Donald Trump jelezte, hogy a jövőben hajlandó lehet csökkenteni a Kínával szemben bevezetett vámokat, mivel a jelenlegi magas vámtételek miatt a két gazdasági nagyhatalom közötti kereskedelem gyakorlatilag leállt - közölte a Bloomberg.
A Covid19-világjárvány és az orosz–ukrán háború hatására egyre több nagyvállalat helyezi át termelőegységeit Európához közel eső régiókba, többek közt az észak-afrikai országokba és Törökországba, a kedvező jogszabályi környezetnek és az alacsony munkabéreknek köszönhetően. Az Észak-Afrikába és Kelet-Közép-Európába érkező nearshoring befektetések éves összege 2023-ra elérte a 82 milliárd dollárt, 62%-os emelkedést elérve a járvány előtti szinthez képest. Törökország, Egyiptom, Marokkó és Tunézia gazdaságai nagymértékben integrálódtak az európai gazdaságba, ezért az ott működő vállalatok az Európai Unió vámjait is ki tudják kerülni. Az Energiastratégia Intézet nearshoring sorozatának 4. része.
Ralph Goff, a CIA korábbi európai műveleti vezetője szerint a 2014-es krími megszállás idején már figyelmeztette feletteseit, hogy a Donbaszban egy globális konfliktus magvait vetik el, de figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyták. Goff úgy véli, a 2022-es háború megelőzhető lett volna, ha a Nyugat időben és megfelelő mennyiségű fegyverrel támogatja Ukrajnát. Szerinte az amerikai és európai vezetők túlzottan tartottak az orosz nukleáris fenyegetéstől, így Putyin diktálhatta a háború feltételeit. A nyugalmazott hírszerző bírálja mind a Biden-, mind a Trump-adminisztráció hozzáállását, és aktívan dolgozik azon, hogy amerikai technológiai és üzleti támogatást szerezzen Ukrajnának – tudósított a The Times.
A cukorpiac továbbra is kiszámíthatatlan: bár a kereslet stabil, az árakat időjárás, olajárak és kormányzati beavatkozások mozgatják. Miközben Indiában és más fejlődő régiókban nő a fogyasztás, a nyugati világban az egészségtudatosság és az étvágycsökkentő gyógyszerek visszafoghatják a keresletet. A globális cukorárak csökkenő trendje ellenére a piacon rengeteg az állami szabályozás, ami egyelőre inkább segíti az árakat.
A kamatcsapda, a romló banki portfóliók, a szankciók miatt csökkenő olajbevételek, a felülértékelt rubel és a kiürülő költségvetési tartalékok egyre súlyosabb problémákat jeleznek az orosz gazdaságban. A háborús fellendülés kifulladt, a lakosság és a vállalati szféra egyaránt nyomás alá került, miközben az állam mozgástere is szűkül. A jegybanki szigor nem hozott áttörést, a külkereskedelmi feltételek romlanak, és az amerikai vámháború újabb csapást mért a rendszerre. Két friss elemzés alapján az orosz gazdaság most nem csupán megtorpant – hanem tartósan gyengülő pályára állhatott.
Az izraeli hadsereg (IDF) szombat éjjel bejelentette, hogy több tízezer azonnali behívót küldött ki a tartalékosoknak az iszlamista Hamász terrorszervezet ellen a Gázai övezetben jövő hétre tervezett hadművelethez. Emellett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azzal vádolta meg szombaton Katart az X közösségi platformon, hogy „kettős játszmát folytat” Izraellel szemben – számolt be az MTI.
A legfrissebb adatok szerint a globális gyártószektor egyre inkább megsínyli Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúját, miközben a vállalatok bizonytalanságban várják a vámok alakulását. Egyelőre Európa tűnik ellenállónak, míg India kifejezetten nyertese a káosznak – tudósított a Bloomberg.
A világon a népességnövekedéssel párhuzamosan folyamatosan nő a katolikus hitet vallók száma, a növekedés azonban földrészenként egyenetlen. Míg a kereszténység, azon belül a katolicizmus fő területe évszázadokon keresztül Európa volt, az öreg kontinens részesedése az összes katolikus hívőből egyre kisebb. Bár a pápát választó bíborosok testületében még mindig felülreprezentáltak az európaiak, arányuk folyamatosan csökken, ami előrevetíti, hogy a jövőben egyre nagyobb eséllyel nem innen fognak származni a pápák.
A brit hadsereg már nem használja az AS90 155 milliméteres önjáró tarackokat, miután a fegyverrendszerek nagy részét Ukrajnának adományozták. Az Egyesült Királyság egyetlen 155mm-es tüzérségi képességét jelenleg mindössze 14 svéd Archer rendszer biztosítja - írta meg a Militarnyi.
Látszólag minden rendben a globális alapkezelői szektorban: a kezelt vagyon tavaly 12%-kal 128 000 milliárd dollárra hízott, a bevételek növekedése a profitot is felhajtotta – derül ki a Boston Consulting Group (BCG) friss jelentéséből. Csakhogy érdemes a számok mögé nézni: a bevételnövekedés java részét a piaci teljesítmény hajtotta, a vagyonkezelési díjak csökkennek, a befektetői preferenciák változnak és egyre nagyobb a strukturális nyomás az alapkezelőkön. A jelentés szerint három fő trend alakítja át gyökeresen a szektort, amiből páran győztesen is kijöhetnek.
Az elmúlt években számtalan időjárási rekordot eredményező klímaváltozás a Föld minden területét érinti kisebb nagyobb mértékben. Európa azonban, több faktor miatt is, különösen nagy kitettséggel rendelkezik az időjárási anomáliákkal szemben. 1980 óta a kontinens a globális átlagnál kétszer gyorsabban melegszik. Az éghajlatváltozás azonban az átlaghőmérsékleten túl számos tényezőben tetten érhető a kontinensen. A korábbi évtizedek átlagához képest nagy változások mutatkoznak az éves csapadékmintázatokban is, amelyek több régióban is kiterjedt villámárvizekhez vezetnek. Ezzel párhuzamosan Európa legtöbb régiójában már idén áprilisban, a nyári szárazságok előtt komolynak mutatkozik az aszállyal sújtott területek kiterjedése, amely nagy nehézségek elé állíthatja a mezőgazdaságot, többek között Magyarországon is.
Az USA–Kína kereskedelmi feszültség növekedésével Latin-Amerika szerepe felértékelődik a kínai vállalatok számára, azok ugyanis a régió nélkül nem tudják termékeiket versenyképes áron az amerikai piacra eljuttatni. A nearshoring várhatóan jelentős előnyökkel jár a térség országai számára, beleértve a gazdasági növekedést és az infláció lassulását. Egyes várakozások szerint 30-50 milliárd dollár befektetés érkezhet Latin-Amerikába Ázsia helyett. Az Amerika-közi Fejlesztési Bank becslései alapján a nearshoringnak köszönhetően Latin-Amerika és a karibi térség éves áru- és szolgáltatásexportja középtávon akár 78 milliárd dollárral is nőhet. Az Energiastratégia Intézet nearshoring sorozatának 3. része.
Nagyban zajlik a világ legmodernebb hackocsijának, az amerikai AbramsX-nek a fejlesztése. A csúcstank ugyan még csak prototípusként létezik, már most számos olyan jellemzője van, ami még a modern, drónok által uralt háborús zónákban is kiváló fegyverré teheti. Nézzük, mik ezek.
Kína szép csendben mentesítette az Egyesült Államokból származó termékimportjának mintegy negyedét, 40 milliárd dollár körüli volument a vámok alól, nagy valószínűséggel azért, mert nagyon fájtak az iparának a kieső termékek, és muszáj volt lépnie a még meglévő függőségei miatt - tudta meg a Bloomberg legalább hat iparági forrástól, akik behoztak szóban forgó termékeket az Egyesült Államokból, mégsem kellett vámot fizetniük. Ez jelentős fejlemény és megalapozza azokat a piaci reményeket is, amelyek szerint az enyhülés felé kell haladnia a vámháborúnak a mindkét fél számára hátrányos hatások miatt.
A vámkáosz, a gyors felpattanás, és az ellentmondásos gazdasági adatok személyében egy igazán nehéz rejtvényt kell most megfejtenie a befektetőknek. Április legvégére ismét rosszra fordult a hangulat, a grafikonok, illetve a múlt pedig meglehetősen borús képet üzennek most. Sok minden eldőlhet, mutatjuk, mire figyelj!
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés
Németország 2023. április 15-én leállította utolsó három atomerőművét, lezárva ezzel az ország több mint hat évtizedes nukleáris energiatermelésének történetét. Az „Atomausstieg” – azaz az atomenergia kivezetése – hosszú viták után vált valósággá, de a döntés időzítése sokakban kérdéseket vetett fel az energiaválság közepette. Bár a politikai és társadalmi klíma egyre kedvezőbb a visszavezetéshez, a megvalósítás előtt komoly jogi, technikai és gazdasági akadályok állnak.
A Moët Hennessy, az LVMH ital- és szeszesital-üzletága több mint 10 százalékkal csökkenti dolgozói létszámát, miután az első negyedévben 9 százalékkal estek vissza az organikus eladásai – jelentette a Financial Times.
Az Európai Bizottság gazdasági csodafegyvernek szánta, de versenyképességi ellenőrzéseinek minősége jelentős eltéréseket mutat a különböző jogszabályi javaslatok esetében. A cél az volt, hogy az új jogszabályok elfogadását mindig egy versenyképességi értékelés előzze meg, azonban ezek inkább plusz bürokratikus terhet hoztak csak, a vizsgálatok színvonala nem egységes, sok esetben kifejezetten rossz. Emiatt a versenyképességi elemzések átdolgozását kérik, míg konkrét szabályozásokat átírása szükséges a már végrehajtott konkrét lépéseknél – derül ki a BusinessEurope jelentéséből.
A monetáris politika enyhülése és a kamatlábak csökkenése új lendületet adhat a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiacnak, miközben a nearshoring és a digitalizáció is pozitívan hat a befektetői bizalomra – derül ki Grzegorz Sielewicz, a Colliers közép-kelet-európai régióért felelős vezető közgazdászának legfrissebb elemzéséből.
A kormány a piperetermékekre is kiterjesztené az árrésstopot, elsősorban a mosószerek és tusfürdők magas árréseire hivatkozva. Bár nem tudni, mely termékeket érinti majd a szabályozás, és a drogérialáncok miként reagálnak, a nyilvános cégadatok alapján nem úgy tűnik, hogy a DM, a Rossmann, a Műller vagy éppen az EcoFamily kirívóan magas árréssel dolgozna.