Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Rég nem látott mozgások a forint árfolyamában, a befektetők újraértékelhetnek mindent

A forint hétfőn látványos erősödéssel kezdte a hetet a főbb devizákkal szemben, miután tovább javult a kockázati étvágy a nemzetközi piacokon. A hangulatot főként az Egyesült Államok kormányzati leállásának várható lezárása, valamint a dollár gyengülése támogatta. Valamint a piacon a befektetőknek még mindig vonzó a magas kamatelőny, valamint a hétvégén Orbán Viktor kormányfő által bejelentett, Donald Trump amerikai elnöknél kialkudott, egyelőre tisztázatlan részletű pénzügyi védőpajzs.

Kedden kora reggelre azonban már inkább oldalazó mozgás jellemezte a hazai fizetőeszközt.

Hétfőn komoly erősödésen ment át a forint, a 385 feletti szintekről már a 383-as tartományba, másféléves csúcsra ment az euróval szemben.

Kedden reggel az árfolyam 383,75 körül mozog a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A piaci kép szerint a további elmozdulásokat ma már inkább a makroadatok, az EKB kommunikációja, valamint az amerikai shutdown végéről érkező híráramlás befolyásolhatja.

A hétfői kereskedésben a dollár/forint árfolyam is jelentősen csúszott lefelé, időszakosan a 332-es szinthez közelítve. Kedden reggel 332,19-nél állt a jegyzés, ami 0,63%-os gyengülést mutat a dollár oldaláról a múlt három napra vetítve, míg év eleje óta több mint 16%-ot veszített értékéből a zöldhasú a forinttal szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A hétfői erősödést követően kedden reggel az euró 1,1552 körül mozog a dollárral szemben. Ez nagyjából stagnálást jelent. A piaci hangulatot most egyrészt a kockázatvállalás fokozódása, másrészt a tengerentúli politikai fejlemények támogathatják.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A biztonsági menedékként kezelt japán jen február óta nem látott gyengeségbe csúszott: a piaci szereplők arra számítanak, hogy az USA-ban véget ér a történelmi hosszúságú kormányzati leállás. Ahogy már többször említettük, a szenátus hétfőn megszavazta a megállapodást, amely így hamarosan a képviselőház elé kerül, majd Donald Trump elnök aláírására vár.

154,5 közelében is járt hajnalban a váltás, csak mostanra korrigált vissza a jenárfolyam 154,2-ig.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A kockázatkedvelőbb időszakokban népszerűbb devizák – köztük az ausztrál dollár – profitáltak a fejleményből: az AUD hétfőn még 0,7%-ot ugrott a dollárral szemben, bár Ázsiában már visszakozott.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A mai napon a hazai fókuszban a KSH októberi inflációs adatai állnak, melyet 8:30-kor publikálnak. Az eurózónából és Németországból 11:00-kor érkezik a novemberi ZEW-hangulatindex, ezt megelőzően 9:20-kor Christine Lagarde is beszédet mond. Délután 14:15-kor az amerikai ADP-foglalkoztatási adat kerül sorra, amely a pénteki munkaerőpiaci statisztikák egyik előfutáraként kulcsfontosságú lehet. Az USA-ban munkaszüneti napot tartanak Veteránok napja miatt, így a likviditás időszakosan visszafogottabb lehet.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes

A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a

Holdblog

Kína markában a kritikus nyersanyagok

Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet