Prémium

Idén is kiosztják az év internetkereskedője díját (x)

Portfolio
Idén negyedik alkalommal hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat, amelyet http://www.evker.hu internet oldalon kezdődő közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján legjobbnak ítélt internetes kereskedő nyerhet meg. A megtisztelő címet a nyertes egy éven keresztül használhatja, nyereménye pedig egy, a támogatók által biztosított médiafelületekből álló online kampány. A versenyben bárki részt vehet, aki online kereskedelmi tevékenységet folytat, és az internetezők szavazatukkal támogatják. Az alapítók célja, hogy a hazai internetes kereskedelmet támogassák, és szélesebb körben népszerűsítsék.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az ez év januárjában a CIB Bankba olvadt Inter-Európa Bank mint alapítók, valamint a Kirowski mint támogató 2005-ben közösen hívta életre az Év Internetes Kereskedője Díjat. A kitüntető elismerést minden évben az az internetes kereskedő vállalkozás kapja, amely a vásárlók internetes szavazása, illetve a szakmai zsűri döntése alapján legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem területén, és a zsűri véleménye alapján a legjobbnak bizonyul. A díjat azzal a közös szándékkal hozták létre, hogy az egyre nagyobb üzleti jelentősséggel bíró e-kereskedelemben a legjobban teljesítő cégek méltó elismerést kapjanak munkájuk után. 2007-től kezdve a szervezési és lebonyolítási feladatokban részt vesz a Budapesti Corvinus Egyetem E-Business Kutatóközpontja is.

A díjat alapító, azóta a CIB Bankba olvadt Inter-Európa Bank a magyarországi bankok közül elsőként lépett be az elektronikus kereskedelem banki szolgáltatóinak körébe. Az azóta eltelt idő alatt e téren a hazai piacon egyedülálló tapasztalatokra tett szert, mely szakmai tudást az ügyfelek már a CIB rangos elismerésekben részesült elektronikus banki szolgáltatásaival együtt használhatják.

A díj odaítélése egy internetes közönségszavazás, valamint egy — ezt követő üzleti, pénzügyi és marketing kritériumok alapján lebonyolított — szakmai zsűrizés alapján történik.
Az idei közönségszavazás ismét a http://www.evker.hu oldalon folyik
szeptember 15. és október 15. éjfél között
.
A közönségszavazás alatt nevezhető és értékelhető minden olyan termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesítő vállalkozás, amely Magyarországon cégbejegyzéssel bír, magyar nyelvű honlappal rendelkezik, függetlenül annak típusától (webáruház, marketplace, vagy a termék/szolgáltatás értékesítését lehetővé tevő egyéb honlap), azaz a honlapon értékesítést végez és a megrendelés a honlap felületén történik (nem a vásárló írja a megrendelő e-mailt).

A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 vállalkozás közül választja ki - több körös elbírálás során - az Év Internetes Kereskedőjét. A zsűri a döntéshez értékeli — többek között — a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználó-barátságot, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget, és számtalan egyéb szempontot. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is.

A díj ünnepélyes átadására 2008. november 11-én kerül sor. Az év internetes kereskedője jogot szerez arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a támogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe veheti.

(X)
RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet