Ingatlan

Kiadó, eladó egész Budapest - A pusztuló Nagykörút (interaktív képtár)

Kisebb túlzással kijelenthetjük, hogy Budapesten ma minden eladó és kiadó. És nem, nem úgy, mint régen, hogy mindent meg lehet venni, ha megfelelő összeget kínál érte az ember. Ma úgy eladóak és kiadóak az irodaházak, üzlethelyiségek, lakások, raktárak, hogy senki sem áll sorba érte, hogy megszerezze. Most a városképet leginkább csúfító, és az élhetőség érzetét komolyan befolyásoló problémával, az egyre több és egyre lepusztultabb üresen álló üzlethelyiség problémájával foglalkozunk. Elemzésünkhöz segítségül hívtuk az érintett önkormányzatokat, ingatlanpiaci elemzőket, és egy komoly üzlethálózattal rendelkező kereskedőt is, az ineraktív térképünkön pedig végignézhetik a Körút üres üzleteit.

A modern irodaházaknál rekordszintű az üresesen álló területek aránya, és most már nem csak az agglomerációban vannak teljesen üresen álló épületek, hanem a belvárosban is megjelentek a kiadó táblák olyan irodaházakon, ahol ezt korábban elképzelni sem tudtuk volna. Hasonló a helyzet a top bevásárlóközpontokkal. A legforgalmasabb üzletházakban is egyre másra találkozhatunk "átalakítás alatt", "műszaki okok miatt zárva" jeligével lehúzott rolókkal, vagy kísérleti "pop up" üzletekkel, galériának, ruhatárnak, bemutatóteremnek álcázott üres üzlethelyiségekkel, vagy egyes esetekben a sikercentrikus bevásárlóközpontok presztízsébe bele nem férő módon, kiadó táblával. A lakáspiac és azon belül is a másodlagos lakások, mint a tóparti üdülők, hegyi lakok, hétvégi házak az elmúlt években elárasztották a piacot, és már szinte bagóért lehet hozzá jutni olyan magáningatlanokhoz, amikről 3-4 éve még azt gondolhattuk, hogy csak a "egyenlőbbek" szerezhetnek meg.

A Főváros Városképvédelmi és Városfejlesztési Tanácsnoki Irodájának kezdeményezése, a "Rögtön Jövök" pályázat is erre a problémára, vagyis a belváros megüresedő földszinti zónájának városképet romboló jelenségére igyekszik reagálni. Bár nem új keletű a kezdeményezés, hiszen bizonyos szempontok szerint jobban működő nagyvárosokban (mint például Bécs) alkalmazzák már ezt a rendszert, mégis messzemenőkig üdvözlendő és támogatandó kezdeményezés.

Ismerve és látva az elmúlt évtizedek eseményeit, gondolva itt elsősorban a fővárosi és a kerületi döntéshozók együttműködési hatékonyságára, és a soha véget nem érő politikai játszmákra (tisztelet a kivételes eseteknek) komoly meglepetést okozna, ha a projektet sikerülni a kerületi önkormányzatokra is kiterjeszteni, és valóban egységes képpel és rendszerben kezelnék a városképet romboló üzletek kirakatait. Mindenesetre nagyon bízunk benne, hogy most végre sikerül, és ha csak ennyit is, de végre tényleg előre mozdul az együttműködés egy jó irányába.

A pályázat eredményének kihirdetése április végéig várható, májusban és júniusban pedig kiállítás nyílik a pályaművekből.

De miért is pusztul a Körút?

Karácsony Krisztián, az Ecorys Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a Körúton tapasztalható 5-15% közötti üresedés normálisnak tekinthető. Az Ecorys több éve készít piaci elemzést a körúti, az Andrássy úti és a Váci utcai - vagyis a legfontosabb pesti bevásárlóutcákra fókuszálva - üzlethelyiségek üresedésével kapcsolatban, amelyből megállapítható, hogy bár valóban érzékelhetjük, hogy egyre több az üresen álló bolt, leginkább az Erzsébet körúti szakaszon, a Körútnál azonban jóval nagyobb problémával küzd az Andrássy út, ahol ez az arány 20% körül mozog, amit Karácsony inkább spekulációval magyaráz. Ezek azonban csak az elsődleges, vagyis a legfontosabb útszakaszok, amik komoly figyelmet kapnak. A belvárosból kieső részeken azonban sokszor az a csoda, ha működő üzlethelyiséget találunk.

Kiadó, eladó egész Budapest - A pusztuló Nagykörút (interaktív képtár)
Az elemző úgy látja, minden időszakban vannak/voltak sláger üzletek, amik pörögtek, ám később lemorzsolódtak. A körúti kínálatot nézve a minőség folyamatosan változó, jelenleg a ruha szegmensben csökkenő (second hand), a vendéglátóhelyek tekintetében pedig inkább emelkedő a trend. A ruhaboltok tekintetében ez olyannyira igaz, hogy konkrétan a Körúton több "second hand" bolt is bezárni kényszerült, vagyis már a kínai piac áraival versenyző ruhaboltok sem képesek megélni a jelenlegi piacon. Ám nem minden esetben a piaci körülmények az okai egyes üzletek bezárásának. Karácsony szerint vannak egyedi problémával küzdő ingatlanok is, amik régóta üresek vagy nagy a fluktuációjuk. Ezeknél ok lehet, hogy túl nagy a helyiség, a tulaj túl magasan határozza meg a bérleti díjat, túl messze van villamosmegállótól, vagy egyszerűen rendezetlenek a tulajdonviszonyok.

Kattintson a térkép és a fotók közötti nyilakra (előző, következő) és járja végig a Körút üres üzleteit.


Kattintson a térkép és a fotók közötti nyilakra (előző, következő) és járja végig a Körút üres üzleteit.

"Ez a folyamatsor nem az elmúlt években kezdődött sajnos, hanem sokkal régebben. Szinte a Duna Plaza, az első budapesti pláza nyitásával egy időben kialakult a mostanra tragikussá vált helyzet, hogy a vevők érdeklődése folyamatosan csökken az utcai kereskedelem iránt." - ezt már Berendi András, a Roland Divatház tulajdonosa mondta kérdésünkre. A világmárkákat forgalmazó és rengeteg üzlethelyiséggel rendelkező kiskereskedő szerint ennek érthető okai vannak, mivel a plázákban nagyobb a koncentráció, a rendszer nincs kitéve az időjárásnak, illetve újabb és érdekesebb márkák kerültek be. Ezeknek az összessége eredményezte azt, hogy az utcai kiskereskedelem nem nagyon indult meg a Körúton.

Pál Erika, a Jones Lang LaSalle kiskereskedelmi üzletág vezetője szerint bár az üzlethelyiségek megüresedése abszolút jellemző, ez nem csak most észrevehető, hanem hosszú évekre visszavezethető. A jelenség nem csak a Körutat érinti, hanem Budapest egész belvárosát. "A kiskereskedők által keresett Váci utca régi része és az Andrássy út (Bajcsy Zsilinszky út és Oktogon közötti szakasza) némileg kivétel, hiszen valamivel erősebb az érdeklődés, turisták által is keresett, de üres üzletet itt is találunk jelentős számban. A belvárosban és a Körúton tapasztalható bérlők elvándorlásának több oka is van" - mondja Pál. Nagyon sok ingatlan még önkormányzati tulajdonban volt és van, rengeteg üzlethelyiség pedig rossz állapotban van jelenleg is, felújításuk a kért bérleti díjak mellett pedig nehezen kitermelhető. Kevesen fektetnek be önkormányzati tulajdonba, főleg ha nincs meg az esély a tulajdonjog megvásárlására.

Kiadó, eladó egész Budapest - A pusztuló Nagykörút (interaktív képtár)
"Belvárosi üzlethelyiségekre túlnyomóan jellemző, hogy régi és védett épületek földszintjén vagy pinceszintjén helyezkednek el. A hasznos terület megosztása, kiskereskedelmi szempontból való kihasználtsága korlátozott. Mindezek ellenére, ha valaki szeretne egy szép felújított üzlethelyiséget, akkor még meg kell vívnia a harcot a kerülettel, önkormányzati vagy fővárosi építésszel, örökségvédelmi hivatallal stb.. Ennek költségeit és a vele járó nehézkes, bürokratikus ügyintézést kevesen vállalják" - hangsúlyozza a tanácsadó.
Valamint szintén nagyon fontos probléma a körúti és belvárosi parkolási lehetőségek hiánya és nehézsége.

"Rohanó világunkban, ahol mindenki a lehető legtöbb ügyet és vásárlást szeretne megoldani egy helyen és koncentráltan, a nehézkes parkolás pedig megakadályozza a vásárlókat, hogy egyáltalán a belvárosban próbáljanak vásárolni. Ennél a pontnál pedig egyértelműen megjelenik a bevásárlóközpontok előnye, ahol egy tető alatt nagyok sok mindent el tudunk intézni, nem beszélve arról, hogy egy bevásárlóközpont mindig garantál egy bizonyos vásárló és látogató számot, amivel a kereskedők számolhatnak. Utcai üzlethelyiségek esetében figyelembe kell venni a szezonalitást, hiszen októbertől áprilisig kevesen szeretnek órákat sétálgatni az utcán és kirakatokat nézegetni. Szeretnénk persze visszacsábítani a vásárlókat és a hazai közönséget is a belvárosba, de ahhoz egy kellemes környezetet, tiszta és felújított utcákat és parkolási lehetőségeket kellene teremteni. Ha ezek adottak lennének, akkor könnyebb dolgunk lenne a kereskedőket is visszacsábítani a belvárosba, akik maguk után vonzzák a vásárlókat", állítja Pál.

Kiadó, eladó egész Budapest - A pusztuló Nagykörút (interaktív képtár)
Szabó Dávid, a CBRE kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó üzletágának tanácsadója szerint a Körúton zajló jelenlegi folyamatokat ismerve nem pusztulásról és haldoklásról, hanem inkább átalakulásról lehet beszélni. "A Körút a nemzetközi divatbérlők elvesztése után hosszú ideig nem találta a helyét, pangás és sok üres üzlet, ill. ideiglenes/rövidtávú bérlők határozták meg a kiskereskedelem és az utca képet. Mára úgy tűnik, hogy lassan helyére kerülnek a dolgok, és szép lassan a Körút is beilleszkedik a kereskedelmi palettán a számára jelenleg megfelelő pozícióba. Röviden összefoglalva azt lehet mondani, hogy a Körút a kereskedelem helyett a szolgáltatások, vendéglátás, és az FMCG (fast moving consumer goods, magyarul napi fogyasztási cikkek, a szerk.) szektor irányába mozdul" - összegzi tapasztalatait Szabó.

A szakértő szerint felesleges a pusztulással való riogatás, hiszen: "Hosszú ideje üres, elhanyagolt, lepusztult, a városképet romboló - egyébként jó pozícióban lévő - ingatlanokban, meglehetősen nagy beruházásokkal és bérleti díjakon új, nagy alapterületű élelmiszerüzletek nyíltak, és jó forgalommal, jó számokkal működnek. Emellett drogériákat is szép számmal találunk, több üzlet felújításra került, új nyitások is várhatók. Szintén fontos, hogy a játékgépek betiltását túlélték a körúti sörözők és szórakozóhelyek. Pezsgés van ebben a szegmensben is, további helyiségek nyílnak a szolgáltatások minőségének, és az ingatlanok megjelenésének javulásával. A közelmúltban megnyíló sörözők, kávézók, bárok már kifejezetten igényes képet mutatnak, ezek az üzlethelyiségek kapcsán is viszonylag nagy befektetésekről és megújuló homlokzatokról beszélhetünk. A hazai vállalkozások mellett a nemzetközi kávézóláncok is érdeklődést mutatnak egy-egy körúti ingatlan kapcsán. A kávézók mellett új gyorsétteremláncok is megjelentek, amelyek máshol már bevált koncepció mellett szintén igényes üzlethelyiségeket, megjelenést és minőségi szolgáltatást kínálnak - akár több éve üresen álló, a körút felé lepusztult és mocskos homlokzatot mutató ingatlanban. Nem mellesleg egyre több fodrászlánc, szépségszalon nyitott üzletet a Körúton szolgáltatásaik bővítésével, üzleteik megjelenésének javításával. A korábban is a piacon lévő pékségek tovább terjeszkedtek, új márkák, hálózatok jelentek meg, és további piacra lépőkre is lehet számítani 2014-ben. Ezek az üzletek szintén igényesen vannak kialakítva, ezáltal javítva egyrészt a szolgáltatás minőségét, másrészt az utcaképet."

Szabó úgy véli, hogy a bezárt elektronikus kaszinók is lassan megtalálják új bérlőjüket, régi/új funkciójukat. Van ahol outlet jellegű divatüzlet nyílt, de olyan is akad ahol a korábbi szolgáltató nyitott új funkcióval. A bankok ingatlanportfóliójának átalakítása, racionalizálása - amely számos fiók bezárásával járt országszerte, nagyrészt elkerülték a Körutat, ahol pedig bezárt fiókot látni, ott hamarosan új bérlő megjelenésével kalkulálhatunk. Mindeközben közterületek, épületek újulnak/újultak meg, melyeknek felesleges ecsetelni a pozitív hatását, sok üres körúti önkormányzati helyiség pedig bérlőre talált az utóbbi időben, ill. folynak rá tárgyalások, hangsúlyozza a tanácsadó.

Kiadó, eladó egész Budapest - A pusztuló Nagykörút (interaktív képtár)

Mit mondanak az önkormányzatok? Megkérdeztük az illetékes önkormányzatokat is, hogy mi az álláspontjuk a kérdésben. Mit érzékelnek? Mit tesznek, mit tehetnek a helyzet javításáért? Van-e esetleg tulajdonosi érdekeltségük az üres üzlethelyiségekben? Valamint el tudnának-e képzelni egy együttműködést a Fővárossal a probléma orvoslására? Józsefváros sajtóirodájának válasza: A József körúton 25 darab utcai bejáratú, földszinti üzlethelyiség van Józsefváros Önkormányzatának tulajdonában, melyből 24-nek van bérlője, egyre pedig éppen folyik a bérbeadására pályázat. A Fővárossal való együttműködés kérdésében a kerület úgy reagált, "Józsefvárosi Önkormányzat Főépítész Irodájának állásfoglalása szerint a Körút egységesítésé csak az érintett kerületek összefogásával valósulhat meg. A Fővárosi Önkormányzattól eddig nem érkezett megkeresés a témában, de Józsefváros Önkormányzata nyitott az együttműködésre." Erzsébetváros sajtóirodájának válasza: Az Erzsébetvárosi Önkormányzatnak összesen 55 darab nem lakáscélú önkormányzati tulajdonú helyisége van az Erzsébet körúton, ebből 25 darabot bérelnek és 30 darab üres. A 30 üresből viszont egyetlen egy utcai földszinti üzlethelyiség van, amelyet a legutóbbi pályázaton megnyertek, a többi udvari földszinti, emeleti vagy pincehelyiség. A kerület álláspontja szerint a Nagykörút jelképe lehet a városnak. "Minden nagyváros kisebb, jól lehatárolható településrészekből tevődik össze, ezért fontosnak tartjuk, hogy a főbb karakter mellett, az egyes kerületek valamelyest elkülönüljenek egymástól, pl. utcabútorban eltérőek lehessenek. Megítélésünk szerint ez egyrészt a lakosság jó közérzetének érdekében, másfelől az önálló kerületi arculat létrehozása szempontjából is fontos. Így a Budapesten kevésbé jártas emberek, pl. turisták is egyből felismerhetik, ha egy másik kerületből Erzsébetvárosba érkeztek." - vélik a VII. kerületi önkormányzatnál. Mint írják, mindemellett a Nagykörút Fővárosi értékvédelem alatt áll, ami részlegesen befolyásolja a kerületek mozgásterét is. "Valójában a kerületi lehetőségek a portálok vonatkozásában rendkívül korlátozottak, azonban törvényi felhatalmazás alapján, részben önálló kerületi rendelet született a reklámokra, és szintén törvényi felhatalmazás alapján helyi rendeletet alkottunk, a településképi bejelentési kötelezettség alá eső építmények köréről. Ezen utóbbi rendelet hivatott, elősegíteni, az Erzsébet krt. méltó rangjának visszaszerzését. Tény, hogy a Körút egységesítése általános vitatéma. Az egységesítés fontossága mellett a minél színesebb, élhető város lehet a cél." - záródnak az önkormányzat sorai. Terézváros sajtóirodájának válasza: A Teréz körúton már nagyon kevés ingatlan van az önkormányzat tulajdonában, túlnyomó többségük nehezen megközelíthető, kedvezőtlen méretű és műszaki állapotú (közös pincehelyiségből megközelíthető, udvari, néhány négyzetméter alapterületű helyiség). Piaci értékük alacsony, jelentős részük a fenti okokból szinte soha nem is volt bérbe adva. A nemrégiben megüresedett, jobb paraméterekkel rendelkező önkormányzatú tulajdonú körúti ingatlanok (mindössze öt ilyen van) viszont nem maradnak üresen. Több esetében már bérbeadásról tárgyal a városvezetés, a fennmaradó helyiségekbe pedig kerületi hivatalok, intézmények költözhetnek, tájékoztatott a VI. kerületi sajtóiroda. "Az ingatlanpiacra is kiható általános világgazdasági válság természetesen érezhető az egyéb, nem a Körúton található kerületi ingatlanok esetében is, de az övezeti besorolás 2010-es módosítása is okozott változásokat. Az önkormányzat egy kiemelt, és négy egyéb övezetre sorolta be a kerület utcáit, a bérleti díjakat ugyan egyes helyeken megemelte, de azok még mindig a piaci ár alatt maradtak. A bérlők távozásából eredő bevételkiesést a díjak emelése azonban maximálisan kompenzálta." - állítják Terézvárosban. A Studio Metropolitana és az Iparkamara VI. VII. kerületi tagozata közösen dolgoztak ki egy, a teljes Nagykörút megújítását célzó koncepciót. Ez elsősorban a környezet, a városrész megújításától várta a körúti ingatlanok értéknövekedését és hasznosítását. Az érintett kerületek is partnerek lettek volna a projektben, amely 2011-ben banki finanszírozás hiányában végül meghiúsult.

Gyilkos bevásárlóközpontok?

Karácsony szerint a bevásárlóközpontok érezhetően hatással voltak a Körút pusztulásának folyamatára, főleg még régebben a Westend, de igazából nem nagyon lehet őket összehasonlítani, hiszen nem egy súlycsoportban versenyeznek. Egy utcai kiskereskedelmi helyiség akkor képes felvenni a versenyt a bevásárlóközpontokkal, ha úgy van menedzselve, mint a Fashion Street üzletei (Deák Ferenc utca), ami egységes helyiséggazdálkodást, a közterület tisztán tartását, kamerarendszert, és közös menedzsmentet jelent. "Szerintem a körúton nem ölte meg semmi a boltokat. Egyszerűen válság van. Csökken a minőség, összevisszaság van a tulajdoni viszonyokban. A körút még jó helyzetben van: van gyalogosforgalom, villamosmegállók, fák, az autók tudnak parkolni, a járdák szélesek stb. nem úgy mint a szerencsétlen Kossuth-Rákóczi tengelyen, ami gyakorlatilag egy autópálya a belváros közepén." - véli Karácsony.

