A fiatalok a gazdasági válság legnagyobb áldozatai (x)

A fiatalok várható pénzügyi helyzetükről sem nyilatkoztak túl optimistán, a válaszadó 21 országból 11-ben arra számítanak, hogy a jövőben várható pénzügyi helyzetük rosszabb lesz, mint a szüleiké. 10-ből 3 európai fiatalnak saját bevallása szerint nincs elég pénze ahhoz, hogy a számára megfelelő életszínvonalat megteremtse; a legnehezebb helyzetben az észtek (44%), az írek (41%) és a franciák (40%) érzik magukat. Emellett minden negyedik európai fiatal pénz nélkül marad a számlák befizetése után.
A felmérés arra is felhívja a figyelmet, hogy a fiatalabb generáció sokkal nehezebben menedzseli pénzügyeit, mint a lakosság többi csoportja: minden harmadik 25 év alatti fiatal úgy nyilatkozott a felmérés során, hogy szívesen tanulna többet a pénzügyekről.
"A felmérésből jól látszik, hogy hazánkban is komoly gondot okoz a fiataloknak pénzügyeik menedzselése. Ezért az Intrum Justitia az elkövetkezendő években kiemelt hangsúlyt helyez a fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztésére. Hasznos tippekkel, tanácsokkal kívánjuk ellátni őket, hogy hatékonyabban kezeljék, és jobban átlássák pénzügyeiket a jövőben" - hangsúlyozta Felfalusi Péter, az Intrum Justitia vezérigazgatója.
A hazai viszonylatokat tekintve a fizetési hajlandóság tovább romlott, Görögország után Magyarország a második legrosszab fizetési morállal rendelkező ország a régióban. Amellett, hogy a magyarok túlnyomó része pesszimista a jövőt illetően, a fiatalok helyzete itt halmozottan problémás: az európai átlaghoz képest több a munkanélküli fiatal, illetve rengetegen döntenek úgy, hogy más országban helyezkednek el. Bár a magyarok túlnyomó része fontosnak tartja a számlák befizetését és lehetőség szerint időben meg is teszik azt, a lakosság 40%-nak nehézséget okoz a befizetés A nemfizetés elsődleges oka hazánkban továbbra is a munkanélküliség illetve a hitelekhez kapcsolódó pénzügyi problémák.
További részleteket az Európai Fogyasztói Fizetési Felmérésről az alábbi linken olvashat:
- Web
- Európai-Fogyasztói-Fizetési-jelentés 2014 (pdf letöltés)
- Magyarországi-Fogyasztói-Fizetési-jelentés 2014 (pdf letöltés)
(x)
Szivárognak a felvételek: teljesen letarolta Ukrajna a kulcsfontosságú orosz bázist
Nagyobb a kár, mint amit Oroszország elismer.
Szárnyra kapott az orosz–észak-koreai barátság: három évtized után történt ilyen először
Leszállt Phenjanban a moszkvai járat.
Bekerült egy uniós felügyelet igazgatótanácsába az MNB igazgatója
Nagy Koppány kinevezése két és fél évre szól.
Csődöt jelentett a Pepco Németországban
Egy berlini bíróságon nyújtották be a fizetésképtelenségi kérelmet.
Az európai megállapodás után sincs pihenő: indul az újabb vámtárgyalás
Kínával is asztalhoz ül az USA.
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.
Oroszország és Kína a self made milliárdosok bölcsője
A nagyjából 3000 dollármilliárdos kétharmada self made, maga szerezte a vagyonát. Az örökölt és self made milliárdosok aránya tud mesélni az adott ország történelmi, kulturális,... The pos


Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Tényleg túl hosszú az élelmiszer útja? Kiderült, ki mennyit kaszál a magyarok pénzén
Lehetne spórolni a rövidebb az élelmiszerlánccal?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.