Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 50681 Új keresés

Váradi: Nem vettem ki pénzt a Wizz Airből

Február végén tőzsdére ment a Wizz Air, a részvények árfolyama azóta több mint 20 százalékot emelkedett, nem csak az új, de a régi részvényesek is jól jártak. Váradi Józseffel, a légitársaság alapítójával és vezérigazgatójával beszélgettünk, aki elmondta, a részvénykibocsátás úgy zajlott le, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, ő pedig csak annyi részvényt értékesített, ami az opciók lehívásához kellett, de "nem vett ki pénzt" a cégből.

Megcsúszhatott az esélyes, lazítanak az EU-s pályázaton (2.)

Az április eleji eredeti kiíráshoz képest több ponton, így a benyújtás határidején is módosít az a miniszterelnökségi közlemény, amely a kkv-k infokommunikációs fejlesztését elérni hivatott 2 milliárd forintos pályázat kapcsán született. Az eredeti és a mostani kiírás szerint is csak várhatóan egyetlen nyertest hirdetnek, de egy hete még nem volt egyetlen beadott pályázat sem. Mindez arra utal, hogy az esélyes pályázónak még idő kell a kidolgozáshoz, így egy hónappal június 30-ra tolták a beadás határidejét.

Pénz után kajtat a világ legrégebbi bankja

Három milliárd eurós tőkeemelés végrehajtásáról döntött a Monte dei Paschi olasz bank hétfőn. Ezzel kevesebb mint egy év alatt már a második tőkeemelését hajtja végre a világ legidősebb bankja, egyrészt a múlt évi európai stressz teszten kimutatott tőkehiány miatt, másrészt pedig az állami mentőcsomag visszafizetése érdekében - írja a Reuters.

Bejött a Ryanairnek az utasbarát politika

Úgy tűnik, hogy bejött a Ryanairnek az utasbarátabb politika, a légitársaságnál több mint 10%-kal nőtt az elmúlt évben az utasforgalom. A férőhely-kihasználtság javult, nettó eredménye pedig 66%-kal ugrott meg, főleg a csökkenő üzemanyagköltségnek köszönhetően - derül ki a cég ma reggel publikált éves jelentéséből. A menedzsment prognózisai szerint idén tovább emelkedhet a nyereség.

Úgy tűnik, hiába vagyunk az "ezer stadion országa"

A World Economic Forum a napokban tette közzé új kutatását, mely egy világranglistát tartalmaz a turizmus szempontjából legjobban felkészült országokról. A listát Spanyolország vezeti, Magyarország pedig a 41. helyet tudta megszerezni. A kutatást tüzetesebben megvizsgálva megdöbbentő felfedezéseket tehetünk arról, hogy milyen mutatók rontják az ország eredményét.

50 lehetőség, amit nem szabad kihagyni

Nagyon is érdemes követni, hogy mit csinálnak a pénzükkel a világ legnagyobb befektetői, erre világít rá legalábbis a Goldman Sachs napokban publikált elemzése. A bank összeállított egy 50-es listát, hogy melyek azok a részvények, ami az abszolút befutók jelenleg a nagy hedge fundoknál.

Hogyan lehet milliárdokat csalni devizakereskedéssel?

Mi magyarok sem vagyunk híján a pénzügyi csalásoknak, de a világ legnagyobb piacán, a devizapiacon sokunk számára teljesen elképzelhetetlen mértékű trükközést folytattak egyes bankok. Méghozzá egészen egy évtizedig. Vizsgálatok és jogi procedúrák sorát követően az érintett bankok szerdán 5,6 milliárd dolláros bírságot kaptak. De hogyan is csinálták ezt a devizapiaci csalást? Egyáltalán hogyan lehet manipulálni a devizaárfolyamokat? Elmagyarázzuk.

Közgazdász életműdíjat kapott Chikán Attila

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Elnöksége Közgazdász Életműdíjat adományozott Chikán Attila közgazdász professzornak. A kitüntetett az elismerő oklevelet május 22-én, pénteken az MKT éves küldöttközgyűlésén vehette át Kovács Árpádtól, a társaság elnökétől és Hegedüs Évától, az MKT főtitkárától.

De mit adtak nekünk a románok és a szlovákok?

Az OTP kisebb bankjai a jó években sem sokat tettek hozzá a bankcsoport eredményéhez, rossz években pedig nagy veszteségeket okoztak. Bár a horvát bank tartósan nyereségesen működik, a szlovák bank pedig nagyjából nullás volt 2002 óta, a román, a szerb és a montenegrói bank komoly veszteségeket ért el, a mérleg az 5 kisebb leánybanknál 47 milliárd forint mínusz.

Szenved a Hewlett-Packard

Minden fő üzletágában a bevételek csökkenésétől szenved a HP, ráadásul a dollár erősödése sem kedvez a cégnek - derült ki az első negyedéves gyorsjelentésből, amit tegnap, zárás után publikált. A bevétel valamelyest elmaradt az elemzői várakozásoktól, az árfolyam mégis emelkedett kis mértékben a zárás utáni kereskedésben.

Előzetesben a Hungária egyik vezetője

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtök délután a Budakörnyéki Járásbíróság M. Ádámot, a Hungária Értékpapír Zrt. operatív igazgatóját.

Ezek ma a legizgalmasabb részvények

A legnagyobb amerikai kiskereskedelmi cégek tették közzé a héten negyedéves jelentésüket. A Home Depot a szélsőséges téli időszakból tudott profitálni Észak-Amerikában, a Best Buy eredményességére pedig az elektronikus készülékek iránt megnövekedett kereslet hatott pozitívan.

Így verte át az önkormányzatokat a Hungária

Háromrendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével gyanúsítja az ügyészség a Hungária Értékpapír Zrt. operatív igazgatóját, ezért kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását - tájékoztatott a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

Tollasodás után kopasztás: így esett pofára a vezér

1 nappal azután, hogy a világ legértékesebb szolárcégének, a Hanergy-nek a részvényei közel 50 százalékot zuhantak, újabb dráma rázta meg a hongkongi tőzsdét, egy helyi üzletember, Pan Shutong vállalkozásai, a Goldin Financial Holdings és a Goldin Properties Holding kerültek tűz alá, az árfolyamok itt is 50-60 százalékot zuhantak. Ez együttesen az említett cégek piaci értékét közel 20 milliárd dollárral csökkentette. Hongkongban az utóbbi hónapokban némely papírban iszonyatos rali volt megfigyelhető, a Goldin-cégek például csak az idei évben több mint 300 százalékot emelkedtek. Ebben szerepe lehet annak, hogy tavaly novemberben összekapcsolták a hongkongi és a sanghaji tőzsde rendszereit. A Hanergy-hez hasonlóan a Goldin-cégeknél is komoly lufi fújódott, az értékeltségi szintek feltehetően messze nem a valóságot tükrözik.

Új bázist nyit Magyarországon a Wizz Air

Már egy ideje működtet Debrecenből járatokat a Wizz Air, de ma bejelentette a légitársaság, hogy új bázist is nyit a város repterén. Ezzel a budapestivel együtt már két bázissal működik Magyarországon a Wizz Air, a debreceni lesz egyébként a cég 22. bázisa.

A magyar Mercedes padlógázzal száguld

A kompakt szegmens előretörésével nagyot szakított a hazai Mercedes-gyár. Kecskeméten közel másfélszer annyi autót gyártottak tavaly, mint egy évvel korábban, köszönhetően a kizárólag idehaza gyártott CLA nemzetközi népszerűségének. Ez pedig jelentősen megdobta a cég árbevételét. Tavaly több mint 2,8 milliárd eurót ért el a társaság ezen a soron - jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. sajtótájékoztatóján. A Mercedes jó teljesítményéből Kecskemét és az ország is is profitált, a vállalat közel 5 millió eurót utalt át a városnak és 11 milliárd forint társasági adót fizette be. A jövőkép is pozitív, Thomas Geier, a Mercedes-gyár vezetője ugyanis kijelentette, hogy az eddigi eredmények ellenére nem fognak hátradőlni, hanem még erőteljesebben fejlesztik majd kecskeméti üzemüket.

A napenergia a jövő? - Csak hiszed

Egyre népszerűbb a napenergia a világon, a napelemek iránti kereslet évről évre emelkedik, az energetikát sokak szerint átalakító technológiából sok cég akart profitálni, ez azonban nem mindenkinek sikerült. A piac túlkínálatos lett, a napelemek árai a töredékükre estek, a gigantikus hitelekből végrehajtott beruházások sok esetben nem térülnek meg. A világ egyik legnagyobb napelemgyártója, a Yingli is szenved, a bajba jutott cég árfolyama a hét elején a felére esett, a befektetők lassan már csődöt áraznak. A technológia továbbra is ígéretes, de nem sokan tudnak ezen pénzt keresni.

Nem bízik már Kínában a HP - Vagy Kína nem bízik benne

Nagy változásokat tervez kínai üzletmenetében a Hewlett-Packard, miután a távol-keleti országban a kereslet hanyatlásától szenvednek az amerikai technológiai óriások, amit az internetes kémkedési botrány váltott ki. Most a HP azt tervezi, hogy eladja az adathálózatok üzletágának többségi részesedését egy helyi szereplőnek.

Most éppen Kína miatt aggódhatunk

Újabb rossz adat jött Kínából, ami a gazdaság növekedésének további lassulását vetítheti elő, az ázsiai tőzsdék ennek fényében többnyire esnek reggel, és az olajár sem tudott jelentősen erősödni. Több vállalati hír is érkezett, a Home Depot jól jött ki a szélsőséges téli időjárásból, nem úgy mint több versenytársa.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.