Kiadó, eladó egész Budapest - A pusztuló Nagykörút (interaktív képtár)
Ameddig a plázák az ismert választékot kínálják, addig a Körútnak nem velük kell versenyezni, hiszen nem is tud, hanem a helyi igényeket kellene kielégítenie, mondja Berendi. Részben szolgáltatási területen, amit lehet is látni, hogy egyre inkább elindul a Körúton, részben olyan speciális üzletekkel, amelyek vagy a helyi lakók igényeit szolgálják ki közvetlenül, vagy olyan speciális árukínálattal tudnak fellépni, ami sehol máshol nem lelhető fel. "Más kiutat nem látok." - állítja Berendi. A külföldi példa is az, hogy a nem belvárosi utcai kereskedelem tematikus irányba kezd elmozdulni, illetve csak ott találja meg a fizetőképes keresletét. A plázák kártékony hatására kitérve Berendi úgy véli, "a természetes folyamatra a bevásárlóközpontok inkább csak ráerősítettek, de elnézve a Körút régi üzleteinek a kínálatát és megjelenését azt hiszem, hogy városképi szempontból nem volt túl nagy baj, hogy ezek a boltok bezártak, tönkrementek. A kérdés inkább az, hogy a helyükön nyíló új üzletek milyen színvonalon képzelik el a jövőt, mert amíg egy plázában szépen becsomagolva lehet látni az üzleteket, és csak az szembesül velük, aki bemegy, és az okkal és céllal teszi, addig az utcai kereskedőket, ha kell, ha nem, akkor is látni fogják a járókelők. Ebből adódóan a város összképét befolyásolja, hogy egy olyan fontos közlekedési útvonal, mint a Körút, milyen üzletekkel rendelkezik. Ezért tartanám célszerűnek, ha a körúti kereskedelem és/vagy szolgáltatás újra felépülne, de ezt már olyan színvonalon tenné, ahogyan azt a Körút megérdemelné."

Úgy gondolom, hogy a lokális igények kiszolgálása, illetve résszolgáltatások vagy -termékek értékesítését tudom elképzelni a körúton, mert az, hogy mint régen, egy család a Margit hídtól végigsétáljon a Blaháig, a mai világban teljesen kizártnak tartom, és talán nem is kell, hogy ez így történjen. A helyi közösséget, illetve az ott dolgozókat kellene kiszolgálni. Nagyon remélem, hogy a következő években ez a helyzet megváltozik, de ezt semmi fundamentum nem támasztja alá, mert amíg bármelyik bevásárlóközpontban bármilyen méretű üzletet olcsón meg tudsz kapni, addig a kereskedők jó része inkább ezt fogja választani. A helyi igényeket kielégítő kereskedők persze azon a célterületen fognak üzletet keresni, ahová szánják a terméket vagy szolgáltatást. De nagyon félek attól, hogy mivel ezen az útszakaszon nagyon ritkán jelennek meg globális multikereskedők, a színvonal érdemben nem fog emelkedni. "Bárcsak tévednék." - mondja Berendi.

Kiadó, eladó egész Budapest - A pusztuló Nagykörút (interaktív képtár)
Pál Erika szerint a központok és a belvárosi üzlethelyiségek nagyon jól megférnek egymás mellett és kiegészíthetik egymást. Ezt láthatjuk sok nyugat-európai városban is. Igaz, hogy Budapest az elsők között van, ahol a bevásárlóközpontok ilyen városközpontú és város közeli elhelyezkedéssel rendelkeznek, de ennek ellenére a kettő működhet egymás mellett. Tehát a fent említett problémákra hivatkozva - kellemes, szabadidő eltöltésére alkalmas környezetet kell teremteni a belvárosban is koncentráltan megjelenő vásárlási és szórakozási lehetőségekkel. Jelenleg nagyon erős hatása van a válságnak a kiskereskedelemre. Már több éve zajlik a folyamat, a kiskereskedők próbálnak racionálisan működni, túlélni és sajnos még nehezen látható a kiút vagy a megoldás, ami a jelenlegi helyzetet elősegítené pozitív irányba. A válság tovább folytatódik, nagyon sokan a hiteleiket próbálják visszafizetni és egy megtakarításos életformára rendezkedtek be. Nehéz megítélni, hogy a vásárlóerő mikor fog ismét megerősödni, de ehhez biztos az kell, hogy potenciális vásárlókra nehezedő pénzügyi terhek enyhüljenek.
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
usa new york empire state