Igazi nagyképet fest a hitelközvetítői aréna viszonyairól a FIN-CON 2025 konferencia, amely aligha lehetne aktuálisabb, mint idén. A szeptember 1-jével induló, óriási várakozások által övezett Otthon Start programmal szinte egy időben adnak randevút egymásnak a szakma vezető szakemberei, hogy áttekintsék a legégetőbb kérdéseket.


























A konferencia egyik központi témája a hitelközvetítők szerepe a hitelpiacon. Ez a szekció részletesen tárgyalja, hogyan járulnak hozzá a közvetítők a hatékony, ügyfélközpontú hitelezéshez, valamint a jelzáloghiteleken túlmutató komplex ügyfélkiszolgálás jelentőségét.
Sándorfi Balázs, a Bankmonitor alapítója rögtön az elején a hitelezés hatékonyabbá tételét helyezi középpontba, míg a hitelezési volumen növekedését támogató irányokról Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese beszél.
Érdekes tanulságokat hordoznak a környező országok közvetítői jó gyakorlatai is: dr. Lutz Adrienn, az OVB Magyarország banki - és vagyonbiztosítási igazgatója mond erről többet.
Az állami, szabályozói oldal is hasonlóan releváns, mint mindig, így nagy érdeklődésre tarthat számot Banai Ádám PhD, MRICS, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és jegybanki eszköztárért felelős ügyvezető igazgatójának prezentációja az egészséges hitepiaci növekedés kihívásairól.
A Nemzetgazdasági Minisztérium lakossági hitelpiaccal kapcsolatos növekedési célkitűzéseiről Suppan Gergely beszél, míg a felügyeleti tapasztalatokat dr. Maráczi Bettina, a Magyar Nemzeti Bank osztályvezető osztja meg első kézből.
Otthon Start minden mennyiségben
Az értékes előadások mellett valóságos paneldömpinggel készülünk. Előbb az Otthon Start Program hatásairól, lehetőségeiről, piacra gyakorolt hatásáról értekeznek Baranyi Krisztina, az OC Pénzügyek Hitelközvetítő értékesítési igazgatójának moderálása mellett az alábbi szakértők:
- Árva András, otthonteremtési termék- és folyamatmenedzsment vezető, MBH Bank
- Hován Tamás, értékesítési partnerek vezetője, K&H Csoport
- Kói Tibor, lakossági hiteltermékek vezető, CIB Bank
- Pélyi András, külső értékesítési főosztály igazgató, OTP Bank
- Szikszai Éva, lakossági és kisvállalati hitelezési igazgató, UniCredit Bank
- Tóth Áron, lakossági termékfejlesztés vezető, Erste Bank Hungary Zrt.
- Wusching Erika, partnerkapcsolati fejlesztési vezető, Raiffeisen Bank Zrt.

Merre tovább, ügyfélkiszolgálás?
Majd a kora estébe nyúló kerekasztalban a bankok és közvetítők együttműködésének ügyfélkiszolgálásban kirajzolódó jövője lesz terítéken.
Moderátor: Fülöp Krisztián, üzleti vezető, Credipass, Duna House Cégcsoport
A beszélgetés résztvevői:
- Bán Kristóf, lakossági szegmens menedzsment vezető, CIB Bank
- Horváth Tímea, lakossági kiszolgálásért felelős ügyvezető igazgató, OTP Bank
- Király Andrea, lakossági banki üzletág vezetője, K&H Bank
- Kiss Csaba, ügyvezető igazgató, UniCredit Bank Hungary Fiókhálózat
- Kiss Tamás, fiókhálózat és prémium szegmens vezető, Erste Bank
- Koch András, igazgató, speciális értékesítési terület, MBH Bank
- Rajna Gábor, lakossági vezérigazgató-helyettes, Raiffeisen Bank
Az eseményt egy szakmai kerekasztal zárja, ahol a hitelközvetítés számos vetületéről szó lesz.
Moderátor: Tóthné Dévényi Rózsa, értékesítési igazgató, Money Network
Résztvevők:
- Baranyi Krisztina, értékesítési igazgató, OC Pénzügyek Hitelközvetítő
- Fülöp Krisztián, üzleti vezető, Credipass, Duna House Cégcsoport
- Kovács Zoltán, ügyvezető igazgató, Benks
- dr. Lutz Adrienn, banki - és vagyonbiztosítási igazgató, OVB Magyarország
- Vincze Krisztián, ügyvezető tulajdonos, GV Hitelközpont
Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget a pénzügyi szektor jövőjének formálására! Regisztráljon most a FIN-CON 2025 konferenciára, és legyen részese a magyar hitelpiac fejlődését meghatározó szakmai párbeszédnek. A helyek limitáltak, ezért javasoljuk, hogy mielőbb biztosítsa helyét ezen a kiemelkedő szakmai eseményen!
Címlapkép forrása: Portfolio
Kellemetlen meglepetés: itt a Fitch döntése Magyarországról
Megvolt az idei utolsó felülvizsgálat.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .



