Nemsoká kiderül, melyek a leggyorsabban fejlődő hazai kkv-k (x)
Idén alig több mint két hét múlva, november 28-án kapják meg a legdinamikusabban fejlődő magyarországi kis- és középvállalkozások az immár tizenegyedik alkalommal odaítélt Pegazus Díjakat. Az évek során már több száz díjazott vállalat gyűjtötte be ezt az elismerést, közülük számosan – sikeres működésük eredményeként – nagyon széles körű ismertséggel rendelkeznek.

A feltörekvő kategória díjazottjai között szerepelt például néhány éve a Szállás.hu online szállásközvetítő cég, míg a piacvezető kategóriában olyan vállalatokkal találkozhattunk, mint a Hell Energy, a Mogyi, az Univer, a Cserpes Sajtműhely vagy a Szarvasi Mozzarella.
Ha pedig már az élelmiszeripari cégeknél tartunk, ők a közelmúltban is fontos szereplői voltak a Pegazus-díjátadóknak: két éve a Nádudvari Élelmiszer Kft., tavaly pedig a Szegedi paprika Zrt. kapott helyet a piacvezető díjazottak között. Az elmúlt években az élelmiszeriparban működő vállalatok mellett gép-, bútor- és műanyagipari, egészségügyi termékeket és szolgáltatásokat kínáló cégek, informatikai, valamint megújuló energiával foglalkozó vállalkozások kerültek leggyakrabban a kiemelkedő növekedést produkáló piaci szereplőknek járó dobogóra.
A Pegazus Díjra nem lehet pályázni, azokat Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kockázati- és magántőke-befektetője, az Enterprise Investors hazai szakértői gárdája választja ki azok közül a feldolgozóiparban vagy a szolgáltatások területén működő vállalkozások közül, amelyek
- előző években az adott régió többi cégéhez képest a legnagyobb növekedést érték el
- magyar többségi tulajdonban vannak
- árbevételük az előző évben 1 millió euró felett volt
- előző évre vonatkozó EBITDA értékük pozitív volt
- legalább öt éve alapították és jelenleg is aktívak
- kielégítő likviditással rendelkeznek és
- működésük átlátható.

„Idén is bőven találunk majd a díjazottak között olyan vállalkozásokat, amelyek először kerülnek a szélesebb közönség látóterébe. Reményeink szerint közülük is számos cég válik néhány éven belül a sikeresen fejlődő kis- és középvállalkozások követendő példaképévé” – mondta Tüske Tamás, a díjat alapító Enterprise Investors országigazgatója a küszöbön álló tizenegyedik díjátadó kapcsán.
A díj támogatója a Bisnode, Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója és a Dentons, a világ legnagyobb ügyvédi irodája.
(x)
Fordulat a közel-keleti konfliktusban, felpattantak a tőzsdék
Egyre feljebb az amerikai indexek.
Már csak Trump aláírásán múlik a brit-amerikai kereskedelmi megállapodás sorsa
Hamarosan jöhet a szignó.
Szétbombázza Teheránt az izraeli légierő, Irán kész tárgyalni a békéről - Hétfői híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen