Keresett kifejezés: széchenyi tőkealap | Találatok száma: 128 Új keresés

Fantáziát látott az állam a győri sikersztoriban

A Széchenyi Tőkealap ötvenedik befektetéséhez érkezett, a Pannon Tools Kft. 150 millió forintos tőkét kap az üzleti terveinek megvalósításához. Az alap ezzel együtt már 6,5 milliárd forint kihelyezéséről hozott döntést - derül ki a társaság közleményéből.

Busás hozammal szálltak ki a magyar sikersztoriból

A Széchenyi Tőkealap sikeresen zárta Mobile Engine befektetését, a társaságban fennálló tulajdonrészét az általánosan elvárt hozamszint feletti árfolyamon tudta értékesíteni. A portfólió-társaság, illetve annak alapítói az SZTA első lépcsős befektetését követően, a korábbi terveknek megfelelően kivásárolták az SZTA részesedését.

Merre tovább magyar bankszektor? (x)

A Portfolio idén is egy asztalhoz ülteti Magyarország meghatározó döntéshozóit, sikeres vállalatvezetőit és elismert közgazdászait, akik megvitatják hazánk, a régió és az eurózóna fejlődési lehetőségeit és legaktuálisabb gazdasági kérdéseit. A Budapest Economic Forum-on minden szóba kerül, ami igazán foglalkoztatja a pénzügyi és a gazdasági szféra képviselőit: növekedés és stabilitás, versenyképesség és tőkevonzás, EU-támogatások és külföldi működőtőke, hitelezés és a bankszektor kilátásai.

A HYD Pharma 250 milliós gyógyszeripari beruházást hajtott végre

A HYD Pharma Zrt. és leányvállalata, a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. több mint 250 millió forintos beruházással olyan komplex gyártási rendszert épített, amelynek segítségével elindulhat Magyarországon a csökkentett deutériumtartalmú víz hatóanyagot tartalmazó készítmények üzemi méretű előállítása a nemzetközi gyógyszergyártási szabványoknak megfelelően.

Rövid idő alatt 3 milliárdról döntött a Széchenyi Tőkealap

Az elmúlt hetekben számos vállalkozás átvilágítását zárta le a magyar kis és középvállalkozásokba befektető Széchenyi Tőkealap és 19 társaság kapcsán döntött arról, hogy összesen közel 3 milliárd forint tőkeforrást biztosít a cégek üzleti tervekben lefektetett céljainak eléréséhez. Három vállalkozással, mintegy 400 millió forint értékben már a szerződéskötés is megtörtént - áll a társaság közleményében.

Ezzel is a készpénzt irtják Magyarországon

Az Országos Fizetési Szolgáltató Zrt. sikeresen teljesítette az úgynevezett MasterCard ETED tesztet, így elkezdődött a MasterCard típusú PayPass funkcióval ellátott Fizetési Kártyák gyártása - tudatta a társaság közleményében.

210 millió forintos befektetés az egészségügyben

Az Európai Bizottságtól kapott egyedi engedély keretei között 210 millió forintot fektet be egy Fejér megyében működő egészségügyi vállalkozásba a Széchenyi Tőkealap. A tőkeemelés segítségével a VMD Kórházi Technológiai Zrt. tovább bővítheti integrált szolgáltatási portfólióját és saját gyártású kórházi eszközeinek fejlesztését is lezárhatja - áll a társaság közleményében.

Mi lesz a legújabb magyar sikertörténet? (x)

A Portfolio.hu 2014-ben hatodik alkalommal rendezi meg a régió legnagyobb iparági konferenciáját. Az esemény a vállalatfinanszírozási és kockázati tőke befektető szakemberek számára teljes körű piaci áttekintést, és a legmagasabb szintű kapcsolatépítési lehetőséget biztosítja.

Hatékonyságnövelés az energiaellátásban (x)

A Portfolio.hu idén negyedik alkalommal rendezi meg a Magyarországon egyedülálló, befektetési fókuszú régiós energiakonferenciáját, amelyen a társaság korábbi rendezvényeihez hasonlóan rangos nemzetközi és hazai előadók járják körül az energiapiacot érintő legfontosabb témákat. A rendezvény célja, hogy hazánk és a térség meghatározó véleményformálóval, a szektor szakértőivel és a legjobb hazai szakemberekkel összefoglalja az elmúlt év legfontosabb történéseit, és megoldást keressen az iparág előtt álló kihívásokra.

Szegedi orvosi centrumba fektet be az SZTA

A hazai és a nemzetközi tendenciák szerint is erősödik a kereslet a magán-egészségügyi szolgáltatók iránt. A magas minőséget nyújtó, jó infrastruktúrájú orvosi centrumok sikeresen megállják a helyüket a versenyben a hazai régiós központokban is. Az egészségügyi ellátásban piaci alapon működő szegedi szolgáltatóba fektetett tőkét a Széchenyi Tőkebefektetési Alap - áll a társaság közleményében.

Megvannak a Jeremie 3. körének győztesei

Döntött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Jeremie kockázati tőkeprogram friss nyerteseiről, az erről szóló közlemény a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. honlapján meg is jelent. Az eredeti tervek szerint 4 nyertest hirdettek volna ki, amelyek egyenként 3 milliárd forintos forrást kaphattak volna, azonban a jelentkezők magas száma miatt 8 alapkezelőt hoztak ki győztesként, ebből 4-et függő feltétellel. Utóbbiaknál még szükség van arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybiztos a szükséges forrásátcsoportosítást jóváhagyja.

Bővül az állami kockázati tőkeprogram

Bővül a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztését ösztönző kockázati tőkeprogram, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a Magyarország által kidolgozott speciális pénzügyi konstrukciót - közölte Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben egy sajtótájékoztatón.

Milliárdokban gázolnak az ígéretes magyar cégek

Bő egy hónappal ezelőtt kiírták a Jeremie kockázati tőke program új pályázatát, ez már sorrendben a harmadik kör, az Európai Uniós visszatérítendő forrásokat is beszámítva összességében 100 milliárd forintnál is több forrás nyílt meg több részletben az innovatív startup cégek számára. A MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. adatai szerint 2013 első negyedévében már befektetési döntést 93 cég (32 milliárd forint) esetében hoztak a tőkealap-kezelők, és a befektetési időszaknak koránt sincs vége. A 2013-as év azért is különleges, mert a második körös alapkezelők is aktívakká válnak a piacon. A program mindenképpen sikeresnek tekinthető, sorra alakulnak a nagy álmokat szövő cégek, a kockázati tőkének köszönhetően még évekig fennmaradhat az érdeklődés a cégek iránt. Ráadásul az EU a jövőben a visszatérítendő források felé akar elmozdulni, ami jó hír a magyar piac számára.

Új termékeket kínál a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) 750 ezer euróra növelje az egy tranzakción belüli befektetés maximumát az eddigi 200 ezer euróról, amivel lehetővé tette a foglalkoztatásban jelentős szerepet betöltő kkv-k rugalmasabb finanszírozását - jelentette be Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nagyobb tőkéhez juthatnak a vállalatok kockázati tőkéből

Tavaly év végéig az állami Széchenyi Tőkealap-kezelő 30 cég esetében hozott befektetési döntést, a kötelezettségvállalás ezzel együtt közel 2 milliárd forint volt. Az Európai Uniós visszatérítendő támogatásokat kihelyező alapkezelő a következő két évben a kihelyezések felgyorsulására számít, mivel hónapokon belül megemelkedhet a befektetési határ 200 ezer euróról 750 ezer euróra. Az elérhető 13 milliárd forintos befektetési összeg 2015 végéig 80-100 hazai kkv számára lesz elérhető, a hagyományos iparágakban működő cégek ezzel megerősíthetik a helyzetüket a piacon - hangzott el a mai sajtótájékoztatón.

Még az idén 10 új kockázati tőkealap indulhat

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) eredményt hirdetett az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok pályázati felhívásában, ennek eredményeként még az idén tíz kockázati tőkealap kezdheti meg működését, 41 milliárd forint forrással támogatva az innovatív mikro-, kis- és középvállalkozásokat - tájékoztatta az NFÜ hétfőn az MTI-t.

Belehúztak a Jeremie Kockázati Tőkealapok

Az első félév végéig a cégbírósági adatok szerint a Jeremie alapok összesen 54 befektetést valósítottak meg magyarországi vállalkozásokban. A második negyedévben 13 új befektetés született, ami rekord a program kétéves történetében. A Start Zrt. becslése szerint az eddig befektetett összeg 13,5 milliárd forint, a program teljes összegének 37,5%-a. A cég véleménye szerint a befektetési tempót növelni kell, hiszen még 25 milliárd forintos forrás kihelyezését kell megoldani a 2013 végéig.

Fémszerkezetgyártóba invesztált 63 milliót a Széchenyi tőkealap

Bevásárlóközpontoktól MÁV-kocsikon át víztározók zsilipkapuiig terjed az a referencialista, amihez az Innova-Metálnak köze van Magyarország területén. A társaság az egyre komolyabb műszaki színvonalú fémszerkezetek gyártásához való felkészülésre fogja fordítani a Széchenyi Tőkealapból juttatott befektetést.

Ígéretes magyar vállalkozásokba szállna be Csányi Sándor

Az OTP Bank vezetőjének, Csányi Sándornak a cége leányvállalatot alapított, a Bonitás Kockázati Tőkealap-kezelő célja, hogy az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramban részt vállaljon, és ígéretes hazai cégekbe fektessen be magas hozam reményében - írja a hvg.hu. Az Európai Uniós forrásokra hamarosan kiírják a pályázatot, a magántőkét is tartalmazó alapok pedig akár hónapokon belül felállhatnak, ha a győzteseket kihirdetik.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.