Meddig szárnyalhatnak a lakásárak és bérleti díjak? - A szakértőknél sincs egyetértés
Terjed a co-working, de vajon mit gondolnak a fejlesztők?
A co-working iroda előnyös oldala, hogy a szolgáltatási palettát tudja bővíteni, viszont konkurenciát jelent a bérbeadónak, tehát nekünk fejlesztőknek - mondta el Schőmer Norbert, a Wing vezérigazgató-helyettese. Emiatt óvatosan kell bánni vele, az hogy az Egyesült Államokban 10 százalék az aránya, nem jelenti feltétlenül azt, hogy Budapesten is el kell érni ezt a szintet 1-2 éven belül. Az egyértelműen jó, hogy fejlődik, de a sebességéről megoszlanak a vélemények.Darida Pál a Futureal finanszírozási és tranzakciós igazgatója válaszában elmondta, hogy ez nem zárja ki alapvetően a befektetőket, viszont a koncepció még nem volt tesztelve, ezért az értékállóságáról nincsenek tapasztalatok. A core irodabérlet mindig hosszú távú, a co-working irodákra viszont ez nem feltétlenül igaz, ezért ha az aránya 20-30 százalék felett lenne, az már a befektetőnek, a fejlesztőnek és a banknak is kockázatot jelentene. Arra viszont nagyon jó a koncepció, hogy a megmaradó pár száz négyzetméteres területeket is bérbe lehessen adni.
Darida Pál hozzátette, hogy a bérköltség, amivel kompenzálni lehet egy dolgozót az ebből fakadó kényelmetlenségek miatt, sokkal nagyobb költséget jelentenek, mint akkora irodateret bérelni, ahol mindenkinek saját asztala van. Így inkább olyan országokban lehet ennek létjogosultsága, ahol vagy nagyon magasak a bérleti díjak, vagy korlátosak a helyek. Ha egy munkásra 15 négyzetméter jut, 15 eurós bérleti díjjal számolva 15-20 százalékkal kisebb lenne a havi bérleti költség, ami viszont marginális az extra bérköltséghez képest.
Jellinek Dániel
vezérigazgató
Indotek
Jellinek Dániel 1999-ben szerzett közgazdász diplomát. Az általa alapított Indotek csoport 1997 óta van jelen az ingatlan fejlesztési piacon, és ma vezető szereplő a B és C kategóriás kereskedelmi ingatlanok magyarországi... Tovább »
A logisztika lesz az e-kereskedelem új nyertese?
Hogy látják, az online kereskedelem kiszorító hatása mennyire releváns rövid és hosszú távon? Itthon ennek 5 százalék a súlya, a briteknél például már 15 százalék - hangzott el a kérdés Pető Gábortól.Pető Gábor
ingatlanfinanszírozási igazgató
UniCredit Bank Hungary Zrt.
Pető Gábor másfél évtizedes ingatlanpiaci tapasztalattal rendelkezik. 2007 óta dolgozik az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedelmi- és lakóingatlan-fejlesztések finanszírozására létrejött szakterületén, melyet 2016... Tovább »
Nemes Rudolf a lokáció kérdését feszegette. Szerinte egyre fontosabb lesz, hogy maga a raktár, hol helyezkedik el, ez látható például az Amazonnál, ami bevezette, hogy két órán belül kiszállítja a termékeit, ehhez viszont a városban kell tárolni a termékeket. Akár bevásárlóközpontban a raktárak helyett. Éppen emiatt az ingatlanhasználat is átalakul és az e-kereskedelem igazi nyertese a logisztika lehet. Schőmer Norbert is a lokációt helyezte középpontba. Azoknak a kereskedelmi gócpontoknak, amelyek pár száz méteres gyaloglással megközelíthetők, a szerepe nem látszik csökkenni és ezt az e-kereskedelem sem tudja befolyásolni.
park22 üzleti park
Kiadó terület: 18390m2 | Átadás: 2020 Q4 |
Bérleti díj: 5 - 5.5 EUR |
A csapból is az elszállt építőipari költségek folynak
Az irodák bérleti díjai nőttek, de nem tartottak lépést az építőiparéval. Belekezdenének most egy irodaház építésbe?Darida Pál elmondta, hogy ha azt látnánk a piacon előzetesen, hogy a hozamok megmarad és a bérleti díjak nem csökkennek, akkor igen, el lehet indítani. "Körbejárjuk a kérdéseket, felmérjük a saját kockázatunkat és valószínűleg el is fogunk indítani fejlesztéseket, de nem mindenáron."
Schőmer Norbert szerint nagyon nehéz ma megtalálni az egyensúlyt, vagy előre látni, hogy a hozamok csökkenése megáll vagy lelassul. A bérleti díjakban hiába reménykedünk, hogy majd felvihetők lesznek 18-20 euróra (havonta, négyzetméterenként), ha nem fog tudni versenyképesen a budapesti piac bérbeadni, akkor a nagy felhasználók elmennek egy másik lokációba. Persze a város kényelme és a munkabérek is befolyásolják, hogy megőrizzük-e a versenyképeségünket, de akkor is számít a bérleti díj.
Gizella Loft
Kiadó terület: 8200m2 | Átadás: |
Bérleti díj: 11 - 13 EUR |
A raktárfejlesztésnél is nagy probléma volt, hogy hogyan lehet fenntartani a jövedelmezhetőséget. Raktárt építeni viszonylag egyszerű, akár 8 hónap alatt elkészül, viszont nagyon koncentrált a piac és a külföldi cégek bevonásával tudtuk a költségeket levinni. Horvát, szerb, szlovák, szlovén beszállítóik vannak, akik akár 20-40 százalékkal olcsóbbak, mint a magyar beszállítók. Ezt kellett meglépni, hogy a jövedelmezhetőség megmaradjon. A bérleti díjak majdnem kétszeresek lettek, ami segített, viszont egy generálkivitelezős építkezés megtérülése még így is több mint 10 év - hangzott el Nemes Rudolftól.
Az új lakások áfája úgy tűnik, hogy 27 százalék lesz jövőre. Vannak 5 és 27 százalékos projektek. Mi várható, fel fogja szívni a piac? - tette fel a kérdést Pető Gábor.
"Mi arra készülünk, hogy nem lesz áfa változás" - kezdte Darida Pál. Amit láttunk, hogy a piacon már nincs nagy 5 százalékos állomány és maximum még 3 ezer lehet, ami folyamatban van. Eddig negyedévente 2-2,5 ezer lakást szívott fel a piac, tehát fél év és már csak a 27 százalékosok maradnak. Aki lakást akar venni és holnaptól 22 százlakponttal többet kéne fizetnie, az megveszi ma. Ami 27 százalék mellett épül, annál kisebb lesz a kereslet, és ez fel fogja nyomni a használt lakás árát is, hiszen ha az új már túl drága lesz, akkor használtat fog mindenki venni. Hosszú távon a fiatalok nem fognak tudni lakást venni, ami egy bérlakás piacot generál - tehát ha ez a kormány célja - akkor ez egy jó út rá, mert már a kezdőrészletet sem tudják kifizetni. A bérleti díjak is felmennek és onnantól újra kijön a matek a befektetési lakásvásárlóknak.
"A magasabb bérleti díjjal vitatkoznék, a nettó bérek 60-70 százaléka egy bérlakás díja, nem hiszem hogy egy átlagos család sokkal többet megengedhet magának." - mondta Pető Gábor.
Park West
229 db lakás 32 - 79 m2 alapterület | Átadás: 2021 H1 |
25.8 - 112 M Ft |
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kérik a lengyelek a negyedik cikk aktiválását a NATO-tól
Tizenkilenc drón repült be az ország területére.
Kiderült, hová dugja a milliárdjait a magyar felső tízezer – elképesztő vagyonnal rendelkeznek
Felfedték a számokat az Apelso szakemberei.
Megszólalt Moszkva szövetségese: igazából ők szóltak a lengyeleknek az orosz drónokról
Varsó azt mondja, az ukránok voltak.
Megszólalt a hatóság a svédasztalos menzákkal kapcsolatban
A svédasztalos menzák egyre népszerűbbek, de mi a helyzet az élelmiszerbiztonsággal?
Megkétszereződött a lakások iránti érdeklődés az Otthon Start bejelentése óta
Főleg az 50-100 millió forintos sávban hirdetett lakásokat érinti a növekedés.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április


Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.