támogatta.
Címlapkép és fotók forrása: Hajdú D. András/Portfolio
A kormány szerint sikeresek az intézkedések a kiskereskedelemben
Ülésezett a Fogyasztóvédelmi Tanács.
Ezekért a lakásokért kapkodnak most a vevők, tízből négyen azonnal tudnak fizetni
Az 50 millió forint alatti, rögtön beköltözhető ingatlanok vezetnek.
Kutatás bizonyítja: nem csak a túl kevés alvás lehet veszélyes
Látványosan magasabb a halálozási kockázat.
Amerika bármikor beszállhat a háborúba, Irán mozgósítást jelentett be - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Súlyos: azt mondják, Iránnak titkos terve van Izrael végleges megsemmisítésére
Ezt nem Teherán, hanem Izrael állítja.
Ukrajna számára rosszul zárult a G7-csúcs, magas rangú orosz vezető látogatott Phenjanba – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
MBH: egyre sürgetőbb a budapesti társasházak energetikai korszerűsítése
A jobb energiahatékonyságú ingatlanok többet érnek a lakáspiacon.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.