
Noha idehaza évek óta toporog az építőipar, világszinten ugyanez nem mondható el. A 2020-2060 közötti időszakban havonta New Yorknak megfelelő volumennel bővül az épített környezet nagysága. Mindez azért sem mindegy, mert az ágazat a globális éves szén-dioxid kibocsátás 42%-áért felelős.
A beépített karbonlábnyom különös jelentőséggel bír ebben a vonatkozásban, hiszen nevéből adódóan, ha az egyszer egy projektbe bekerül, onnan kiszedni már nem lehet. Ide tartoznak az építőanyag gyártással, az alapanyag kitermeléssel, szállítással, valamint az életciklus végi ártalmatlanítással és a hulladékhasznosítással kapcsolatos kibocsátások.
Bencze Anna, a HelloParks fenntarthatósági vezetője szerint
az építőiparban akár 20-25%-kal is csökkenthető a beépített karbonlábnyom pusztán azzal, ha alaposan átgondolják, mire van valóban szükség.
"Az az építőanyag a legfenntarthatóbb, amit nem építünk be feleslegesen" – fogalmazott a szakértő a márciusi Portfolio Green Transition & ESG 2025 Konferencián.
Az értéklánc a ludas
Érdekes módon az építőipari cégek közvetlen kibocsátása alacsony, az EU teljes kibocsátásának mindössze 1,7%-át teszi ki. A kibocsátások túlnyomó része (az EU kibocsátásának 90%-a) az értékláncban keletkezik, a beszállítóknál (upstream) és az ügyfelek oldalán (downstream). Ezért is van szükség olyan átfogó tervek kidolgozására, amelyek kiterjednek a teljes értékláncra.
Márpedig nincs vesztegetni való idő, hiszen 2025-től már több hazai cégre nézve is hatályosak a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségek. A megfelelésben sokat segíthet az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. által indított online nyilvántartás, amely az építési termékek műszaki és környezeti információit teszi elérhetővé. Ezen túl egy dedikált ESG kalkulátor is fogódzót nyújthat a tervezéshez.
Maga az ESG-beszámolás teljesítése sem karbonsemleges, sőt!
Az ESG-törvény első tapasztalatai kapcsán Molnár Csaba Gábor, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának ESG vezetője korábban kiemelte: az ESG-szabályozás valójában egy kockázatkezelési eszköz, amelynek legfontosabb feladata, hogy a tőkepiaci szereplők és befektetők felismerjék a fenntarthatósági kockázatokat, és segítséget nyújtson ezek modellezésében, minimalizálásában vagy megszüntetésében.

Szinte hihetetlen, de maga az ESG beszámolási kötelezettség teljesítése is hatalmas karbonlábnyomot hagy, ezért erre UGYANCSAK külön oda kell figyelni.
A weboldalokon például általában az ESG beszámolók a legnagyobb méretűek, és ahogy Pichovszky Domonkos, a Kingfisher Digital vezérigazgatója rámutatott: a papírmentesítés csak a kezdet, a digitális folyamatok során is kulcskérdés az optimalizálás.
Ennek fényében talán már nem is olyan meglepő, de egy kisebb vállalati autóflotta elektromos meghajtásra való lecserélése kisebb kibocsátáscsökkentéssel jár, mint egy vezető hírportál képméreteinek optimalizálása.
Jól látható tehát, hogy a fenntarthatóság is egy kulcstéma a hazai építőipar mindennapjaiban, így ezt is taglalja a Portfolio Építőipar 2025 Konferencia.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Elképesztő hiányosságokat tárt fel a lakásbiztosításokban az európai hatóság
Biztosítási illúzióban él az ügyfelek egy része.
Elkészült az amerikai szuperfegyver: lehullott a lepel a B61-13-asról
Ezt még a szövetségeseinek sem adja oda Amerika.
Megállíthatatlanul dagad a botrány az ukrán hadsereg elitdandárja körül: muszáj volt már beavatkozni
Komoly következményekre számíthatnak.
Figyelem, szúnyoginvázió közeleg: két-három hét múlva ellephetik a kerteket
Kis késéssel, de idén is jönnek a szúnyogok.
Gyenge negyedévre figyelmeztetett a JP Morgan, nem dőlt el Jamie Dimon sorsa
A befektetők sem örülnek ennek.
Ez a részvény a befektetőlegenda titkos favoritja - Érdemes neked is beszállnod?
Michael Burry duplázta pozícióját ebben a részvényben.
Több mint 400 új felhívás a Horizont Európa programban 2025-ben
2025 új lehetőségeket tartogat a kutatás-fejlesztés és innováció területén: az Európai Bizottság több mint 400 új pályázati felhívást tesz közzé a Horizont Európa keretprogramban.
Vagyonmegosztás 2025 - tények tévhitek
A házasság felbomlása után a vagyonmegosztás nem csak jogi, hanem érzelmi kihívás is. A családjogi kérdések területén a legtöbb félreértés ezen a területen alakult ki. Dr. Bagi Éva csal
Fenntartható-e az észak-afrikai földgázexport?
Észak-Afrika továbbra is meghatározó szereplő lehet a globális földgázpiacon, ha sikeresen lépést tud tartani a növekvő kihívásokkal.
A dollár világpénzszerepe alapjaiban kérdőjeleződik meg
Az Egyesült Államok fizetőeszköze manapság egyértelműen a világgazdaság első számú devizája. A dollár központi szerepe azonban a világgazdaság strukturális változásával meginogni láts
Ne vásárolj ingatlant úgy, mint egy zsák krumplit!
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ne vásárolj ingatlant úgy, mint egy zsák krumplit! Az ingatlanvásárlás sokkal komolyabb döntés, mint gondolnánk Miközben egy használt autót alapos
Követett részvények - 2025. május
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Napelemekkel lefedett csatornák kínálhatnak megoldást a víz- és energiahiányra
A Dél-kaliforniai Egyetem új kezdeményezése Kalifornia állam közel 6,5 kilométernyi csatornarendszerét tiszta energiaforrássá alakíthatja amellett, hogy hozzájárulhat a
Kevesebb gyerekkel is, többel is élni fog az emberiség
A mai fiúk tényleg cukik (they are so cute!), minden érdekli őket, de valójában semmi se. Legkevésbé, hogy feleségük és családjuk legyen. Félszegek, rettegnek, hogy...
The post Kevesebb gyerek

Vállalatvezetők a célkeresztben: így védheti meg magát egy jó D&O biztosítással (x)
A munkahelyi mentális jóllét fesztiválja (x)

- Hatalmas adóváltozások jönnek 2026-ban, és ez még nem minden
- Itt a fordulat: ez lehet az első jel arra, hogy megmenekülhet a Föld
- Véget ért az orosz-ukrán béketárgyalás: itt van minden, amit tudni lehet
- Érdekesen takarítanak meg a magyarok: olyat műveltek, mint Európában senki
- Hozzányúl a kormány a szocho-szabályokhoz
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Lantos Csaba: történelmi hétvége volt a magyar árampiacon, de van még teendő
Az energiaügyi miniszter értékelte Magyarország energiaszuverenitási törekvéseit
Történelmi pofont kapott az USA: fel lehet ebből állni?
A Moody's leértékelése új fejezetet nyithat.
Miért ruháznának be a cégek, ha nincs kereslet?
Dr. Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza volt a vendégünk.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen