Csúcsidény az autókölcsönzésben - egyre nő az igény a prémium modellek iránt (x)
Áprilisban a Portfolio is kipróbálta az Avis flotta legújabb darabját, az Audi Q8-at, tavaly pedig a Jaguar E-Pace modelljét, de teszteltük már az autókölcsönző Mercedes C200-as kabrióját is.
Lengyel Zsolt, az Auto ReFAIRent Kft., vagyis az Avis magyarországi franchise-partnerének ügyvezetője. a Portfolio-nak elmondta, az Avis továbbra is törekszik a prémium bérautós szolgáltatásra világszerte, így Magyarországon is. Tapasztalata szerint Magyarországon is egyre többen vannak az autóbérlésben már tapasztalt magánszemélyek és vállalatok, akik a megfelelő gépjármű mellett a magasabb ár-érték arányú szolgáltatást keresik.

A csúcsidény egyértelműen a nyár
Magyarországon a bérautós csúcsidőszak mindig a nyár, azon belül is a Forma 1-gyel tetőzik. Tekintve, hogy ez az időszak nem zárult még le, nem lehet még mérleget vonni az idei szezonról, de időarányosan enyhe növekedésben vagyunk a tavalyi év azonos időszakához képest, már ami a forgalmat illeti
- árulta el Lengyel Zsolt. Annak, hogy nyáron jelentősen megnő a forgalom az oka az idegenforgalom-növekedése, a nagy nyári rendezvények rengeteg turistát vonzzanak.A repülővel érkezők nagy része bérelt autóval folytatja az útját. Fontos azonban kiemelni, hogy itt a forgalomról beszélünk, mert ez nem feltétlenül jelent ugyanilyen mértékű eredménynövekedést. Nagyobb forgalom nagyobb költségekkel is jár, elsősorban az emberi erőforrás és a flotta üzemeltetése terén, nem beszélve a gépjárműpark időről időre történő cseréjéről, ami legalább annyira meghatározó eleme a cég profitabilitásának. Ahogy a bérautós berkekben mondani szoktuk, akkor tudjuk egy autóról megmondani, mennyit termelt a cégnek, amikor eladjuk azt, hiszen akkor derül ki az érintett gépjármű teljes üzemeltetési költsége
- mondta Lengyel Zsolt, aki arról is beszélt, hogy a legkiemelkedőbb időszak a Forma-1, ekkor a legmagasabb a flottájuk kihasználtsága.Tekintve, hogy az egyik fő partnere, illetve kiszolgálója vagyunk a Forma-1 menedzsment csapatának, valamint számos F1 istállónak is, ilyenkor a legnagyobb a nyomás mind a kollégákon, mind pedig az autóparkunkon, hiszen a már hagyományosan sok autót bérlő F1 stáb mellett a magánszektorból is ilyenkor a legnagyobb az igény bérautóra
- jegyezte meg, hozzátéve, ebben az időszakban kiemelten figyelniük kell a foglalási rendszerük beállításaira."Ahogy a mi flottánk is telítődik, úgy más bérautós cégek sem rendelkeznek ilyenkor sok szabad autóval, tehát a viszontbérlés lehetősége sem megoldás a foglalások esetleges túlcsordulása esetén, az elégedetlen ügyfél pedig nálunk elfogadhatatlan kategória. Éppen ezért javaslom minden kedves ügyfelünknek, hogy ne csak a belépőjegyet, de a kívánt gépjárművet is foglalják le jó előre, mert az utolsó pillanatokban már nemigen lehet autóhoz jutni a legtöbb kategóriában" - tudtuk meg az ügyvezetőtől.

Elárulta, a gépjárművek többségét 5 hónapig tartják meg. Azok, akik csupán néhány napra szeretnének autót bérelni, egyértelműen az ár-érték arányt nézik, de azért akadnak már olyan bérlők is, akik a megszokott, prémium életérzést keresik. Épp ezért a legkeresettebb modellek továbbra is a két szélsőséges kategóriába tartoznak: a legkisebb modellek és a prémium kategóriás autók.
Jellegéből fakadóan a tartós bérlők esetében már inkább hasonlít a kereslet az újautó értékesítéshez, itt előtérbe kerülnek a középkategóriás márkák és modellek. Az elektromos autók bérleti díja relatíve magas, hiszen hasonló méretű gépkocsit jóval olcsóbban lehet bérelni, ha belsőégésű motorral van szerelve, így erre a kategóriára kisebb az igény, éppen ezért mi is csak néhány darabot tartunk a flottánkban
- árulta el. A flottájuk forgási sebessége miatt a kisebb flottaméret ellenére is éves szinten közel 1 000 új gépjárművet állítanak be a flottába, és nagyjából ennyit is vonnak ki belőle.Lengyel Zsolt lassan egy éve tölti be az Avis Hungary (AUTO ReFAIRent Autókölcsönző és Szolgáltató Kft.) cégvezetői posztját. Azt mondta, célja, hogy tovább erősítse a cég pozícióját a prémium szolgáltatók között.
"Ez nem azt jelenti, hogy csak drága, prémium kategóriás autókat kínálunk a piacon, hanem hogy minden szegmensben a megszokottnál magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsunk ügyfeleinknek, függetlenül attól, milyen autót bérelnek tőlünk. Ehhez kollégáinkat folyamatosan képezzük, autóparkunkat pedig újszerű állapotban tartjuk" - mondta Lengyel Zsolt.
(x)
Trump bejelentette: olyan apró autók jönnek Amerikába, amelyek mindent megváltoztathatnak
Azért az autópályákon nem lesz sok belőlük.
Megszórnák atomerőművekkel Franciaországot, már csak Brüsszel áldása hiányzik
Állami támogatást adnának.
Fontos kereskedelmi tárgyalásokat jelentett be Donald Trump
A foci-vb sorsolása után beszélgetnek.
Olyan lépésre készül egy ukrán cég, amilyenre a háború kitörése óta nem volt példa
Tesztelik a piac étvágyát.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

