Ennél olcsóbban aligha lesz energiatakarékos az otthonod (x)

Biztos befektetés
Ezeket a körülményeket, és az ügyfelek visszajelzéseit szem előtt tartva módosították január 8-ával a "Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelprogram" feltételeit az MFB-nél.A hitelkonstrukció paraméterei eddig is elég vonzóak voltak, hiszen 10 százalék saját forrás mellett lehetett kamatmentes kölcsönt felvenni kifejezetten energetikai fejlesztésekre. Legfeljebb 20 év futamidővel családi házak esetén 10 millió forint igényelhető, társasházak esetén lakásonként 7 millió és a hitel alsó határa mindkét csoport esetén 500 ezer forint.
A legfontosabb változások januártól:- 2 millió forintról 5 millió forintra emelkedett a biztosítéknyújtás értékhatára. Ez azt jelenti, hogy az eddigihez képest jóval nagyobb összegű kölcsön érhető el fedezet nyújtása nélkül.
- a jóváhagyott kölcsönösszeg maximum 50 százalékáig bevezették a szállítói előleget. Ez azt jelenti, hogy a 10 százaléknyi önerő igazolása után, a projekt maximum 50 százalékát fedező összeget teljesítési igazolás csatolása nélkül, előre utalják a kivitelezőnek.
- az eddigi 300 ezer forint helyett a kölcsönösszeg maximum 50 százalékáig, de legfeljebb 1,5 millió forintig nyújtható be és fogadható el készpénzfizetési számla.
- a kölcsönkérelmi nyomtatvány terjedelme az eddigi 49 oldalról 13 oldalra csökkent.
- olyan ingatlanokat is elfogadnak a kölcsön biztosítékaként az 5 millió forintot meghaladó kölcsönügyletek esetében, amin már van jelzálog

Eddig közel 2000 ingatlanra vonatkozóan érkeztek hitelkérelmek az MFB Pontokhoz, az igényelt hitelösszeg pedig megközelíti a 9 milliárd forintot. Ez egyébként közel a duplája annak, mint amennyit november elején regisztráltak - amikor országosan még csak közel 1300-an igényeltek összesen 4,53 milliárdot - ami élénk érdeklődést mutat, ami a januári módosítások hatására csak növekedni fog.
(x)Hamarosan újra felszáll Amerika szupertitkos űrrepülőgépe
Rengeteg a kérdőjel a szerkezet körül.
Furcsa videó: nagyon úgy néz ki, visszatért a frontra az ukránok legendás fegyvere
Ráadásul egy komoly újítással.
Máris zátonyra futottak a béketárgyalások? - Újabb követeléssel állt elő Oroszország
Egyesek már időhúzásnak tartják Moszkva lépéseit.
Aggódhat Európa: hatalmas orosz komplexum épül a határán, az egész NATO-ra veszélyt jelent
Hamarosan bevetésre kész.
Szintet lépett az orosz állam: fokozzák a saját állampolgáraik ellenőrzését
Egyre inkább figyelik az internetet.
Lesújtó számok érkeztek: évtizedek óta nem volt ilyen szinten az erdőtüzek pusztítása Európában
Hatalmas területek váltak a tűz martalékává.
Katonai lépésekről egyeztet az Egyesült Államok Európával, asztalhoz ültetnék Oroszországot
Nagy kérdés, mit érnek el ezzel Putyinnál.
Készülhet valamire Kína: így függetlenednének még inkább az USA-tól
Bejelentést tett az ország egyik nagy AI-fejlesztője.
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
