
A Munch 2020-ban indult négy fővel, egy egyszerű, de fontos közösségi céllal: megmenteni az el nem adott ételeket és fenntarthatóbbá tenni a vendéglátóipart. Az évek során a cég dinamikusan fejlődött, ma már négy országban, közel 100 fős csapattal működik. „Az első nagy lépésünk a Cápák között műsorban való szereplés volt, majd 2021-ben a Starbucks csatlakozása adott további lendületet" – mondta Perepelica Kirill.
Nemzetközi terjeszkedés
A Munch 2022-ben kezdte meg nemzetközi terjeszkedését, amikor egyesült cseh versenytársával, a Nesnězeno startuppal. "Miért versenyeznénk egymással, amikor egyesítve erőinket sokkal gyorsabban fejlődhetünk?" – mesélte Kirill az üzlet hátteréről. Csehországban az éttermi partnerek aránya kiemelkedően magas, ami egyedi piaci stratégiát kívánt meg a Munch csapatától.
2024-ben Romániában indultak el saját operációval, de hamar rájöttek, hogy a gyorsabb terjeszkedés érdekében érdemesebb egyesülni a helyi Bonapp platformmal.
A Munch felhasználói bázisa sokszínűbb, mint azt kezdetben gondolták.
"Amikor indultunk, azt hittük, hogy az egyetemisták lesznek a legaktívabb felhasználóink, de meglepetésünkre a 30-40 éves fiatal családanyák a legnagyobb vásárlói csoportunk"
– osztotta meg Perepelica. Kiderült, hogy a muncholást nemcsak az árérzékenység, hanem a fenntarthatósági szempontok is ösztönzik. A felhasználók 70%-a nő, és sokan a mindennapi bevásárlásuk kiegészítésére használják a szolgáltatást.
A Munch nem tervezi megállni a négy országnál. További bővítés van tervben olyan piacokon, mint Szerbia, Horvátország, Bulgária és Görögország. Emellett új szolgáltatásokat is fejlesztenek, mint a Munch Market, amely lehetőséget ad a késleltetett lejáratú termékek mentésére is.
A célunk, hogy 2030-ra évente 100 millió csomagot mentsünk meg, és ezzel globális szinten is meghatározó szereplővé váljunk
– fogalmazott ambícióikról a társalapító.
Főbb részek:
- Intro - (0:00)
- A terjeszkedés mikéntje - (3:07)
- Az átlagos Munch felhasználó - (9:37)
- Csehország - (12:47)
- Az ételmentő platformok nemzetközi piaca - (15:21)
- Románia - (21:55)
- Hogy kerülnek FMCG láncok a Munchra? - (25:00)
- A működés összehangolása - (27:31)
- Tanulságok - (31:33)
- A minőségbiztosítás skálázása - (35:07)
- Non-food termékek a Munchon - (36:24)
- További terjeszkedési ambíciók - (39:03)
- Tőkebevonások - (40:16)
- A Munch és az élelmiszerinfláció - (44:43)
- A food-saving jövője - (47:43)
Címlapkép forrása: Munch
Lényegében lezárult a cseh választás, Andrej Babis hatalmas győzelmet aratott
Fővároson kívül elhódított minden kerületet.
Újabb drón bukkant fel Dánia egén, nem teketóriáztak a helyszínen lévő ukrán katonák
Azonnal megsemmisítették a behatolót.
Igazi átok ül a nemrégiben átadott amerikai F-16-oson - egymás után buknak ki a hibák
Földre kényszerültek a gépek.
Váratlan támogatóra lelt Ukrajna, tucatszám kaphatja a nehézfegyvereket Kijev
Mégsem lehetnek felhőtlenül boldogak.
Letartóztattak egy kémet Brüsszelben, hozzáférése volt a legfelsőbb körökhöz
Nem tudni, mennyi információt adtt át.
Egy ősöreg, lesajnált rendszer lehet a rettegett Iszkander nagy ellenfele? - Furcsa jelzések tűntek fel Ukrajnában
Még elméletben sem képes rá.
Két nap múlva teljes egészében átadják az autópályát, amelyre magyarok tömegei vártak
Elkészült az utolsó szakasz is.
Még van egy óriási célja Donald Trumpnak, és úgy tűnik, ezért bármit megtenne
Kőkemény hadjárat indult az Egyesült Államokból.
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Bukás vagy siker lesz a debreceni BMW?
Világszínvonal Magyarországon – De megérte?
