Ezentúl a koronavírus miatt elrendelt hatósági karanténra vonatkozó adatokat is közlik a koronavirus.gov.hu honlapon - derül ki a hivatalos honlapon csütörtök este megjelent közleményből.
Feloldják a koronavírus-járvány miatt márciusban elrendelt teljes tilalmat és az ágazat munkaerőigénye miatt szigorú szabályok mellett mégiscsak engedélyezik több tízezer külföldi mezőgazdasági idénymunkás beutazását Németországban a szövetségi belügyminisztérium és a mezőgazdasági és élelmezési minisztérium csütörtöki megállapodása szerint.
Az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának csak 12-14 százaléka közlekedik most a légtérben; a forgalom elérte mélypontját, napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel - közölte az Eurocontrol csütörtökön.
Április 30-ig meghosszabbította Oroszországban a koronavírus-járvány miatti kényszerszabadságot Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, nem zárva ki egyúttal, hogy a helyzet javulása esetén le lehet rövidíteni ezt az időszakot.
Az utóbbi napokban számos kutató, szakértő fogalmazta meg véleményét a koronavírus járvány gazdasági hatásainak enyhítéséhez szükséges kormányzati beavatkozásokról. E vitához kapcsolódva cikkünkben amellett érvelünk, hogy most, a leálló és átalakuló fogyasztás időszakában, arra összepontosítsunk, ami életben tartja és a karantén-helyzetre való átállásra segíti a munkáltatókat és munkavállalókat. A csomag optimális méretéről, a gazdaságélénkítés hónapokkal később esedékes feladatairól a mai bizonytalanság közepette nem lehet jó döntéseket hozni.
Közel 85 százalékkal csökkent a légi forgalom Németországban a koronavírus-járvány miatt a polgári légiirányítási feladatokat ellátó Deutsche Flugsicherung (DFS) csütörtöki adatai szerint - írja az MTI. A németországi és a német légtéren áthaladó forgalom a járvány hatására az idei első negyedévben végig meredeken csökkent. Az utolsó napon, március 31-én országszerte mindössze 1341 repülést irányítottak, ami 84,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - áll a DFS jelentésében, amely szerint a teherszállításra szakosodott nemzetközi repülőtereken, például Lipcsében mérsékelt a csökkenés, számos repülőtéren viszont gyakorlatilag leállt az élet.
Új negatív rekord került beállításra a tőzsdén, ahol már 2006 óta követik a benzin és a nyersolaj árkülönbözetét, ugyanis jelenleg Európában hordónként több mint 10 dollárral olcsóbb a benzin az alapanyagául szolgáló kőolajnál, mellyel még a 2008-as válság legsötétebb pillanatait is sikerült jócskán felülmúlni. Ez nagyon rossz hír az olajfinomítóknak.
Tíz jó év után az idén ismét recesszióba süllyed a német gazdaság a koronavírus-járvány miatt, és a visszaesés mértéke meghaladhatja a legutóbbi nagy válság legsúlyosabb évében, 2009-ben regisztrált szintet - mondta a német gazdasági miniszter.
Németországban megközelítette az ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és a regisztrált fertőzöttek száma is emelkedik, de viszonylag lassú ütemben. Egyelőre bőven van szabad kórházi kapacitás, a 40 ezer intenzív ágyból 15-20 ezer szabad, így külföldről is fogadnak betegeket. A szomszédos Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban is gyorsan emelkedik a fertőzöttek száma.
Csehország április 24-ig fenntartja a német és az osztrák határon a koronavírus-járvány miatt március közepén bevezetett ellenőrzéseket. A belső határvédelem húsznapos meghosszabbításáról szerda este döntött a cseh kormány - olvasható az ülésről kiadott közleményben.
Kevesebb mint felére esett vissza az Ural típusú orosz nyersolaj átlagára márciusban az egy évvel korábbi értékhez képest, az első negyedévet tekintve pedig több mint 23 százalékos csökkenést mértek. Az orosz költségvetés 40 dollár körüli olajárnál lenne egyensúlyban, azonban egy korábbi orosz nyilatkozat szerint akár tíz évig is bírhatják a jelenlegi alacsony olajárakat. Mindenesetre a legutóbbi hírek alapján békülékeny hangnemet ütött meg a Kreml a szaúdiakkal vívott olajháborúval kapcsolatban.
Telemedicina, mint az egészségügyi konzultáció legkézenfekvőbb módja, távfelügyelet az idős rászorulók érdekében, a háttérben futó egészségügyi informatikai rendszerek, orvosi mérésekre alkalmas viselhető eszközök, digitális biomarkerek, diagnózis gépi algoritmusok alapján - csak néhány példa arra, hogy a digitalizáció jelenleg is formálja az egészségügyet. Közben a gigászi technológiai szereplők már nemcsak a partvonal mellől akarják nézni ezt a meccset. Az aktuális járványügyi helyzet pedig csak gyorsíthatja ezt a folyamatot. Szombathelyi Zsolt, a Richter Gyógyszergyár egykori kutatási igazgatója, a vezérigazgató tanácsadója írásában sorra veszi az aktuális digitális trendeket az ágazatban és felvázolja a kilátásokat.
Az Airbus legtöbb spanyolországi telephelyén orvosi arcpajzsokat állítanak elő 3D nyomtatókkal, a repülés- és űrtechnikai vállalat ezzel segíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.
Csődeljárást kezdeményezett a német Vapiano, azt követően, hogy a koronavírus járvány miatt megnövekedett likviditási szükségletre a cég nem tudott megoldást találni. Az árfolyam gyakorlatilag összeomlott, a cég papírjai több mint 60 százalékot zuhantak ma.
A koronavírus elleni védekezés kapcsán indított közösségi akciót a Masterplast, aminek keretében több, mint 20 000 arcvédő maszk előállításához elegendő alapanyagot kínált fel önkéntes varrónők számára ingyenesen a cég.
Igazán felkavaró az MNB két, hazai és nemzetközi színtéren is méltán neves középvezetőjének a jelenlegi válságra adott javaslataimra írott válasza. Ezt kénytelen vagyok az MNB hivatalos reagálásának tekinteni. Fel sem tételezem, hogy a bank vezetőinek jóváhagyása nélkül lehetne fontos kérdésekben még ilyen tekintélyes vezetőknek is magán véleményt megfogalmazni. Különösen megnyugtató a válaszból tükröződő magabiztosság. Magam is szeretném osztani és erőt meríteni belőle. Ami egy kicsit elbizonytalanít, az legfeljebb a piac méltatlan viselkedése.
A koronavírus-járvány miatt a Volkswagen meghosszabbította szlovákiai gyárainak ideiglenes zárva tartását április 19-ig. A termelést március 17-én függesztették fel, az eredeti terv szerint a leállás két hétig tartott volna.
Nehezen érthető a hazai döntéshozók késlekedése, amikor már nemcsak Németország, hanem olyan országok is, mint Románia vagy Szlovákia már két hete bejelentették a munkavállalói bérek nagy arányú támogatását - fejtette ki a Portfolio-nak adott gyorsértékelésében Fajcsák Gábor, akit arról kérdeztünk, milyen várakozásokkal tekint a jövő hétre várható, példátlan méretű gazdaságélénkítő csomagra. Az RSM adóüzletágának vezetője szerint a legfontosabb és legsürgetőbb a munkavállalói bérek támogatása, nemzetközi példák alapján, valamint a napi megélhetési gondokkal küzdők számára is azonnali segítség kellene.
Több uniós ország - Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, valamint Svédország - szerda este közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar parlament által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény miatt. A nyilatkozat az egyes országok külügyminisztériumainak honlapján jelent meg.
Németországban legalább az iskolai tavaszi szünet végéig, április 19-ig fenntartják az emberek egymás közötti közvetlen fizikai kapcsolatainak csökkentésére a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - jelentette be szerdán Berlinben Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.